Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1971-08-01 / 8-9. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ letesen és tisztán beszélte az első világháború utáni magyar református kegyesség nyelvét. Nyelvezetei az a komoly, méltóságteljes kegyességi nyelv volt, amit nagy igehirdetők használtak odahaza. Az amerikai magyar azonnal felfigyelt bészédére: én ezt a nyelvet hallottam valahol: Oh-igen-mondta elmerengve: kedves falusi templomának szószékein. Magyar nyelvészeink csodálkozva fedeznék fel, hogy itt-ott harmatosán, hamvasan tisztán hangzik fel a magyar nyelv, mint az érintetlen kék szilva a fán, vagy a mosolygó hamvas szőlőfiirt a gerezden. Még itt a Tóth Tiborok ajkán él az a szószéki nyelv, amit odahaza ez a túl modern furcsa és keserves világ ellopott a magyar szószékekről. Sokszor elfigyeltem azt, hogy Tóth Tibor esperes úr milyen nagy szeretettel beszélgetett el hiveivel. Nem a tanult ember ügyes diplomáciája volt, hanem a magyar református lelkipásztor Istentől kapott karizmája, akinek szeme, hangja, kézfogása elárulta, hogy nagyon szereti fajtáját. Sohasem kezelte le fajtáját, hanem magával egyenrangú testvérének tartotta. E sorok írója élete ajándékának tekinti, hogy a detroiti gyülekezethez meleg testvéri szálak, lelkipásztorukhoz drága barátság fűzi és az elmúlt 15 év alatt sok ünnepségen résztvehetett. Többször írt a detroitiakról és hirdette az Igét Tóth Tibor detroiti szolgálatának ezüst mérföld kövénél is. Amikor próbálta megtalálni Tóth Tibor sikeres szolgálatának titkát, akkor reájött arra, hogy nemcsak az volt sikerének titka, hogy Istentől elhívott szolga volt, akit az ékes szólás talentumával gazdagon megáldotta az Isten, hanem a sikerének titka az volt, hogy népének 3-2 éven át édes testvére, lelkitársa volt, aki együttél hiveivel testével, leikével. Népével együtt szenvedett, imádkozott, bánkódott és örült. Mennyi mosolyt láthatott ez a sikeres pap, amint a szülők odatartották gyermeküket a keresztvíz alá? Ha az a fény mind együtt volna, amit megkonfirmált gyermekei sugároztak szeretett pásztoruk felé, ez a fény megvilágosítaná jó darabját annak a földnek, hova sötétség borult. Hány, de hány fiatal pár boldog mosolya ragyogná be azt a szomorú földet, amit Tóth Tibor 44 évi lelkipásztori szolgálata alatt végig járt, mikor az élet arany almáival, a boldogság igéivel telerakta mosolygó fiatalok szíve kosarát. Mint napsütéses őszi reggelen, millió és millió gyémánt csillogott az augusztus végi réteken, úgy csillog ide ez a sok könny, amit hite és bizonyságtevő szolgálatának keszkenőjével letörölt síró emberek arcáról s kötözött be sebzett szíveket az örökélet édes vigasztalásával. 1971 július 25-én véget ért a 44 éves lelkipásztori szolgálat, amire egy hivő, képzett lelkipásztor küldte Toledóból, amit 1927 júniusában kezdett el Beaver Fallson, Elyria, East Chicago egyházain keresztül, mig 1939-ben megkezdte 32 éves szolgálatát szeretett népe között szeretett egyházában. Tóth Tibortól nem végleg veszünk búcsút, a mienk marad továbbra is az ő floridai magányában, hol az élet fáradalmait, küzdelmeit piheni kedves feleségével, akivel elkezdte ezt a fájdalmasan szép és nehéz magyar lelkipásztori szolgálatot. Szép volt, jó volt, drága volt ez a 32 éves szolgálat. Tóth Tibor nagy emberré lett, mert nagyszerű nép között szolgált. Ott a léleknek szárnya nőtt és öröm, kiváltság volt az Urat szolgálni ilyen aranyszívű és remek nép között. Szolgálatának magvetését sok sok utódja fogja élvezni. Julius 25-én megkezdődött a megszépítő messzeség, az emlékek édessé válnak. Minden
