Magyar Egyház, 1968 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1968-05-01 / 5. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ aki kimondhatatlan szeretetből elküldötte az egyszülött Fiút a mi megváltásunkra, s egyszer édesen unszol, máskor meg kényszerít a Krisztus követésére. Isten nélkül senki sem élhet. A Szentlélek Isten mindig közelünkben van, megtanít hinni Krisztusban, s nélküle nincs keresztyénség. A Szentlélek Isten nem hatás, nem személytelen erő, hanem élő személy, aki a szívünkben vesz szállást, hogy irányítsa gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, mutassa a helyes utat, s küzdelmeinkben erősítsen minket. A Szentlélek Isten azok szívét érinti meg, akik szeretik az Istent, megtartják parancsolatait. (János 14:11- 16). Az egy örök igaz Isten ma a Szentlélek személyében van velünk egyházunkban és világunkban. A Szentlélek Isten tartotta meg eddig anyaszentegyházunkat és szüntelenül azért imádkozom, hogy anyaszentegyházunk népe, vezetői, mindannyian kapjunk a Szentiélekből. ‘"Jövel, Szentlélek Űristen, mihozzánk is!” EGYHÁZMEGYEI KÖZGYŰLÉSEK Keleti Egyházmegye A Keleti Egyházmegye évi közgyűlését március 31-én tartotta meg a cartereti templomban Dr. Harsányi András esperes és Nemish János egyházmegyei gondnok elnökletével. Az esperesi jelentés fegyelemre és egységre hívta fel az egyházmegye népét, hogy “mindnyájan azokra a nagy feladatokra és jelentős problémákra tudjuk összpontosítani erőnket, amelyekkel az Egyház általában és a mi Amerikai Magyar Református Egyházunk különlegesen szembenáll.” “Immár közhellyé vált,” — mondotta Harsányi esperes — “hogy egy gyorsan változó világban élünk. Ez a világűr kora, a technológiai társadalom kora, az úgynevezett új erkölcsiség kora, az elvilágiasodott ember és az úgynevezett “organization man” kora, valamint egy olyan kor, amelyben a biológia és genetika terén történt felfedezések és az ezek nyomán várható események gyermekmesékké teszik a tegnap írott legmerészebb tudományos regényeket. Mint keresztyéneknek az a feladatunk, hogy hogy ezeket az erőket úgy irányítsuk, hogy nyomukban Isten országa jöjjön el e földre megakadályozva azt, hogy azzá váljék, aminek csak egy neve lehet: pokol.” “Magyar Református Egyházunkban túl kényelmesen azzal voltunk elfoglalva, hogy megtartsuk örökségünket anélkül, hogy még csak megkíséreltük volna is annak kutatását, 'hogy ez örökségünk birtokában mivel járulhatunk mi hozzá ehhez a roppant nagy feladathoz: a föld számára egy mennyei jövendő kialakításához. Nem olyanok voltunk-e, mint az egy talentumos szolga, aki teljesen meg volt elégedve azzal, hogy biztonságba helyezte az egy talentumát, elásva, anélkül, hogy használta volna?” “A statisztika azt mutatja, hogy egyházaink nem nőnek; szolgálatunk sem növekszik. Nehány “tékozló” tagot visszavezetünk a gyülekezetbe, nehány új menekült családot helyezünk el, de nem alakítunk ki komoly terveket gyülekezeteink jövendő növekedését illetőleg ...” Az esperes részletesen szólt világi vezetőink komoly felkészülteségéről. Rámutatott azonban arra is, hogy “sokszor halljuk azt a vádat, hogy gyülekezeteinket és közegyházunkat is a lelkészek irányítják és ha valami baj van, akkor annak következésképpen a lelkészek az okai; egy másik vád, amit hallottam az, hogy alkotmányunk a lelkészeknek kedvez. Véleményem szerint ezek a vádak nem helytállók. Nem akarom felmenteni a lelkészeket olyan esetekben, amikor személyi ellentétek a lelkészi karon belül kedvezőtlen hatással voltak (vagy vannak) gyülekezeteik életére. Köztudomású az, hogy az amerikai magyar református gyülekezetek egyesítését nagymértékben akadályozta meg a lelkészek féltékenysége és egymás iránt való bizalmatlansága. Bizony pironkodnunk kell emiatt. De nem csupán a lelkészek vádolhatok. Ha