Magyar Egyház, 1970 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

MAGYAR EGYHÁZ

5

most és az ember által remélt tökéletes élet egyik tartozéka.

A béke azonban éppenúgy paradox, mint abogy paradox a szabadság és a jóság. Azok, akik önmagában való célként keresik a békét, nem valami gyakran találják meg, illetve, ha megtalálják, rájönnek, hogy csupán áltatják magukat. Akik önzőén saját lelki nyugalmukat munkálják, nem törődve a másokat kinzó problémákkal és igazságtalanságokkal, nem fognak igazi békességet találni. Akik úgy igyekeznek megtartani a békességet, hogy az ellentéteknek minden megnyilvánulását el próbálják kerülni és el próbálják nyomni, hamarosan dühös ellenkezéssel és forradalommal találják majd szemben magukat. Nagyon gyorsan kijózanodik a világ, ha a békességet a status quo megőrzésével kísérli megtartani. A békét nyilvánvalóan nem lehet elérni és aligha lehet megtartani, ha nem igazságosságon alapszik, ha nem olyan béke, amelyben mindenki részesül. Freud arra tanította a modern világot, hogy veszedelmes dolog a rút és nem szívesen látott igazságok elnyomása. A zsidók és keresztyének ezt a leckét megtanulhatták volna Jerémiástól, aki — már jóval Freud előtt — leleplezte és elítélte a nép sebeit felületesen gyógyító hamis prófétákat, mondván: “Békesség, békesség, és nincs békesség” (6:14).

Az UNESCO alapokmánya szerint a háború az ember agyában kezdődik. Ez kétségtelenül igaz. Nem kétséges, hogy a konfliktusok jelentős okozója az egyének félelme és tudatlansága és az sem kétséges, hogy a világ sokkal békésebb világ lenne, ha békés egyénekkel lenne benépesítve. Az igazságnak azonban ez csak az egyik oldala. Sok olyan ellentétnek, melybe az emberek belekerülnek, társadalmi és politikai elrendezettségeink meg nem felelő volta az oka: idejét múlta törvények, rossz adózási rendszer, ki nem elégítő szociális szolgálatok, nehézkes és tehetetlen politikai gépezet. Még egy szentekből álló nemzet is viszálykodásba sodródik, ha politikai rendszere rossz, mintahogy a legjobban megszervezett társadalmat is könnyen megronthatja egy neurotikus vagy gonosz emberekből álló csoport. A békét nem lehet úgy elérni, hogy egyszerűen csak kívánjuk. Az igazság az, hogy bármely szinten való béke -— személyi, társadalmi, nemzetközi — csak türelem, ügyesség és lankadatlan erőfeszítés árán érhető el és tartható meg. A békesség munkálójának felszereléséhez egyaránt hozzátartozik a kígyó bölcsessége és a galamb ártatlansága. És a gyors és állandó változások világában az, ami egyik nap a béke ügyét szolgálja, a következő nap már esetleg nem szolgálja azt. Az ember igazán elgondolkodhatik azon, hogy a béke nem délibáb-e csupán, amely mindig megmutatkozik a látóhatáron, de elhalványul amint az ember meg akarja közelíteni. Ha a világ állandóan változik és ha az ember szükségei és reménységei vele együtt változnak, a béke megtartása új problémák elhárításából és új alkalmak megragadásából álló állandó küzdelemmé' válik. Annak a világnak látomása, amelyben a farkas a báránnyal lakozik és a párduc a kecskefiúval fekszik, aligha valósul meg abban a jövőben, amiben mi még élni remélünk. Akkor hát mi a béke: valószínűtlen látomás vagy önáltatás? Vagy valami olyan látomás, ami nehéz időkben tartja bennünk a lelket, egy olyan más és jobb világ víziója, amely megóv bennünket attól, bogy a jelen világgal meg legyünk elégedve és megjavítására való küzdelmünket feladjuk? Öncsalás és igen ártalmas lenne egy olyan vízió, amely a keresztyéneket valaha is arra a meggondolásra késztetné, hogy a békét könnyen meg lehet valósítani, vagy hogy az egyháznak vannak olyan varázslatos módszerei, amelyek — ha alkalmazásukra rá lehetne az embereket bírni — legott megteremtenék a békét. Álljon ott mindig figyelmeztetőként Jerémiás templomi beszéde (7:1-11), hogy az egyház nem varázserejű béke-gyáros. A békének alapfeltétele van, aminek meg kell felelni: igazságosság, és ennek a helyét semmilyen mértékű kegyesség nem töltheti be. Vannak olyan békekampányok, amiket nem kellene támogatni és vannak olyan béke-ígéretek, amelyekben nem kellene hinni. Vannak idők, amikor emlékeznünk arra, hogy Jézus azt mondta, hogy nem azért jött, hogy békességet bocsásson a földre, hanem hogy fegyvert (Máté 10:34).

Úgy látszik, bizonyos dolgok fontosabbak a békénél. A lélek egészséges állapotának sokszor megbízhatóbb jele egy nyugtalan és felkavart lelkiismeret, mint egy nyugodt lelkiismeret. Vita és zavargás sokszor megbízhatóbb jelei a társadalom egészséges állapotának, mint tétlen csend és stabilitás. A béke lehet jó önmagában; lehet olyan ideál, amiért igenis érdemes az embernek küzdeni. De vannak dolgok, amelyek fontosabbak, mint a harc elkerülése: igazságosság, méltóság és olyan élet, amelynek értelme van. Van olyanfajta béke, amely nem más mint csupán a halál szép szóval való nevezete.

Milyen békében reménykedhetik a keresztyén ember, amely nem lesz az igazságosság elárulása? Mit értett Jézus azon, amikor azt mondta, hogy “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek; nem úgy adom néktek, amint a világ adja”? Van-e olyan békesség, amely most a miénk lehet anélkül, hogy megtagadnók az emberek szükségeit és hátatfordítanánk a történelem küzdelmeinek? Talán Szent Pál nevezetes passzusában, a 2. Korinthus 5:17- 21-ben található meg erre a válasz.

Ebben a szakaszban Pál nem békéről, hanem megbékéltetésről beszél. A “megbékéltet” szót ma