Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1971-12-01 / 12. szám

10 MAGYAR EGYHÁZ elutasított “Evangelizációs Mozgalmat” Turóczy Zol­tán tette az egyház életének elfogadott, életetformáló szerves részévé. Turóczy Zoltán nem volt politikus és nem is akart politizálni, a szovjet szuronyokra épített ma­gyar kommunista rendszer mégis politikai bűnösnek tartotta Őt bátorhangú igehirdetéseiért és 1945-ben “háborús uszításért” 10 évi börtönre ítélték. 1948-ban a kommunista államhatalom döntő tá­madásra indul a magyarországi egyházak ellen. Ál­lamosítják az egyházi iskolákat, sorra tartóztatják le az egyházi vezetőket, közöttük Mindszenty József hercegprímást és a magyarországi Evangélikus Egy­ház ellenállásának vezetőjét Ordass Lajos püspököt. Ekkor a kormány hirtelen amnesztiát ad Turóczy Zoltánnak és meglepetésszerűen megengedi másod­szori püspöki megválasztását. Turóczy Zoltán ezúttal a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke lesz. E mögött a húzás mögött azonban nem jóakarat, ha­nem politikai érdek húzódik meg. így akarják a Mindszenty és Ordass ügy által fellázított vallásos tömegeket lecsillapítani és összezavarni, másrészt a megtört testű és összetört lelkű — bűnbánatra mindig hajlamos — Turóczy Zoltánban találják meg azt a személyt, aki majd az Evangélikus Egyház nevében aláírja a kommunista államnak önként mindent átadó “Egyezményt.” 1952-ben egészségi okokra hivatkozva visszavonul a püspöki hivataltól és ezzel együtt min­den lelkészi munkától. Híveivel beszélgetve sokszor elismerte, hogy a börtön testileg-lelkileg halálosan megviselte. Nagyságára jellemző, hogy soha nem vá­dolt másokat tetteiért és nem hivatkozott a körül­ményekre, hogy önmagát mentegesse. Lelkében hor­dozta a keresztet és csak legközelebbi barátai osztoz­hattak fájdalmában. 1956 november 3-án, a győzelmes magyar szabad­ságharc napjaiban újra visszakerül a püspöki tisztbe, ezúttal az Északi Kerület püspökeként. 1957 február 6-án iktatják be hivatalába teljes állami jóváhagyás­sal, mégis 1957 decemberében az állam kívánságára nyugdíjba megy líjra. 1963-ban a helsinkii egyetem teológiai diszdoktorátussal tűnteti ki, de nem engedik ki az országból a diploma átvételére. Ft. D. Turóczy Zoltán evangélikus püspök élete kifejezője a fájdal­mas és tragikus magyar egyházi sorsnak. Ragaszkodott népéhez, szerette és szolgálta az embert. Igehirdetéseiből tízezrek kaptak lelki vigaszt, Hitet és bűnbocsánatot. 78 éves korában a sokat küz­dött, sokat szenvedett és háromszor is püspökké lett szolga letette földi életét Isten kezébe, hogy elvegye hűségének, hitének és munkájának örök jutalmát az Ő megváltó Krisztusától. A Magyar Egyház olvasóinak áldott ka­rácsonyi ünnepeket és békességes ujesz­­tendőt kívánunk. Sütő Kovács László János múzeumot alapít A hirek szerint Colorado államnak Jefferson megyéjében, GOLDEN nevű városban, nem messze Denver-től egy “Amerikai Indián Múzeumot” léte­sített honfitársunk S. Kovács L. János. Esztendőkön át járta Amerika vidékeit és gyűjtötte a sok-sok tör­téneti és kulturális emléket. Végre engedélyt kapott és a muzeum a hirek szerint megnyílt; megtekinthető mindennap de. 10- tői du. 5-ig a következő címen: 705% Joyce Street and West 7th Avenue, Golden, Colo. 80401. Mindenkit boldogsággal tölt el a magyar élniakarásnak eme újabb jele. Az ügyet és magyar honfitársunkat olvasóink megértő és támogató szere­­tetébe ajánljuk. A floridai Miamiba “téli nyaralásra” utazó atyánkfiáit szíves szeretettel hívja és várja ottani egyházunk. A vasárnapi isten­­tisztelet 11 órakor kezdődik, utána ebédet, majd este vacsorát szolgálnak fel a Kossuth Teremben. Zene és tánc. Ugyanott minden csütörtökön társasösszejövetel van 12 órától. Cím: 2230 N.W. 14th Street, telefon: 635- 0225. Lelkipásztor: Szőke István. UTAZÁSOK — PÉNZKÜLDESEK — BIZTOSÍTÁSOK — KÖZJEGYZÖSÉG 64 éven keresztül panaszmentesen szolgálják népünket, tehát ha fenti ügyek bármelyikében megbízható szolgálatra van szüksége: forduljon bizalommal CSÍPŐ LAJOS ÉS FIA ARNOLD a fenti szakmák mindegyikeben államilag engedélyezett és ellenőrzött, megbízhatóknak bizonyult szakértőkhöz. 303 MAPLE ST., PERTH AMBOY, N. J. — PHONE: 826-3661 MIAMIBA UTAZÓK FIGYELMÉBE

Next

/
Thumbnails
Contents