világi atyánkfiái az elmúlt évtizedek folyamán több aktív érdeklődést mutattak volna, egészen más lenne ma a helyzet. Sokszor hangoztatott kifogás az, hogy nem volt megfelelő műveltségük. Nyugodjék a múlt békében, mi azonban, ne nyugodjunk a jövőben. Világi atyánkfiái ma teljességgel képesek arra, hogy kivegyék részüket az egyház életét illető felelősségből. Minden alkalmuk és alkotmányos hatalmuk megvan arra, hogy vezetői tisztüket ellássák és a lelkipásztorok munkatársai legyenek.” A gyülekezetek jelentéseit összegezve az esperes a következő statisztikai adatokat közölte az 1967-es évről: 55 keresztelés, 36 konfirmálás, 26 esketés, 65 temetés; választói névjegyzéken van 1,873, lélekszám, gyermekekkel együtt, 3,287; gyülekezeti bevételek (előző évi áthozatok nélkül) $232,459, kiadások $216,191. Hangsúlyozta az esperes, hogy e magas számok ellenére a fejenkénti adakozás mértéke—összehasonlítva más felekezetek adakozásával—még mindig igen alacsony. A közgyűlés a különböző bizottságok javaslatai alapján többek közt a következő határozatokat hozta: • véglegesen bekebelezte a miamii gyülekezetét a Keleti Egyházmegyébe és lelkipásztorát, Szőke Istvánt, az egyházmegyei lelkészek névjegyzékébe iktatta; • a gyülekezetben nem szolgáló lelkészeket évi szolgálati jelentésre kötelezte; • felhívta a gyülekezeteket, hogy újítsák fel azt a régi szokást, hogy a presbiterek testületileg vonuljanak be a templomba a lelkipásztorral; • a gyülekezetek figyelmébe ajánlta az új Bethlen Nyomda szolgálatait. A közgyűlés 1968-ra a következő tisztviselőket választotta: Rőczey Barna lelkészi és Bányácsky József világi jegyzők, Beke Antal pénztáros, Göndöcz Kálmán és Kovács István lelkészi, Szabó J. Lajos és Varga István világi tanácsbírák, Szőke István lelkészi és Marincsák János világi egyházkerületi képviselők. A közgyűlés figyelemmel és szívesen hallgatta a megjelent vendégek, Nagy Lajos püspök, Csordás Gábor newyorki esperes, Kiss Sándor egyházkerületi főgondnok, Dr. Béky Zoltán református egyesületi elnök, Daróczy Sándor, a Bethlen Otthon igazgatója és Chomós Sándor, a Bethlen Nyomda vezetője felszólalásait. A következő közgyűlés 1969. húsvétja előtt két héttel Bethlehemben lesz. New Yorki Egyházmegye New-yorki egyházmegyénk április 28-án tartotta meg évi rendes közgyűlését a new-yorki Független Magyar Református Egyház templomában Csordás Gábor esperes és Kiss István egyházmegyei gondnok elnökletével. A közgyűlés istentisztelettel kezdődött, melyen az esperes és Sóhajda Béla, a Schenectady, N. Y.-i missziói egyház beszolgáló lelkésze szolgáltak, majd a hivatalos megnyitás és számbavétel befejezése után az esperes előterjesztette évi jelentését. Jelentésében az Amerikai Magyar Református Egyházat, mint a missziói lelkűiét és lendület egyházát mutatta be. “Amerikai Magyar Református Egyházunk élete és szolgálata”—mondotta az esperes—“a misszióban nyer értelmet. Egyházunk az ötvenes évek elején föllángolt missziói lelkületnek köszönheti növekedését. Ezekben az esztendőkben talált hozzánk a connecticuti Warrenville, születtek meg New York állam északi részén élő és szolgáló .missziói gyülekezeteink, alakult meg Linden, Bethlehem és indultak el a szolgálat útjain kaliforniai egyházaink. Egyházi közösségünk megmaradásának, növekedésének egyetlen újta az, ha missziói lelkületű egyház leszünk és maradunk. Annak a tónak a vize, amelyből nem folynak szerte életetadó patakok, előbb-utóbib megposhad. Ha az evangélium kincsét csak magunknak tartjuk meg, ezzel nem szerzünk örömöt Urunknak. <3 miszsziói lelkületet vár tőlünk. ..” A továbbiakban szólt az esperes a miszíói lelkületű egyházzá válás három feltételéről: a pünkösdi lélekről, az erős egyházkerületi missziói alapról, és hivatalos lapunk, a Magyar Egyház megújhodásáról.
