Magyar Egyház, 1970 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1970-08-01 / 8-9. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ — kitől? Átkozzuk azokat, akik ezt az igazságtalan békét csinálták. Eltekintve attól, hogy mindez akkor sem segített, amikor éltek, dehát ma már régen porladnak. Különben is ki vonná felelősségre őket? Nagy botlásaikért a francia, angol és amerikai népnek is kellett fizetnie, élettel és vérrel, a második világháborúban. “Erkölcsöt”, “hálát” és “lelkiismeretet” emlegetünk, aminek megvalósítását az emberi együttélés legkisebb közösségében, a családban is minduntalan hátráltatja, akadályozza vagy éppen meghiúsítja a bűn. Hát még a nagyobb emberi közösségekben: falúban, városban, országban és a világban?! Trianon ötvenedik évfordulóján nem az lenne-e a feladatunk, hogy kijózanodjunk és elkezdjünk gondolkodni? Hamis illúziók felszámolása Az első és minden bizonnyal legfontosabb dolog: hamis illúzióink, álmaink felszámolása. Mi magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy egy-egy forróhangulatú gyűlésen elkiáltsuk, elsírjuk fájdalmainkat, elzengjük követeléseinket. Jól érezzük magunkat ebben az érzelmi fürdőben. A magyar jellemvonások között mi magunk is, nemcsak idegenek felsorolják a “szalmaláng-természetet”. Felgyűlünk, lobogva, lánggal égünk, de csakhamar fekete pernyévé válunk. Elmegyünk az ilyen gyűléseinkről, dicsérjük a szónokainkat, sokszor annál inkább minél nagyobbat mondott. Pedig a magunk életében aztán igazán józanok vagyunk. Tudjuk, hogy ha nem dolgozunk keményen, nem lesz lakásunk, házunk, autónk, megtakarított pénzünk. És hogy több legyen, arról nem elég csak álmodoznunk, azt el kell terveznünk, többször kell megvizsgálnunk, hogy jó-e a tervünk, aztán kemény munkával végre is kell hajtanunk. Azt gondoljuk vájjon, hogy a magyar nemzet jövőjét elég csak megálmodnunk és szólamokba, jelszavakba öltöztetve szétkiabálnunk a világba? Hiába álmodunk tehát arról, hogy a “világ” majd valamikor, valamilyen formában vissza fogja állítani a történelmi, ezeréves Magyarországot. Tegyük fel például azt, hogy Magyarország 1941-ben ellen tud állani a német nyomásnak, úgy, ahogy Teleki Pál akarta. Nem szegi meg a Jugoszláviával előzőleg megkötött barátsági szerződést. Ebben az esetben Németország elsöpri a magyar ellenállást, megszállja az országot, éppúgy, mint Hollandiát, Dániát. A háborúból a győztes oldalon állva kerülünk ki. A háború végén visszaállítják az ezeréves határokat? Aligha. Valószínűleg megmaradnak azok a területek, amelyeket a bécsi döntések korábban visszacsatoltak, hozzátéve Jugoszlávia magyarlakta részét. A maximális lehetőség, hogy Erdély vagy nagyobb része átkerül Magyarországhoz. A nemzeti öntudat ereje Igaz, se a bécsi döntéseknél, se a háború végén nem kérdezték meg a lakosságot: hol, melyik államban akarnak élni. De ha megkérdezték volna, akkor is bizonyos, hogy a magyarok Magyarországon, a románok Romániában, a horvátok, szlovákok a független Horvátországban és Szlovákiában. Hiába hangoztatjuk mi a szentistváni Magyarországot. A XIX. század egyik fő politikai hajtóereje a népek nemzeti öntudatosodása volt. Széchenyi, Kossuth, Eötvös és Teleki László ezt ismerték fel, ki hamarabb, ki később. Kossuth már akkor a Duna-konfederáció megalakításával akarta elejét venni a történelmi Magyarország feldarabolásának, aminek bekövetkeztét jóelőre megjósolta. A XX. században a nemzeti öntudat egyáltalán nem csökkent, sőt erősödött. A náci Németországban és a bolsevista Szovjetunióban egyenesen őrjöngéssé fajult. A náci sovinizmust a háborúvesztés elsöpörte, az orosz még ma is itt van velünk. De a Szovjetunióban is a népesség csaknem felét kitevő nemzetiségek, beleértve az ukránokat is, saját nemzeti kultúrájuk, önálló létük kialakítására törekednek. A kommunizmus állítólagos jogokat elismerő nemzetiségi politikája a báránybőr, amiben a nagyorosz sovinizmus dühödt farkasa foggal és körömmel őrzi a nemzetiségeket és a kelet-európai népeket, hogy a maguk önálló nemzeti életét éljék. Belgiumban a francia és flamand nyelv között kitört háború is azt mutatja, hogy a nagy gazdasági egység sem csökkenti a történelmi múlthoz, kultúrához és nyelvhez való ragaszkodást. Európa egysége parancsoló politikai szükségszerűség, de csak Svájc módjára jöhetne létre: a népek, nemzetek nem tűnnének el egy nagy olvasztó kemencében, hanem egymás mellett, egymással vegyülve élnék a maguk külön, sajátos, kubúrális, szellemi, vallási életüket. Nemzeti elnyomás a diktatúrákban A legnagyobb baj az, hogy Kelet-Európábán ez a jog nincsen biztosítva. A diktatúra nemcsak az alapvető emberi jogok megkurtítására ad lehetőséget, de a nemzetiségi elnyomásra is. Az elnyomás az egyes országok belső és külső helyzete szerint növekszik vagy csökken, de teljesen soha sem szűnik meg. Tagadhatatlan, hogy a magyarság helyzete Romániában most sokkal jobb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Jobb, de nem jó. A magyarok változatlanul másodrendű állampolgárok, akik sokkal kevesebb joggal és lehetőséggel rendelkeznek, mint a románok. A román
