Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ Micsoda áhitat járta át a pásztorok lényét, amikor a bethlehemi mezőkön az angyalok énekét hallották? Micsoda tisztelet lehetett a királyi személyek, keleti bölcsek szívében, akik messziről jőve “leborultak” a gyermek előtt és bemutatták szívük hódolatát. Lehet, hogy messze távol vagy most karácsonykor a szülői háztól, baráti körtől vagy magyar templomtól, de szívedet kitárhatod Krisztus előtt és befogadhatod Őt, aki igazi békességet és boldogságot ád. Karácsony jöttével, az 1971-ik évben ne feledd Testvérem, hogy Krisztus szerte jár és zörget bebocsáttatást kér. Boldog azért az, aki sem hitetlenséggel, sem kétségekkel sem tiszteletlenséggel nem zárja ki szívéből vagy otthonából. Krisztus el akarja foglalni azt a helyet a te szívedben, a te egyházadban és ebben az egész világban, ami Őt megilleti. Fogadd be Őt, mert a bethlehemi vendégfogadós mentegethette magát, hogy ő nem tudta, hogy ki is volt Krisztus, de te Testvérem már nem. Te tudod, hogy kicsoda Krisztus, Ő a Megváltó, Ő az, akiről a próféciák szóltak, s boldog az, aki helyet ad néki szívében most karácsonykor és mindenkor. Ábrahám Dezső KÉSZÜLŐDÉS KARÁCSONYRA Érhető meghatódottsággal írom ezeket a sorokat, hiszen az Űr Isten nagyon messziről hozott vissza. Nagy megpróbáltatások: súlyos betegség és nyomorúság után kezdhetem el újra szolgálatomat. Nagy kegyelméből megértettem azt is, hogy talán még szüksége van rám és jóságából alkalmat ad a további szolgálatra. S aki messziről jön és sok megpróbáltatáson ment keresztül, annak mindig nagyobb hálával van tele a szíve s mindig nagyobb hódolattal és imádattal tud odahullani a végtelen irgalmú és kegyelmes Isten zsámolya elé. Ezzel a végtelen hálával közelitek a Megváltó jászol-bölcsője felé és imádom Benne a világ Megváltóját, a békesség Fejedelmét, a gyógyítót, a drága orvost, az Idvezitőt. Betegségem ideje alatt újból és újból megéreztem annak az Igének az igazságát, amelyet most felépülve bálatelt szívvel vallók: “Pedig betegségeinket ő viselte és fájdalmainkat hordozá és ő megsebesíttetett bűneinkért,.... és mi az ő sebeivel gyógyulánk meg” (Ezsaiás 54:4.) Amikor az örökkévaló Isten az Ő egyszülött fiát adta, ebben a szabadulás és gyógyulás lehetőségét és valóságát ajándékozta nekünk és ennek, számunkra érthető, megfogható kijelentése: a Karácsony. Miért küldte el Isten az Ő egyszülött Fiát? Mert megromlott az ember. Ennek a megromlásnak lényege az, hogy az örökkévaló Istentől — saját hibájából — elszakadt. Elidegenedett és önmagával is meghasonlott. Ezért jött Jézus. Jött a kapcsolat helyreállítására. Jött a mi szabadulásunkra, jött a mi békességünkre, jött, hogy az “Ő sebeivel” — meggyógyuljon az ember. Nem látszat békességért jött. Amikor az Isten Fia békességéről szólott, az nem a gonosszal való kompromisszum, hanem valami egészen más. Nem azért jött Jézus, hogy “minden áron” békét teremtsen, hanem éppenséggel azért, hogy a Gonoszt leküzdje az emberben és az emberért. Nem is abért jött az emberiség Megváltója, hogy megalkudjék a Sátánnal és nem is azért, hogy szemet hunyjon az igazságtalanság felett. Amikor Jézus történelmünkben valóságosan eljött: “A pax romana” látszatbékesség uralkodott a világban. Az elnyomással megalkuvók juttatták keresztfára, annak a “látszat békességnek” a nevében.
