Magyar Egyház, 1972 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8-9. szám
6 MAGYAR egyház függvénye annak, ami a számunkra láthatatlan, érzékelhetetlen szellemi világban folyik. Isten angyalai — Mihály arkangyallal az élükön — t.i. a Sátán által vezetett ördögök ellen a döntő csatát vivják. Ez offenziva utolsó szakaszában a Sátán “az egész föld lakosságát elhiteti”. De teljessé akkor válik a gonosz hatalma, amikor a harapófogóba került sátáni seregek számára mint utolsó hídfőállás a Föld marad. És hogy minek nézünk elébe, maga az írás igy jajdul fel: “Jaj a föld és a tenger lakosainak, mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van”. Mivel még jóindulatú templomos emberek számára is naivnak, meghaladottnak tűnik az angyalokról és ördögökről való beszéd, hadd emlékeztessük őket a következőkre. A legegyszerűbb ember is tapasztalja, hogy vannak gondolatai, amik nem belőle, tőle valók. Sugallatok cikáznak át elméjén, amik erkölcsi érzékével, jellemével ellenkező cselkedetekre csábítják. Sokszor egyenesen úgy érzi, hogy idegen akarat tartja megszállva. És viszont majdnem mindenkinek volt olyan élménye, hogy a csodával határos módon menekült meg a biztos halálból. “Az őrangyala vigyázott rá.” A lélekgyógyászat ma nem átalja használni a kifejezéseket, hogy “megszállottság”, “negativ erők”, “befolyásoló hatalmak”. Jung pl. démoni befolyásról beszélt bizonyos neurotikus eseteknél. Mivel kifejezés kérdése csupán, nem hisszük, hogy a lényegen változtat, ha az ördögöket “negatív erők”-nek, az angyalokat pedig “pozitív erők”-nelc nevezzük. Maga a tény számit, hogy t.i. a gonoszságnak egy szökőárszerű áramlása, elhatalmasodása megy végbe a világban. Az is logikus, hogy e démonizálódási folyamat nemcsak közlegényeket és törzstiszteket termel ki. Csak idő kérdése, hogy a történelemben megjelenjék, a legfőbb Hadúr. A világ ura. A Biblia ezt a személyt Antikrisztusnak nevezi. Az őskeresztyének az antikrisztust Antiochus Epiphanus-szal, majd Néróval azonosították. De a Jelenések könyve — az utolsó idők e menetrendje — minden kétséget kizáróan úgy írja le mint aki az emberiség utolsó korszakában születik. Egy, már a Sátán által előkészített, démonizált világ felsőbbrendő embereként veszi át az egész földre kiterjedő hatalmát. Hogy milyen nemzetiségű lesz, nem tudjuk. Hogy férfi vagy nő lesz, azt sem tudjuk. Mi a felé a vélemény felé hajiunk, hogy az Antikrisztus nő lesz. Megvalljuk, hogy teológiai spekuláció csupán, de a bűnt a világban elindító első nő — Éva — története, úgy érezzük, még nincs befejezve. Ciklikus történelemszemléletünkbe is beleillik, hogy a dolgok visszatérnek oda, ahonnan elindultak. De figyelembe kell vennünk az állatokon végrehajtott kísérletekből leszűrt tapasztalatokat, bármennyire megbotránkoztatok is azok. A nagyvárosi miljőbe áthelyezett, drillnek kitett himek előbb elpusztulnak és félreállnak mint a nőstények! Nem beszélve arról, hogy már korunkban is a férfiak egyre nőiesebbek és viszont a nők egyre férfiasabbak lesznek. Ma már felvetik annak a lehetőségét is például, hogy az USA elnöke a jövőben nő lesz! És ha már démonizált világról beszélünk, mint szimbólum is megfelelőbb a vamp, a démon. E sötét helyzetjelentés után joggal feltehető a kérdés: mi értelme van az egyháznak, az egész keresztyénségnek? Ha az emberiségen kivédhetetlenül és végzetszerűen bekövetkezik, ami “meg van írva”, akkor hivő életek, imádságok sem állíthatják meg a zuhanásban. Az Antikrisztus igy is, úgy is eljön és úrrá és királlyá teszi magát. Az utolsó időkben a keresztyénség csak mint tömegügy és nem mint magánügy kerül válságba. Az intézményes egyház nem fogja vállalni a tanú-szerepet: vagy behódol vagy megszűnik. A bibliai jövendölés szerint az előbbit választja. A Hamis Próféta valamiféle ökumenikus világegyházba tömöriti azokat, akik készek a Sátánt imádni. Az igaz egyház föld alá kényszerül, magánüggyé válik. A Biblia nem csinál titkot abból, hogy az antikrisztusi időkben üldöztetés, halál lesz az osztályrészük azoknak, akik hívek maradnak. Viszont maga az Úr mondta: “Aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül” (Máté 24:13). Isten ügye végső fokon sosem volt tömegügy az Úr Jézus, Pál apostol, Savonarola, Luther, Kálvin tövis volt a kor testében. Volt, akinek kereszttel, másoknak máglyával, kiátkozással és száműzetéssel fizettek. Hogy mégis voltak minden korban térdek, amelyek nem hajoltak meg a Baál előtt, annak a bizonysága, hogy voltak emberek, akik szabadságban akartak élni. “És ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság” (II. Kor. 3:17). Az ige, az imádság, a Szentlélek által vezetett élet az Isten névjegye a világban. Elképzelhető, hogy az utolsó időkben száz és száz kilométerre csak az az egy ember tudja majd, hogy mit jelent szabadságban élni, szabadnak lenni. Széteső, dekadens világunkban az egyháznak, a keresztyénségnek az ad értelmet, hogy ma még szabadon dönthetünk az Isten mellett. És amikor az Isten mellett döntünk, akkor a rend, a béke, a belső öröm, szépség, jóság élménye felemel a világ fölé. Ha igaz a mondás, hogy egy gályarab is lehet szabad ember, akkor az is igaz, hogy a “ketrecben,” a falanszterben is élhetnek boldog emberek. Trombitás Dezső
