Magyar Egyház, 1973 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1973-06-01 / 6-7. szám

18 MAGYAR EGYHÁZ mal és hozzáértéssel. Fogadják érte ezúton is az ünnepelt háláját és köszöne­tét. Pünkösd szent ünnepén kiszolgáltat­tuk az úrvacsorái szent jegyeket, amit Csik Jánosné testvérünk adományozott. Köszönet érte. Július és augusztus hónapokban az istentiszteletet csak minden második va­sárnap tartjuk meg a megszokott idő­ben. DUQUESNE, PA. Lelkipásztor: Illés Lajos 1411 Kennedy Ave., Duquesne, Pa. 15110 Telefon: (412) 46612300 Esküvő: ifj. Tóth Ferenc és Melegari Deborah örök hűséget esküdtek temp­lomunkban június 2-án. Május 27-én ifjúsági csoportunk résztvett az istentisztelet vezetésében. Ugyanaznap délután szokásos évi sza­badtéri istentiszteletünket tartottuk te­metőnkben sirkő-avatással. Június 3-án konfirmáltuk Szabó Lynnt, Shigo Zsuzsánnát, Bence Róber­tét, Cutson Györgyöt, Kish Dánielt, Shigo Dánielt és Wargo Andrást. Június 10-én, pünkösd vasárnap járultak tlő­­ször az Űr Asztalához. Pünkösd vasárnap és előtte való héten 125 hívünk részesült a szent jegyekben a templomban, vagy otthonában. Az u.n. “Key ’73” mozgalom kereté­ben gyülekezetünk is résztvesz a hely­beli látogató és Bibliát osztogató vállal­kozásban. HOLLYWOOD, CALIF. Templom: 755 Crenshaw Blvd. Lelkipásztor: Trombitás Dezső 751 Crenshaw Blvd Los Angeles, California 90005 Telefon: WE 8-0250 Nőegyletünk három aktív vezetője — Nt. Trombitás Dezsőné, Starzsinszky Györgyné és Rácz Ilona — május első szombatjára egy majális megrendezését kezdeményezték. A gondolat olyan vissz­hangra talált, hogy a teljes Nőszövetség felcsatlakozott ahoz és már előkészüle­teiben is nagyobb szabásúvá vált, mint ahogy az eredeti terv. Amikor az ese­mény ideje elérkezett, a “majális” úgy látogatottságban, mint hangulatban minden várakozást felülmúlt. A Nőegy­let valóban bő asztalt terített a vendé­gek számára. Minden olyan szép és jó volt, hogy annak természetes következ­ményeként két hónapon belül egy újabb, hasonló társas összejövetel megrende­zése határoztatok el. Nőszövetségünk közösségi adakozókészsége és hangulata régen nem állott ilyen magas fokon, mint az utóbbi időben. Hála Istennek! Alsó gyülekezeti termünk padlózatát, esztétikai és gyakorlati szükségességből, szakemberekkel rendbehozattuk. Fontos volt a rendbehozatal — és drága. Viszont: nagyon szép és örökké tartó. A kb. ezerkétszáz dollár kiadás egyhar­­madát a közelmúltban hivatása betöl­tése után megszűnt Adósságlevél Égetők Baráti Köre, egyharmadát a Nőegylet, a fennmaradó részt pedig az egyházi közpénztár fedezte. Anyák Napi ünnepélyünk hangulatát az alkalmi prédikáció adta meg. Az is­tentisztelet befejeztével 16 vasárnapi is­kolás tanuló vonult be a templomba, Dr. Viczián Szabolcsné tanítónő vezetésével. Képviseletükben Szegedi Zsuzsi, Szegedi Julika és Mónus Olivér szavaltak alkal­mi kis versecskéket, majd Boros Bar­nabás presbiter Ady: Itthon c. versét adta elő. Az ünnepélyt követően a gyer­mekek egy-egy szál szegfűt és rózsát nyújtottak át minden hölgynek. HUD SON-MENTI GYÜLEKEZETEK Lelkipásztor: Forró Sándor Póstacime: P.O. Box 701 Poughkeepsie, N. Y. 12601 Telefon: (914) 454-5735 POUGHKEEPSIE, N. Y. Május 13-án nagyszámú vendégsereg vett részt Anyák Napi Ebédünkön és műsorunkon. Bakcsics Éva, Bakcsics Linda, Gazda Susanne, Kovács