Magyar Egyház, 1973 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1973-03-01 / 3. szám
1 6 MAGYAR EGYHÁZ MISSZIÓ VAGY EGYHÁZPOLITIKA (Néhány gondolat egységtörekvéseink margójára.) A világban szétszóródott magyarság számára nem közömbös az, bogy legmagyarabb, leghaladóbb törzse, a magyar református egyházak megtalálják-e szükséges egybeépülésüket. A diaszpóra sors önmagában, bármilyen szerencsés kimenetelű is lett egyénileg külsőre, lényegében balsors. Isten népének a magyar református egyházakban adatott az a lehetőség, hogy a balsorsból küldetést formáljanak. A küldetést azt jelenti, hogy missziónk van. Egyház ott van és addig, amig missziónkat hordozzuk. Ady prófétai szavaira kell gondolnunk, ha a magyar diaszpórában az Úr Jézus missziói parancsát helyesen értjük. A Templomot kell felépítenünk s ez nem köveket jelent, hanem a lelkek egyességét. Ha nem, akkor elveszünk, mert elvesztettük magunkat. Elődeink ezzel jártak századok óta a magyar diaszpóra sorsban. Mentek a huszita papok az első magyar bibliafordítással a csángó magyarok után Moldvába és Bukovinába, Bálint és Tamás papok. Jártak a prédikátorok a török hódoltság iszonyatos mocsarában lelkében mentve a népet. Bizonyára eljutottak többen még a keleti rabszolgapiacokig is. Küldetése volt a gályaraboknak, Rákóczi népének, Kossuth sorstársainak, Ács Gedeonnak és a nyomába lépett pásztoroknak, akiknek az elszórt csontokat kellett egyberakniok nemzedékek óta a nagyvilágban. Ez a század betetőzte a magyar diaszpórasorsot tömegarányokban. Viszont a lelket a reménység dacával őrző bizonyosságot a század végefelé a tények serege táplálja, bogy a diaszpórasors nem feltétlenül olyan kémény amelyen át a jellegtelen semmibe futnak ki a népek. A nagy diaszpórás népek — a zsidók, örmények, Írek és sok más nép dolga is ezt mutatja. Az etnikus ébredés váratlan hullámhegyei ellentmondanak a hitetlenkedőknek, akik azt mondják, minek őrizzük magunkat, úgy is el kell tűnnünk. Van-e küldetésünk a nagy magyar szétszórtságban? Látjuk-e a magyar misszió világméretű körvonalait, vagy beássuk magunkat egyénileg, kis csoportokban egymással versengve, gettós szemléletű ekklézsiákban valamiféle jólét, vagy hamis önbizalom kásahegyébe, igazolni akarván magunkat azzal, hogy elég, ha magunkat megtartjuk. Vasfüggönyt bocsátunk magunk, csoportunk és a többi magyar ekklézsia közé, minden vasfüggönynél értelmetlenebbet és gonoszabbat. Isten, népünk és küldetésünk ellen valót. Iker ekklézsiákban élünk egy városban, tőszomszédságban és nem járunk át egymáshoz. Nem az a haj, hogy külön vagyunk, hanem az, hogy nem szeretjük egymást. Ilyen vasfüggöny ma az egység keresése dolgában az egyházpolitikai szemléletmód. Ilyen és ilyen körülmények indokolják és igazolják különlétünket. Valójában pedig érdekek, ambíciók, sértettségek, hiúságok, semmi más. Ezek nem engedik, hogy közelebb jussunk egymáshoz s vele küldetésünkhöz, mely a balsorsban is megtart. Ma élő egyik legnagyobb Írónk mondotta nékem otthon a 60-as évek elején: “Tudod, irigylem a világban szétszórt magyar református lelkipásztorokat azokért a lehetőségekért, amelyek a kezük ügyében vannak a magyarság, egyházuk és igy az egész emberiség szolgálatára”. Daróczy Sándor szavait sem felejthetem azonban, aki 1968-ban Argentínában járva, sok nyugtalan kérdésemre azt felelte ebben a tárgyban: “Kezünkben az arany is sárrá válik, mert megvert bennünket az Úristen a széthúzás átkával”. Ez pedig a szétszórtságnál sokkalta gonoszabb mocsár, ha ki nem lábolunk belőle. Minél jobban félre tudjuk tolni az egységtörekvések dolgában az öncélú egyházpolitikai szemléletet, minden érvényesnek és igazoltnak látszó volta ellenére is és utat adunk a missziós szemléletnek, amelyik az egyházat lényegében a misszióban látva, meg tudja ragadni ezt a balsorsunkat jóra fordító lehetőséget. Lehetünk kétnyelvűek, vagy egynyelvűek magyarul, angolul, spanyolul etc. — teljesen lényegtelen, mert a misszió nem nyelv dolga, hanem léleké. A magyar misszió dolgát a diaszpórában nem hordozhatják mások, ha mi itt vagyunk, elsősorban csak mi magunk. Ebhez pedig meg kell találnunk az egymás kezét. Iszonyú idők edző kohójában vagyunk. Értéktelenre lágyulunk-e benne, vagy eszközzé keményedünk az Isten kezében — ez a tét ma. Mindenki érzi, bogy a huszonnegyedik óránál tartunk s nincs mentsége semmi késedelmeskedésnek. Két lehetőségünk van: beteljesedő balsors vagy megragadott küldetés. Akinek van füle hallja. Szabó Imre UTAZÁSOK — PÉNZKÜLDÉSEK — BIZTOSÍTÁSOK — KÖZJEGYZŐSÉG 64 éven keresztül panaszmentesen szolgálják népünket, tehát ha fenti ügyek bármelyikében megbízható szolgálatra van szüksége: forduljon bizalommal CSÍPŐ ARNOLD a fenti szakmák mindegyikeben államilag engedélyezett és ellenőrzött, megbízhatóknak bizonyult szakértőkhöz. 303 MAPLE ST., PERTH AMBOY, N. J. — PHONE: 826-3661
