Magyar Egyház, 1972 (51. évfolyam, 1-12. szám)

1972-04-01 / 4. szám

2 MAGYAR EGYHÁZ A HOSSZÜTŰRŐ ISTEN “Éppen abban az időben érkez­tek meg: némelyek, akik hírt hoztak neki azokról a gali­­leaiakról, akiknek vérét Pilá­tus áldozatukkal elegyítette. És Jézus ezt mondta nékik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileabeli emberek bűnöseb - bek voltak a többi galileainál, mivel ezeket szenvedték? Mondom néktek: Nem. Sőt ti is, ha meg nem tértek, mind­nyájan hasonlóképen elvesz­tek.” Lukács 13:1-3 vs. Semmi sem bizonyítja jobban az Isten hosszútűrését, mint a mi bű­nös, zűrzavaros, önmagával meg­­hasonlott emberi világunk. Ha Is­ten az Ő igazságossága szerint cse­lekedett volna, már régen elpusztí­totta volna az embert. Egyetlen percre sem engedné meg létezésé­nek kétségbevonását, jóságának ki­gúnyolását, imádásának semmibe­vételét, nevének káromlását és par rancsolatainak megtagadását. Az Is­ten igazságossága nem engedné élni az Őt meggyalázókat és nem enged­né megszólalni az Őt halottnak tar­tókat. Az Isten azonban a hosszú­tűrésnek az Istene. Ezt a hosszútű­rést azonban nem szabad összeté­vesztenünk az igazságtalansággal, a mindent elnézéssel és a semmit meg nem büntetéssel. Az Űr Jézus Krisztus tanítása szerint az emberi élet büntetés alatt álló élet. Bűnünknek a következ­ménye a büntetés rajtunk. Büntetés a fájdalom és a szenvedés, a bale­set és a betegség, a félelem és a csar lódás, a gonoszság és a halál. Meg­érdemelt büntetés. Nem abban az értelemben, mint a pogányok és zsidók tanították, hogy a szemmel is látható, nagyobb büntetések el­­viselői nagyobb bűnöket követtek el az Isten ellen. Nem is úgy, hogy bűnhődünk szüléink és nagy­­szüléink bűneiért, hanem úgy hogy mindannyian megérdemel­nénk minden büntetést, sokunknak mégis megkegyelmez az Isten, hogy meglássuk az Ő jóságát az életünk­ben és visszaforduljunk hozzá hi­tünkben. Nyomorék gyermekek fájdal­main és szenvedésein keresztül lát­hatjuk meg az Istennek hozzánk való jóságát és hosszútűrését, ha egészséges gyermekkel ajándékoz meg bennünket az Űr. Súlyos balesetek egész életre ki­ható szánalmas következményeiben láthatjuk meg az Isten végtelen ir­galmasságát, ha mi elkerüljük az ilyen szerencsétlenségeket. Gyógyíthatatlan betegségek kín­jainak és sebeinek meglátása ébreszt bennünket arra, hogy az egészség Isten megfizethetetlen ál­dása és ajándéka. Emberi életeket és terveket hir­telen megállító halál döbbent rá bennünket arra, hogy minden földi életnek vége lesz egyszer és csak annak van értelme és jelentősége ami az Istent és az Ő ügyét szol­­gálja. Háborúk, forradalmak, termé­szeti katasztrófák mind az Isten hosszútűréséről és kegyelmességé­­ről beszélnek azok számára, akik ezeken keresztül élve maradtak, vagy akiknek az életét mindezektől megkímélte az Isten. Ha mindezt megértjük akkor ért­jük meg igazán az Isten jóságát, kegyelmességét és hosszútűrését. Az emberi élet az Isten csodála­tos kegyelmi ajándéka, lehetősége­ink alkalma, hitünk próbájának ideje. A mai ember nem érti az össze­függést a földi élet és az Isten dön­tései között. Nem látja az életet, mint amely egy ideiglenesen fel­függesztett büntetés, amely azon­ban az Isten akaratából akármikor újra életbeléphet. Megérdemelt büntetés, a saját bűneink miatt! Hitünknek gyengeségét és tudá­sunknak hiányosságát bizonyítja, hogy az első kellemetlen betegség vagy baleset után feltör belőlünk a kérdés: Miért büntet engem az Is­ten? Miért éppen én vagyok beteg? Miért éppen az én családi életem­ben vannak bajok? Miért? Miért? Miért? Úgy érezzük, hogy igazságtalanul és ártatlanul szenvedünk, mert nem látjuk vagy nem akarjuk elismerni az Isten büntetésének jogosságát és igazságosságát. Mennyire más volt az őskeresztyének élete, a reformá­torok hite, a gályarabok teológiá­ja! Ők látták az összefüggést Isten akarata és az emberi élet között! Nem kérdezték Istentől, hogy mi­ért? Tudták, hogy a Krisztust kö­vető ember két életet él: Egyet April, 1972 — Vol. 51, No. 4 Published Monthly except June-July and August-September when bi-monthly. Editor-in-Chief: DEZSŐ ABRAHAM, Bishop Editor: REV. TIBOR DÖMÖTÖR 1657 Centerview Drive, Akron, Ohio 44321 (216) 666-9978 Business Manager: REV. LOUIS ILLÉS 1411 Kennedy Ave., Duquesne, Pa. 15110 Editing Manager: REV. BARNABAS ROCZEY 1409 Bailey Ave., McKeesport, Pa. 15132 Office of Publication: Bethlen Freedom Press Ligonier, Pa. 15658 Second class postage paid at Ligonier, Pa. Subscription—Előfizetés: évi $3 yearly testben és bűnben, szenvedésben és büntetésben és egy másikat hitben és lélekben, Istenben és bűnbocsá­natban. Egyet állandó Nagypéntek­ben és egyet örök Húsvétban! A világ ma azzal vádol bennün­ket, hogy mi kettős életet élünk! És a világnak igaza van! Mi kettős életet élünk: bűneink következté­ben a földi nyomorúságban és em­beri szenvedésekben és Krisztus ér­deméért lelki örömökben és az élő Istenben! Minket megtanított az Úr Jézus Krisztus arra, hogy nem vagyunk kevésbbé bűnösök, mint a többi ember, de megtanított arra is, hogy hozzánk sokkal kegyelme­sebb az Isten Krisztus áldozatáért. Mi, Krisztus értünk vállalt szenve­désén keresztül fogadjuk el az Is­ten akaratát és vele együtt mond juk el a saját életünkre és sorsunk­ra: “Atyám, legyen meg a Te aka­ratod.” Mi, tudjuk azt, hogy egy napon Isten is Krisztus áldozatán keresztül Ítél majd meg bennünket. Éppen ezért — és csak ezért — re­mélhetjük, hogy kegyelmes lesz számunkra az Isten végső ítélete. A hosszútűrő Isten érettünk és miattunk tűr, ahogy a Szentírás ezt nyíltan ki is mondja: “Nem halo­gatja az Úr az Ígéretet, amint né­melyek halogatásnak tartják, ha­nem hosszútűrő irántatok és nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem, hogy mindenki megtalálja a megtérés útját. (II. Péter íi:9) Legyen áldott, örökre áldott a mi mennyei Atyánk, a hosszútűrő Isten. Dömötör Tibor IRÄS ÉS ÉLET

Next

/
Thumbnails
Contents