Magyar Egyház, 1972 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ Zoltán püspöksége idejében. Az ő ökumenikus látása és komoly református egyházkormányzási elvei gyümölcseként a független egyház kilép viszonylagos elszigeteltségéből: nagy nemzetközi és ökumenikus világszervezetek tagjává lesz és azokban dr. Béky Zoltán elismert és komoly szolgálatot végez. Minden kontinensen, számos világkongresszuson képviseli egyházát, ahol az ezer éves magyar haza feldarabolása, négy millió magyarnak a nemzet testéről való leszakítása és idegen rabságba taszítása ellen harcol, küzd az istentelen kommunizmus fertője ellen. Legkiemelkedőbb szereplése az indiai New Delhiben volt, az Egyházak Világtanácsa harmadik világkongresszusán 1961.-ben, ahol egyedül emelt szót az orosz orthodox egyház felvétele ellen és óvva intette a világ keresztyénségét az egyházi jelmezbe öltöztetett kommunista beözönléstől és annak káros lehetséges következményeitől. Felszólalását a vezető világlapok, öt kontinens tv. és rádió állomásai ismertették és arra az egész világkeresztyénség felfigyelt. 1962.-ben a Református Világszövetség Északamerikai ágazata alelnökének választotta meg. Elsőnek hívták meg, mint az Amerikai Magyar Református Egyház püspökét a kongresszus megnyitását megelőző úrvacsorái istentiszteletben való szolgálatra, mely alkalmon az Egyesült Államok elnöke és alelnöke is résztvesz. Dr. Béky Zoltán tudományos munká ja Lelkipásztori és egyházkormányzói munkássága mellett a teológia tudományos művelésével is foglalkozott. A new brunswicki teológia után két évig a philadelphiai episzkopális teológián folytatott “graduate” munkát és tudományos fokozatot szerzett. Cikkeinek, rádió-prédikációinak könyvalakban is megjelent műveinek száma légió. Magyar és angol nyelven tudományos könyvei jelentek meg Kálvin Jánosról, a kálvini teológia modem művelőiről, a magyarországi teológiai irányzatokról, Bethlen Gáborról. 1960.-ban lett a teológiai tudományok doktora hosszú évek megfeszített munkássága és megírt értekezése alapján. Ezt megelőzőleg a sárospataki teológia magántanári címmel tűntette ki tehetséges és kiváló volt növendékét. Dr. Béky Zoltán egyesületi szolgálata Rögtön Amerikába érkezése után bekapcsolódott az Amerikai Magyar Református Egyesület munkásságába. Megszervezte az Egyesület roeblingi osztályát és évtizedekig ügykezelője volt. Számos konvención vett részt. Hosszú éveken keresztül volt a Bethlen Otthon Felügyelő Bizottságának a tagja. 1952.-ben tagja lett az Amerikai Magyar Református Egyesület veztértestületének, 1956.-tól pedig annak első alelnöke volt. Az Amerikai Magyar Református Egyesület 1964.-ben tartott konvenciója elnökének választotta meg, 1968.-ban pedig teljes egyhangúsággal visszaválasztotta. Az Egyesület életének minden szakaszában hűséges munkájával és odaadásával döntő szerepet játszott és nagyban hozzájárult ennek a páratlan amerikai magyar testvérsegítő intézménynek a fejlesztéséhez. Dr. Béky Zoltán az amerikai közéletben Külön tanulmányt érdemelne Béky Zoltán fontos szolgálata az amerikai társadalomban. Neve annyira megbecsülésnek örvendett Trenton városában, hogy távozásakor Trenton örökös díszpolgárának választották meg. Évtizedeken keresztül polgármesterek, városi tanácsosok kérték-keresték véleményét és az egész várost foglalkoztató kérdésekben döntő tekintélye volt. New Jersey állam kormányzója több alkalommal kérte fel, hogy különböző bizottságokban vállaljon vezető szerepet. így lett 1956-ban a menekültügyek legfőbb megbízottja Camp Kilmerben a kormányzó kérésére. Számtalanszor kérték fel szereplésre a kongresszus és a szenátus plénuma és különböző bizottságai előtt. Nixon elnök egyik legfontosabb bizottságba nevezte ki tagnak. Mindég és mindenütt dr. Béky Zoltán a magyarság érdekeit képviselte. Ezreken segített és segít. Nagyon vázlatosan és nagyon röviden szóltunk az amerikai magyar élet legkiemelkedőbb vezető egyéniségéről. A történelem sokkal többet és sokkal szebben fog szólni róla. IMAMEGHALLGATÁS Éjjel-nappal Zörgessetek Minden ajtót Megverjetek Ablakokat Betörjetek Dörömbölve Üvöltsetek Dobhártyákat Repesszetek Kitartóan Keressetek Mindeneket Megtegyetek Soha meg ne Restüljetek így nyílnak csak Meg az egek. Dömötör Tibor