Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 Neki az erdő sok-sok óriás kaput nyit meg s mindegyik rányílik az ég-föld nagy végleteire... Vakitó fehér égi láng fölszaggatja a föld gyomrát s vörös lángba borul a világ. A tűz-tengerbe emberi testek hullnak... Az Utolsó ítélet harsonája szól. Kórus zengi komor erővel: judicare .. Ítélni .. vivos, vivos eleveneket . . et mortuos . . és holtakat . . A zenekar remeg, remeg ... de felbúg a Credo . . hiszek . . hiszek... Missa solemnis: az ünnepi mise. Ezt zongorázza most. Házigazdája ront be a szobába. Azonnali fölmondás. A gyerekek mind sírnak, az egész házban, úgy félnek. Absolut hallásának állandó “ellentémája” a süketülés. 27 éves korától gyötri: a teljes megsüketülésig. S most kitépi zongorája húrjait. “Csak a billentyű kell nekem.” Senkit sem zavar már, senki sem hallja. Csak őmaga. Lélekből születik az ének. ... Zilált, fekete haja is megfehéredett már. A vulkán csúcsán a hó.. Rheumája, bélbetegsége, májbaja is emészti. De feje, az arca az oroszláné. És az ereje is, a szelleme is, mert ez nem süketülhet. A “záró akkord”?! — Az öröm (9) szimfóniája. Schiller ódája a szöveg. Ének szóló, kórus, zenekar nagy együttese zengi: Isteni szikra az öröm. Égi szentélybe vágyva testvéresül benne minden ember. Milliók öleljék egymást, hiszen túl a csillagsátoron lakozik Miatyánk. Az öröm élteti a természetet, a világot. Az igazság tűz-tükréből rámosolyog a kutatóra, s vezérli a türelmest az erénynek meredek ösvényén. Zászlai ott lengenek a hitnek nap-hegyén, s látni azokat koporsók repedésein át is. Tűrjetek hát milliók, a jobb világért. Feledve légyen harag, bosszú; bocsánat legyen az ellenségnek.. béküljön az egész világ, a holtak is éljenek, s Bíránk legyen majd kegyelmes.. ! Magyar témája: István király, kit “Magyarország jóltevőjének” méltat Kotzebue, bécsi író, a pesti német szinház megnyitására német nyelven írt színpadi előjátékában, s a darab kórusait Beethoven zenésítette: a nagy király dicséretére, kinek atyja a pogányság sötétjéből kimentette népét a hit és remény világosságába; ki keresztényi szeretettel hívévé és hívővé tette a legyőzött Gyulát; az utódok hűsége lesz majd a korona legszebb gyémántja. S halálig tartó “magyar hűséget” esküszik az ő népe-az Utójátékban is... “Örömmel megyek majd a halálba .. hiszen végnélküli szenvedéstől vált meg az. Bár nehéz sorsom ellenére is túlkorán érkezik” írja végrendeletében. Zárkózottságát, emberkerülését süketségével mentegeti. Ő, aki az egész emberiségnek megnyitotta: a természet, az emberi lélek szépségeit, a kozmosz távlatait. .. Csak a “halló” emberiség nem hallotta meg, amíg élt. . Májzsugorodás végzett vele. Hatalmas-erős szive még három napig éltette az öntudatlant. A szegények tömegsírja várja Bécsben. Már öten feküsznek benne. Ő lenne a hatodik. De az utolsó pillanatban a bécsi olasz opera tenoristája lép a halottas szobába: Barbai az igazgató nem engedi azt, hogy a nagy Maestrot...!... Cramolini kollegái félkörétől a ravatalhoz lép, és németül mondja: “Maestro Beethoven. Jelen vagyunk! Maestro Ludvico von Beethoven”' És mélyen meghajol a koporsó előtt. Az olasz kettősnégyes németül énekli: “Hamar elér a halál.. “Ezután nyolc olasz operaénekes veszi vállára a koporsót s mondja: “Avanti!” A temetőben néhány barátja áll szélesebb körben, lobogó fáklyákkal. Az ifjú Grillparzer búcsúztatója hangzik: A galamb turbékolásától a mennydörgésig .. az elemek erőinek tombolásáig mindent átélt.. s ameddig ő eljutott, éppen ott van a művészet határa... ! Schubert kezében remeg a fáklya. Lázas is. Nincs télikabátja. De remegteti most is a beethoveni erő. Mert ő “meghallotta” a Beethoven-zenét, és hallani is fogja mindhalálig. Költő a költőt... ! A temetés bécsi nézőközönségét-feljegyzések szerint-20 ezer főnyi tömegre növelte a kíváncsiság... Mohácsy Endre BEETHOVEN Kúr Csaba