íren, Kovács Nancy, Miklai Ealeen, Miklai John, Mittermann Ferenc és ifj. Telegdi Lajos ifjaink versmondással köszöntöt­ték az édesanyákat. Miklai István ün­nepi beszédet mondott. Zongorán kisért Csordás Gáborné és Kovács Vince. Az egyház tiszta bevétele a rendezvényből $239.47. Május 26-án Női Körünk Ételvásárt rendezett a városi Luckey Platt áru­házban, amely fényestn sikerült és a Kör tiszta bevétele $213.32 lett. Sajnos, hogy a május hónapot teme­tések sorozata szomorította. Május 2-án Philip Frank amerikai férfit; május 12-én özv. Somogyi Józsefné egyházta­got; május 17-én pedig Szabó Sándor egyháztagot temette el a lelkipásztor a városi temetőben. Május 20-án özv. Ba­­ráth Jenőné felett halottasházi áhítatot tartott. A mindenség örök Urának vi­gasztalása legyen a gyászolókkal! Július 8-án, vasárnap délután nyári Pikniket rendezünk templomkertünk­ben. Augusztus 12-én, vasárnap délután 4 órakor hálaadó istentiszteleten ünnepli a Poughkeepsie-i Magyar Református Egyházközség templomépítésének 40-ik évfordulóját. Igét hirdet: Ft. Ábrahám Dezső közegyházunk püspöke. Este 6 órakor ünnepi bankettet rendezünk a templomkertben, amelynek fő szónoka Nt. Csordás Gábor, a new yorki tgyház­megye esperese, gyülekezetünk volt kedves lelkipásztora lesz. FELHÍVÁS! Magyarországon a pestmegyei sziget­­szentmiklósi református egyházközség temploma a második világháború folya­mán romba dőlt. A lelkes gyülekezet az idén új templom felépítésére készül és kéri a nemeslelkü amerikai magyar re­­formátusság támogatását. Adományainkat a templomépítésre juttassuk el vagy a helyi egyházközség lelkészi hivatalához, vagy egyenesen Közegyházunk püspöki hivatalához a Missziói Alapra címezvén. Segítsük ó hazai hittestvéreinket! McKeesport, pa. Templom: 101 University Drive McKeesport, Pa. 15132 Telefon: (412) 672-7298 Lelkipásztor: K. Rőczey Barnabás Pünkösdkor az átlagnál többen voltak a templomban. Űrvacsoraosztást tartot­tunk mind a két istentiszteleten. A kon­firmandusok az első alkalommal járul­tak az úrasztalához. Kilenc ifjú konfir­mált. Keresztelés: május 13-án kereszteltük meg Kiing Imre és neje fiát, Jason Mat­­thewt. Hallgassuk rádiós istentiszteletünket minden vasárnap délután 2:45-kor. Május 27-én Nt. Dömötör Tibor es­peres hirdette az igét és vezette az egy­házközségi közgyűlést. NEW YORK, N. Y. T emplom: 229 East 82nd Street, New York, N.Y. 10028 Telefon: (212) 734-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor esperes Lakás és telefon mint a templomé. Nyári istentiszteleti rendünk szerint augusztus 26-ig bezárólag istentisztele­teinket félórával korábban, tehát min­den vasárnap délelőtt 10:30 órakor tart­juk. Az új kenyérért való hálaadást és úr­vacsoraosztást augusztus 5-én, vasárnap tartjuk meg templomunkban délelőtt 10 órakor angol-, 10:30 órakor magyar­­nyelvű hálaadó istentisztelet keretében. A rádiós istentiszteletek minden va­sárnap délután 1:45 órakor hallhatók a WHBI-FM 105.9 hullámhosszán. Hallgassuk műsorainkat és adakozzunk a húszéves református rádiószolgálat fenntartására. Autóbuszkirándulást rendez egyhá­zunk július 8-án, vasárnap Poughkeep­­sie-be, az ottani testvéregyház évi pik­nikjére. A bérelt autóbuszra kérjük és várjuk a jelentkezéseket. Konfirmációi vizsgát és fogadalmat tettek templomunkban június 3-án Ba-

Next

/
Thumbnails
Contents