Magyar Egyház, 1970 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1970-06-01 / 6-7. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ Hunyady László: Jót tegyetek! Jót tegyetek; és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Isten fiai lesztek. (Lukács ev. 6:35.) Keresztyén mivoltunk akkor legtudatosabb és legboldogítóbb, ha a mindenható Istent közelvalónak érezzük. Jézus ennek a megértésére tanította tanítványait, mert az igaz vallás lényegében Isten közeUétének érzése és tudatos tisztelete életünk minden idején. Énekeink legszebbjei ezt tükrözik: Istenre bizom magamat; Én Istenem benned bízom; Az Isten a mi reménységünk. Annyira vagyunk Isten fiai, amennyit a fiúságból vállalunk. Mikor Isten áldó kezét terjeszti ki felettünk: boldogok, elégedettek vagyunk, mert megáldott minket és szeretteinket, ki-kibuggyan szívünkből a hálaadás: Teneked Uram hálát adok... S mikor kedves családunkon végigfut a szemünk s látjuk az arcokról a ránkáradó szeretetet, sokszor könnybelábad szemünk, ha az emlékek láncolata elvonul előttünk: megnőttek, megtartotta Isten őket, megáldotta Isten a mi igyekezetünket. Ezek a gondolatok vezérlik lépteinket vasárnaponként az Isten házába tisztelet-tevésre, hálaadásra, gyermeki tisztünk igaz betöltésére. Napok óta nyugtalanító híreket hallunk a szülőhazából: tavaszi hóolvadással párosult tartós esőzéstől, melyet felhőszakadások tetéztek, borzalmas árvíz sújtja a Szamos, Túr, Tisza, Kraszna és Maros mentén fekvő falvakat. Északkeleten a Krasznától a Tiszáig mindent víz borít; 45 községben házak, templomok omlottak össze. Az árvíz a folyók partjain felül méteres magasságú tömegben szinte órák alatt tört rájok. A lakosságnak menekülni kellett. Ezen a részen 35,000 ember lett hajléktalanná. Hírek szerint az állatállományból csak a kacsák maradtak meg. A Maros mentén hasonló a helyzet. E folyók mentén sok község gátakkal volt védve az ár ellen és most a gátak tetején át tört rájok a pusztító árvíz. A menekült lakosokból ki tudja hányán vesztek el a mindent elsodró, pusztító, ádáz árban, a trianoni határokon innen és túl! A mi árva magyar népünk nagy próba alá vettetett: családtagok szórattak szét; elpusztult családi tűzhelyek romjai várják csak a visszatérőket; házromok, törmelék fedi az utcákat; a vetéseket és a kalászba szökő búzatáblákat sárga iszap takarja. Odalett a szántó-vető minden reménysége. Sok helységből csak hónapokig tartó szivattyúzással vezethetik le majd a vizet. Az Ínség könnyáztatta kenyerét eszi több százezer testvérünk. Hetven év óta nem érte ilyen csapás ezeket a vidékeket. De Isten mindig velünk van. A nagy csapás sújtotta testvéreink érzik a veszély alatt, hogy most sem hagyta és most sem hagyja el őket. Mi pedig, testvéreim, kiket ide vezérelt az Isten, gondoljunk Isten nagy kegyelmére, hogy minket megőrzött, megtartott; megáldotta igyekezetünket és arra méltat, hogy segítségükre siethetünk nehéz helyzetbe jutott testvéreinknek. Nyissuk meg fülünket, hogy jajszavaik szívünkbe hasítsanak és segítsünk: nyissuk meg erszényeinket, egymás terhét hordozva s betöltve a Krisztus törvényét. Minden ember az önmaga cselekedetét vizsgálja meg és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése. Legyünk eszközök listen kezében; segítsünk véreinken jól tudva: ki mit vet, azt is aratandja. Centjeink, dollárjaink kenyeret adjanak az éhezőknek, ruhát a mezíteleneknek, hajlékot a hajléktalanoknak, vigasztalást a kétségbeesetteknek, bátorítást a csüggedőknek, reménységet a reményteleneknek, hitet a kételkedőknek és szeretetet az elhagyottaknak. Szolgáljon a mi segítő szeretetünk a testvériségünk erősítésére és ápolására; egymás-terhét-hordozásunk legyen hálaadás, amiért Isten úgy kiterjesztette reánk jóságát, hogy mi adhatunk és nem mi vagyunk szűkölködők földi javakban; a vígasztalásunk és a könynyek letörlése legyen a mi gyermeki köszönetünk, mivel Isten megáldotta a mi igyekezetünket és a szenvedés helyett testvéri kezünk a szenvedők könnyeit letörölheti; íjiinden jó cselekedetünk legyen hálaadás és köszönet Isten irántunk való nagy kegyelméért, mert minket arra méltat, hogy segítő kezet nyújthatunk, hogy épüljenek fel a leomlott családi tűzhelyek, az édes otthonok; s a felépült templomokban fakadjon a hívek ajkáról a dicsőítő ének: Te benned bíztunk eleitől fogva Uram... És a mi hitünk meg nem szégyenül. Ámen. Az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület Keleti Körzete rádiószolgálatának keretében június 7-én elhangzott igehirdetés. KÉTÉLŰ KARD “Legyen” — csak ennyi volt az egész. Egyetlen szó, Ellenállhatatlan erő, Szent küldetés. Végtelen, Jó, Dicső, Igaz és Merész. A semmiből előállt a minden: Az első igehirdetés. Azután testté lett az Ige. Krisztusban, Pálban, Kálvinban, Magyarokban és Másokban. Hogy Isten ügyét győzelemre vigye, A világban, Az agyakban, Otthonokban és Templompadokban. Végül kétélű kard lesz a szó, ítélő, Sújtó, Pusztító, Világokat szétzuzató! Mennyei hang, Várvavárt trombitaszó, Bűnösnek bűnbocsánatot adó, Embert Istenhez juttató! Dömötör Tibor
