Magyar Egyház, 1970 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1970-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 Afrikai Mozaik: Kenyai emberek Három hónappal ezelőtt, mikor Magyarországról elindultunk, akivel csak találkoztunk, mindenki, hol tréfásan, hol komolyan, de féltve óvott az afrikai vadállatoktól és egyéb exotikumoktól. Csodálkoznának otthoni barátaink, ha tudnák, hogy Kenya elsősorban nem vadrezervátum — van benne az is — hanem olyan része a világnak, ahol az emberek éppen úgy élnek halnak, szeretnek és gyűlölnek, mint bárhol máshol. A különbség talán csak annyi, hogy itt az élet nagyon n°^éz. Sokszor emberfeletti küzdelmet kell vívni a mindennapi kenyérért, a gyerekekért, — az életért. A legnehezebb terheket az asszonyok viselik. Övék a gyermeknevelés, a háztartás és a házkörüli munka. De — mondhatja valaki — ezt mindenütt így csinálják az asszonyok. Igen, de Kenyában minden nehéz testi munkát az asszonyok végeznek. Övék a favágás, és annak hazaszállítása is. Megdöbbentő látvány, amint az út szélén meggörnyedve haladnak, hátukon 30-40 kg.-nyi fával. Legtöbbnek a csecsemője is a nyakába van kötve. És hogy az időt jól kihasználják, útközben még kötnek, vagy gyönyörű tarka szatyrokat fonnak. Egy asszony számára itt a legnagyobb szégyen, ha nincs gyereke. Van is gyerek rengeteg. Bár iskola volna annyi. Nincs elég tanító és a meglévő iskolák drágák. Nem régen megismerkedtem egy 16 éves kenyai diákkal. Nyolcán vannak testvérek, mind tanulnak. Ez a tizenhat éves kamasz, úgy beszélt az anyjáról, mint egy istennőről. Elmondta, hogy mennyit dolgozik értük, büszkén mutatta a pullóverét, hogy ezt is a mama kötötte, mert a mama mindent tud. Meghívott hozzájuk teára, mondván, olyan süteményt még úgy sem ettem, mint amit az ő édesanyja tud sütni. Míg beszélgettünk, közben én azokra a hazai asszonyokra gondoltam, akik mindent megtesznek azért, hogy ne legyen gyerekük. Őket nem dicséri senki. Nem szeretnek és nem is kapnak szeretetet. Ezek az Kenyai asszonyok sokat adnak, de nem a fölöslegükből, az nincs nekik. Olyan országokban, ahol a nők munkába járnak, sok panaszt lehet hallani az agyonhajszolt, kimerült dolgozó nőkről. Nem tudom mit mondanának a jól ápolt, munkába járó nők, ha nekik is a hátukon kellene a tűzrevalót hazaszállítani, és még a gyerekét is a nyakába kötve kellene cipelni. Én mióta ezeket látom, mélyen hallgatok, és nagyon tisztelem ezeket, a valóban agyonhajszolt asszonyokat. Van egy tizenkét éves kisfiú barátom. Tőle vásárolom hetenként a tojást. Egyszer kapott egy amerikai turistától 10 dollárt, abból vette a csirkéit. Mikor kérdeztem, hogy mire kell neki a pénz, büszkén felelte, iskolára! Mióta ezt tudom, nagyon megszerettem ezt a kis embert, ha jön, mindig adok neki valami édességet, hiszen ö nem vehet a pénzén cukrot, minden fillért félre kell tennie, mert ő tanulni akar. Ő is szeret engem, legutóbb kaptam tőle ajándékba egy tojást. Kár, hogy nem lehet eltenni emlékbe. A küzdő, de bízva-bízó emberek között megismertem egy fehér lelkészt, aki már 14 éve dolgozik Kenyában. Évekkel ezelőtt megtámadták, és össze-vissza szúrkálták az arcát és a bal kezét megnyomorították. Nem menthaza Európába, ma is itt él, dolgozik, azokért, akik bántották. Szereti ezeket az embereket és lankadatlan erővel hirdeti a Jézus megbocsájtó szeretetét. Az afrikai lelkészek általában nagyon szegények. Soknak olyan kopott és napszívott a ruhája, mint amilyen fényes és ragyogó a szeme. Ilyen felszabadultan és boldogan még nem láttam embereket nevetni, mint ezeket a “szegény” papokat. Mert csak anyagilag szegények. Szívük nagy van és szeretetben bővölködnek. Az első időben egyik közülük rendszeresen meglátogatott bennünket, mindig hozott magával egy nagy kosár déligyümölcsöt — a gyerekeknek — de jövetelének tényleges oka az volt, hogy megkérdezze, jól vagyunk-e, nem látunk-e hiányt valamiben. Ő is szegény ember, de olyan sok jót tett velünk azzal, hogy az átállás nehéz napjaiban ránknyította az ajtót. Amerikában tanult, jól beszél angolul. Anyanyelve, meru, de beszél szuahéli és kikuju nyelveken is. Mind a nég' nyelven prédikál. Minden istentisztelet, amin résztvehetünk egy-egy külön élmény. Az emberek nem megszokásból jönnek az Isten házába, hanem örömmel és áhítattal. Megérkezésünk után nem sokkal, résztvettünk az első kenyai anglikán érsek beiktatásán. Az istentisztelet végén öt püspök, öt helyen osztott a templomban úrvacsorát, mégis ki kellett vigyék a szent jegyeket az utcára is, olyan sokan voltak, akik nem fértek be a templomba. A templomok mindig tiszták és soha nem hiányzik a friss virág belőlük. Mikor először láttam éneklő, táncoló nőket templomban, kicsit furcsának találtam, de ma már tudom, énekelve, táncolva ők — afrikaiul — dicsérik az Urat. Mi emberek lehetünk különböző nemzet vagy törzs tagjai, különböző a bőrünk színe, mások a szokásaink, de aki mindannyiunkat mindenütt egyformán szeret, az az Űr Jézus Krisztus. ________________________________Dr. Pásztor Jánosáé Segítsük az árvízkárosultakat A magyarországi árvízkárosultak megsegítése érdekében folyó gyűjtés még mindig folyamatban van egyházainknál. Kérjük Testvéreinket a gyűjtés támogatására és egyéni adományokkal való sikeresebbé tételére. Az összegyűjtött árvízsegélyt egyházaink december 31-ig küldjék be az Amerikai Magyar Református Egyház missziói pénztárosának Szentmiklossy Albertnek, “Árvízsegély” megjelöléssel. Az amerikai magyar reformátusok mindig kivették részüket a rászoruló testvér megsegítéséből. Most sem maradhatunk el. Cselekedeteink és áldozataink fejezik ki hitünket és mutatják meg szeretetünket. Egyházainkon keresztül segítsük a magyar árvízkárosultakat. ““““ MIAMIBA UTAZÓK FIGYELMÉBE A floridai Miamiba “téli nyaralásra” utazó atyánkfiáit szíves szeretettel hívja és várja ottani egyházunk. A vasárnapi istentisztelet 11 órakor kezdődik, utána ebédet, majd este vacsorát szolgálnak fel a Kossuth Teremben. Zene és tánc. Ugyanott minden csütörtökön társasösszejövetel van 12 órától. Cím: 2230 IS.W. 14th Street, telefon: 634- 8151. Lelkipásztor: Szőke István.
