Magyar Egyház, 1972 (51. évfolyam, 1-12. szám)

1972-11-01 / 11. szám

MAGYAR EGYHÁZ 3 A REFORMÁTUS PRESBITER HIVATÁSA Az Újszövetségben Jézusnak, a sáfárok és szőlő­­művesek hűségéről festett nagyszerű képein kivül különösen Pál apostol leveleiben tárul elénk a pres­biter hivatása. Pál apostol éppen olyan feddhetetlen­nek, buzgónak és rendtartónak kívánja látni a pres­bitert, mint az igehirdetőt, a püspököt, akit az Új­szövetség a lehető legszebb kifejezéssel a gyülekezet angyalának nevez. A presbiter tehát a pásztorral együtt Istennek elhívott embere arra a szolgálatra, hogy megépítse életében az evangéliumi életeszményt és a krisztusi jellemet példaként felragyogtassa. Pál apostol szerint a presbiter Isten sáfára, vagyis az az ember, aki nagy feladata érdekében az egyházi fegyel­met elsősorban önmagán gyakorolja, halálos ellensége a bűnnek, legelsősorban önmaga bűneinek. Lelke az Isten legfelségesebb gondolatainak megvalósitásáért lobog. A jónak kedvelője és hogy mi a legfőbb jó azt a krisztusi tanítás igaz beszédéből tudja, magát ahhoz tartja. Csak úgy tudhat másokat meginteni és feddeni, ha maga feddhetetlen és példamutató életet él. Jó kormányzónak, rendes gazdának kell lennie, aki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmesség­ben neveli. A presbitérium munkaköre ennek alapján a példamutatás, rendtartás és tisztítás. A zsinórmér­ték az istenes életnek az evangéliumban kijelentett rendje. A presbiternek e szerint kell élni és gondosan felügyelni arra, hogy az egyháztagok is e szerint él­jenek. A lelkipásztor gyújtja a világosságot az Ige szövétnekével s a presbiter gondja, hogy ebben a világosságban járjanak mindenek. A lelkipásztor az Ige papja, a presbiter az Ige szerint az élet papja, a világi papság eszményének felkent inegtestesitője. Egyházi Törvénykönyvünk a 44-ik paragrafusban írja le a presbiter kötelességeit. Az egyháztanácsosok kötelessége: a. az egyháztanács gyűlésein megjelenni és a tanácskozásokban résztvenni, b. az egyháztanács által alkotott bizottságokban közreműködni s külön megbízatás esetén a kiküldetésekben eljárni, c. az egy­házközség tagjait az egyház iránti kötelességekre buz­dítani, d. a lelkészt egyházvédő és építő munkájában minden irányban támogatni, e. úgy magán, mint családi életében az egyház iránti törhetetlen ragasz­kodásával, tisztes magaviseletével, Isten házának buzgó gyakorlásával, a sakramentumokkal való rendszeres éléssel az egyháztagok előtt példaként világolni. (Törvényköny, 1954. 14. oldal) nincsen benne kellőképpen kihangsúlyozva a presbi­ter felelőssége lelki ügyekben. A református presbiter ugyanis nemcsak az egyházi épületek jókarbantar­tásáért felelős, de felelős református testvéreinek lelki gyarapodásáért és az örök élet utján való járásáért is. Ez a felelősség sokszor hiányzik presbitereink életé­itől. Egyéni tapasztalatom az, hogy presbitert leg­többször nem aszerint választanak, hogy ki lenne Istennek legalkalmasabb jelöltje s ki tudna Isten ügyéért a legtöbbet tenni, hanem teljesen földi és emberi szempontok szerint. A gyülekezet sokszor presbiterekké választ olya­nokat, akiknek még arra sincs idejük vagy gondjuk, bogy a presbiteri gyűléseken megjelenjenek, nem­hogy testvéreik lelki ügyével törődnének. Sokszor a hangoskodók kerülnek be a presbitériumba szemben az egyházukhoz és templomukhoz hűségesekkel. Sok­szor olyanokat választanak be, akiknek egyéni életé­ben bőven akad kifogásolni való az Ige szerint, szem­ben azokkal akik példás életet élnek és gvermekeiket is református-bibliai szellemben nevelik. Itt az ideje, hogy ezen a ferde felfogáson mielőbb változtassunk. Ne csak a presbiteri gyűléseken ismertesse a lelki­­pásztor a presbiter hatáskörét, de szószéki beszédei­ben is magyarázza meg újra és újra, hogy milyennek kell lenni Isten elhívott sáfárának. Ki kell hang­súlyoznunk, bogy a presbiter nemcsak azért presbiter, mert Ót erre a tisztségre a gyülekezet megválasztotta, hanem elsősorban azért, mert erre a tisztségre őt a kegyelem Istene elhívta az Ő végtelen kegyelmével. Éppen ezért elsőszámú kötelessége sem az anyagi javakra való gondviselés, hanem a lelki élet rendjé­nek biztosítása. A presbiter főfeladata nem a kritika, hanem az élettel való példamutatás, szorgalmas mun­ka, bátor hitvallás. A presbiter védelmezője Isten anyaszentegyházának a hitetlenekkel, szabadgondol­kozókkal, pogányokkal és jellemtelenekkel szemben. Minél szilárdabban áll a helyén a református presbi­ter annál kevesebb esélye marad a Sátánnak a gyü­lekezeti élet megzavarására és a hívők megtéveszté­sére. A református presbitert, Isten kiválasztása alap­ján a gyülekezet választja meg kiváló egyénekből és példamutató keresztyénekből. Életükkel és szolgála­tukkal presbitereink kell, hogy visszatükrözzék az Isten dicsőségét egy Istentől elfordult hitetlen és bűnös világban. Ez a református presbiter hivatása! Pohoczky Béla Bármilyen szép is az a törvénykönyvi leírás.

Next

/
Thumbnails
Contents