Magyar Egyház, 1968 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1968-04-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 an hallgatták Billy Grahamet, akinek csak addig tartottak esernyőt a feje fölé, amig az Igét felolvasta. (Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy Billy Graham szoros barátságban állott az Amerikában is sokak által ismert és szeretett Dr. Soós Gézával, aki annakidején Magyarországon a Soli Deo Gloria Szövetségben evangélizált. Barátságukat csak Soós Géza 1953-ban bekövetkezett tragikus halála szakasztottá meg.) A zágrábi pályaudvaron 300 lelkes bívő, egy egyházi énekeket éneklő kórus és zenekar búcsúztatta Billy Grahamet “dovszidanya” (viszontlátásra) kiáltásokkal. Sajtónyilatkozatában Billy Graham kijelentette, hogy reméli, sor kerülhet majd arra is, hogy más kelet-európai államokban is evangélizáljon. Jugoszlávia után Romániában mutatkozott a legtöbb enyhülés a múlt évben. Romániát nemzeti érdekei arra indítják, hogy Nyugattal erősebb kapcsolatokat építsen ki. A vallás nyílt és brutális elnyomásával nem remélheti ennek a törekvésének a sikerét. Különösen a francia és olasz kapcsolatok kiépítését szorgalmazza a román vezetőség. Ennek érdekében elsősorban a Vatikánnal kívánta rendezni az ügyeit. Az új egyezmény megkötése a küszöbön áll. König bécsi biborosérsek novemberben Bukarestben tárgyalt. Magyar szempontból az enyhülésnek örömteljes következménye Márton Áron katolikus püspök házi őrizetének feloldása, aki mostmár, a hírek szerint, egyházmegyéje területén viszonylag szabadon mozoghat. Az erdélyi szász evangélikusok helyzete tovább javult, miután Románia felvette a teljes diplomáciai kapcsolatot Nyugat-Németországgal. Sajnos, erdélyi magyar református testvéreinkre kevés fénye hullott ennek az enyhülésnek. Csehszlovákiában lassan olvadt el a sztálinizmus jege, viszont az elmúlt két esztendőben az értelmiség megmozdult és egyre több szabadságot követelt és vívott ki magának. Ennek hatása a vallásos életben is mutatkozott. A hívek szabadaltban merték megkeresztelni gyerekeiket, az egyházi esküvők, temetések rohamszerűen terjedtek, a templomok látogatottsága növekedett. Sor került evangélizációkra is, a templomi kereteken belül. Mi több, fiatalok, diákok, értelmiségiek érdeklődése a hit kérdései után növekedett. Ez a vallási reneszánsz megijesztette a cseh kommunista pártot. 1967. augusztus 7-i keltezéssel titkos köriratot küldött szét a pártszervezeteknek, felhiva őket, hogy szálljanak szembe a vallás iránti érdeklődés terjedésével. A titkos körlevél ennek ellenére kijutott Nyugatra és a New York Times október 18-i számában leközölte. Lengyelországban a római katolikus egyház és az állam közötti harc az előző évekhez hasonlóan folyt. Több papot és apácát börtönöztek be, mint 1966-ban, de a lengyel püspöki kar megosztására irányuló kommunista törekvések csődöt mondottak. Az egyház egy emberként áll Viszinszkij kardinális mögött, aki viszont körömszakadtáig ragaszkodik minden egyezményben biztosított joghoz. A lengyel Állami Egyházügyi Hivatal apparátusa meg mindent elkövet, hogy ezeket a jogokat a gyakorlatban megnyirbálja. Kelet-Németországban lényegileg ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy itt a német evangélikus egyház az egyik harcoló fél. Az Ulbricht-rezsim mindent elkövetett, hogy a reformáció fennállásának 450. évfordulóján, Wittenbergben rendezett ünnepségeket a maga javára gyümölcsöztesse és Luthert, mint a német kommunizmus előfutárát állítsa be. Minden jel azt mutatja, hogy ez a fegyver visszafelé sült el. Albániában viszont Mao kulturális forradalma “teljes győzelmet” aratott. Minden templomot és mecsetet bezártak. Az érdeklődő turistáknak a tolmács azt mondta, hogy “a nép kívánságára”. Az egyik albánul is tudó turista Tirana utcáin megkérdezett egy járókelőt: “Igaz, hogy ‘a nép akaratából’ csukták be a templomokat?” Az albán szinte megkövültén ránézett, majd elkezdett a könnye csorogni. Egy szót sem szólt, elfordult és elszaladt. Magyarországon kétségtelenül a református egyház fennállásának 400-ik évfordulója volt a legnagyobb esemény. A szép ünnepségek azonban a református papok és presbiterek latartóztatásával, kihallgatásával, házkutatásokkal, a sztálinista időkre emlékeztető titkos tárgyalással és börtönnel végződtek. 1967-nek kettős tapasztalata van: a kommunizmus nem adta fel a célját, a vallás kiirtását. Viszont az a tény, hogy a Szovjetunió 50 éve világosan mutatja, a hit kiírthatatlan, nem térítette észre a többi kelet-európai kommunista vezetők nagyobb részét. AZ AUGUSZTUS 1-ÉN ÉUETBELÉPŐ új büntetőtörvénykönyv értelmében a keletnémetországi egyházak elveszítik közjogi státusukat; ezentúl magánjogi személyekként lesznek kezelendők. Ennek értelmében istentiszteletek zavarása nem lesz büntetendő cselekmény, egyházi vagyon rongálását pedig csupán “személyi és magántulajdon” rongálásának tekintik. A büntetőtörvény megállapítja, hogy vallásos meggyőződése miatt senkit sem szabad üldözni; továbbá, senki sem kényszeríthető istentiszteleteken való részvételre, de nem szabad abban senkit akadályozni sem. JUGOSZLÁVIÁBAN MEGALAKULT az Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Elnöke a szerb-orthodox István, dalmáciai püspök, titkára pedig a magyar református Baksa Árpád esperes lett. A végrehajtóbizottság tagjai között foglal helyet Csete István magyar református püspök.
