Magyar Egyház, 1969 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1969-10-01 / 10. szám

MAGYAR EGYHÁZ 3 TRENTONI EGYHÁZUNK 75 ÉVES Az Amerikai Magyar Református Egyház gyülekezetei között a trentoni a legrégebbi. Megalakulásának idő­pontját 1894 szeptem­berére lehet tenni, bár akkor a trentoni ma­gyar reformátusok az úgynevezett Első Temp­lomi és Betegsegélyző Egyletet alakították meg. De az egylet neve világosan mutatja, hogy az igazi cél és álom az egyház megszervezése és a templomépítés volt. Az egyletet szinte gyülekezetnek is lehetett tekinteni, mert már abban az évben karácsonykor istentiszte­letet és úrvacsoraosztást tartott a trentoni reformátu­sok részére Dókus Gábor lelkipásztor. Az egyház hivatalos megszervezése és az első presbitérium meg­választása 1895-ben történt Jurányi Gusztáv meg­választott lelkipásztor vezetésével, ő hamarosan eltá­vozott a gyülekezetből. Az utána jövő Csámfordi Ferenc lelkipásztorsága alatt a gyülekezet azután 1899-ben felépítette templomát. Ez év decemberében már ismét új lelkipásztort találunk az egyház élén, Virág István személyében. Az új trentoni egyházat mindjárt megalakulása után a Reformed Church in America vette gondjaiba. De ezekben az években a Magyarországi Református Egyház érdeklődni kezdett az amerikai új magyar gyülekezetek iránt, mint lelki édesanya az idegenbe szakadt gyermekei iránt. 1904-ben gróf Dégenfeld József, a tiszántúli egyházkerület főgondnoka itt járt az óhazai egyház megbízásából és megérttette a tren­toni és több más új amerikai magyar gyülekezettel, hogy hagyományos magyar egyházi szervezetüket és hitbeli felfogásukat csak úgy tudják megőrizni, ha csatlakoznak a Magyarországi Református Egyházhoz. A trentoni egyház örömmel fogadta ezt a gondolatot és elhatározta a magyarországi egyházhoz való csat­lakozását. A Reformed Church in America-ból való kiválás azonban nem ment könnyen. Az amerikai felekezet csak hosszú törvénykezés és bírói ítélet alapján engedte ki közösségéből a trentoni egyházat vagyonával együtt . így a gyülekezetnek az óhazai egyházhoz való hivatalos csatlakozása csak 1909-ben történt meg a Virág Istvánt követő Vájó Sándor lel­kipásztor idejében. Az amerikai felekezettől való elválás után egészen 1919-ig a trentoni egyház az óhazai egyházhoz tarto­­tozott, mely gondoskodott lelkipásztorról is a gyüleke­zet részére, miután Vajó Sándor 1909-ben visszatért Magyarországra. 1910. május 11-én Korocz Géza megérkezik Magyarországról, mint a gyülekezet új lelkipásztora. A templom felépítése után a gyüleke­zet állandóan növekedett és erősödött. 1903-ban ha­rangot szenteltek és a templom melletti házat meg­vették parókiának. A templom berendezése, énekes könyvek, térítők, az első kis orgona buzgó áldozat­kész egyháztagok adományaiként jöttek össze. Korocz Géza idejében már oly népes lett a gyülekezet, hogy a templomot meg kellett nagyobbítani. Átlagban 450- 500 lélek járt a vasárnap délelőtti és délutáni isten­­tisztelekre. 1916 és 1917-ben meg is történt a templom megnagyobbítása és egy új parókia építése a régi helyére. 1924-ben a most is kitűnő síp-orgonát állíttat­ta be a gyülekezet. Az első világháború következtében a magyaror­szági egyház nem tudta többé gondját viselni az ame­rikai magyar gyülekezeteknek, így ajánlotta nékik, hogy csatlakozzanak valamelyik amerikai protestáns felekezethez. A trentoni egyház azonban a teljes önálló egyházi életet választotta, rátámaszkodva a hívek hithűségére és áldozatkészségére. Az 1923. jú­lius 21-én tartott presbiteri gyűlésen azután az a történelmi indítvány jött létre, hogy a trentoni és a többi teljesen önálló amerikai magyar református gyülekezet hozza létre az amerikai független magyar református egyházat. Bár az Amerikai Független Magyar Református Egyház, amit ma egyszerűen Amerikai Magyar Református Egyháznak nevezünk, 1924-ben Duquesne-ben alakult meg és a trentoni egy­ház csak 1928-ban lett tagjává, a gondolat valóban Trentonban született meg. Korocz Géza 18 évig szolgálta az egyházat és mint kitűnő ígehirdető és a gyülekezetei állandóan tanító és nevelő lelkipásztor örökre beírta nevét az egyház történetébe. Korocz Géza eltávozásakor Trentonban is megtörtént az amerikai magyar református egy­házak tragédiája, az egyházszakadás. E szomorú em­léket feledteti velünk az az öröm, hogy ma Trenton­ban ismét csak egy magyar református egyház van és békében és szeretetben élnek a hívek. Korocz Géza után Béky Zoltán fiatal lelkipásztor lett a gyülekezet lelki vezetője. 37 évet töltött a tren­toni egyházban. Nyilván e hosszú szolgálat egy új korszakot jelentett az egyház életében. Az új lelki­­pásztor legnagyobb teljesítménye az iskola felépítése volt. A kétemeletes kolóniális stílusban épült gyönyö­rű épületet 1931-ban avatták fel. $83,000-ba került. A depresszió idejében egy ilyen épületet felépíteni és azt megtartani és az adósságot rendszeresen törlesz­teni, valóban csoda számba ment. De az új lelkipász­tor lelki építő is volt. Az egyházi élet fellendült, az egyházi testületek, a női körök, a férfi kör, a vasár­napi iskola, az ifjúsági kör és az énekkar nagysze­

Next

/
Thumbnails
Contents