Magyar Egyház, 1968 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1968-02-01 / 2-3. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ Egyik belefut a bőségbe, a másik éhenhal. Elkényeztetett ebek hevernek drága szőnyegeken s egy elfelejtett világban patkányok harapják a földön fekvő gyermekeket. Neonfények kápráztatják a szemeket városainkban, de csak ne lobognának fel a nyári éjszakákban tüzek, amelyek fényénél világosan látjuk, hogy mégis csak a nyomorúság több, mint a luxus ezen a földön. Hiába kendőzzük el az igazságot, ott lobog a lelkek mélyén egy olthatatlan tűz s a jaj, ha egyszerre fellobban. A nyomorúság, a letaposottság korbácsolja a sziveket s a világ leggazdagabb országában a boldogok muzsikáját tulzokogja a nyomorúság. SZABADSÁG UTÁN VALÓ VÁGY Reng a föld Afrikában s máról holnapra új népek születnek s belemosolyognak a hajnalba. Kívánva kívánom minden népnek a szabadságot, hogy egyszer szabadsága legyen az én fajtámnak is. Fanatikusan hiszem, hogy egyszer ez is eljön. A színes ember jogaiért küzd, óh, nem irigyeljük tőlük, mi csak azt kívánjuk, hogy a magyarnak is legyen annyi joga, mint amennyit a színes embernek biztosit a hirtelen sebességgel változó világ. A világ mint egy forró katlan sistereg, forr, mindenki lázad mindenki ellen. Minden tekintélyt lerombolnak, amit a tegnap épített, a tegnap mauzóleummá lett s helyette újat kell építeni. A szabad világ ifjúsága fellázadt a rend, a tisztaság, az erkölcs és a hit ellen. Borzos hajukat fújja a szél, testüket deliriumba rángatja a mákony, beteg, révült szentekkel koravénné érnek, mielőtt lelkesedtek volna szent eszményekért. De jó, hogy az ellenkezőjéről is tudunk beszélni s vannak kegyetlen időkben hősökké lett ifjak, akik ebben a dekadens pusztuló világban arról beszélnek, hogy mégsem a hippiké a döntő szó, hanem azoké, akik áldozatot hoztak vagy lemondtak sok mindenről egy szebb jövőért. Világunk mint egy vak óriás tántorog társadalmi, gazdasági, erkölcsi, tudományos, kulturális vederből különböző csebrekbe. Mindenki lázong, mindenki forradalmár, mindenki mindenki ellen van s ez a hitetlen világ szórakozásból, gyűlöletből, bűnös közönyből, lagymatagságból a templom ellen fordul s töri ajtaját, zúzza ablakát, sárral dobálja azokat, akik még hinni mernek. Állitólag 23 éve befejeződött a háború és békében élünk. Micsoda békesség ez, ahol nem szűnk meg az ágyuk szava, fiatalok, ártatlan gyermekek halomra halnak. Mindannyiunknak van rettegni valónk, fiaink elérik a kort, amikor menniök kell s nem tudjuk, hogy valaha viszszatérnek-e? Két világ feszül szembe egymással s soha meg nem szűnő imádságunk, hogy ebből a tűzvészből nehogy egy óriási erdőtűz legyen és átnyargaljon a világon. Jaj, okos az ember, már feltalálta a fegyvert, amivel • - hágókat máról holnapra leperzselhet a földről. Csak, Istenem, ne volna az én árva magyar népem a hadak útján! Mit ér már akkor ez a csodálatos teremtés, ha nem lesz benne magyar? A csillagok közt járó embertől félni kell, mert egyszer az utolsó fegyverhez nyúl s önmagát irtja ki, vagy ha marad valaki egy leégett világban, újra a barlangokba kell húzódnia s kezdeni az életet körmével és fogaival. Ezért őszintén imádkozunk azért, hogy Amerika tisztességgel hazajöhessen arról a földről, amit nem akar elfoglalni. Imádkozunk azért, hogy végre olyan béke jöjjön el erre a földre, hol mindenki szabad lesz, hol mindenki szabadon dönthet sorsa felől és élheti Isten által szabadnak teremtett embernek életét. HIRDETNI KELL AZ EVANGÉLIUMOT Ebben a háborúskodó, forradalmakkal teli, szegénységgel és gazdagsággal minden emberi nyomorúsággal telt világban él az egyház. Nem menekülhet el belőle, nem hunyhatja be szemeit sebei, rútsága, szennye, társadalmi, gazdasági igazságtalanságai előtt. Ebben a gyűlölködő, feszültséggel teljes világban, ahol minden reng, ebben a világban kell hirdetni az evangéliumot. Hirdetni, hogy Krisztusban van megoldása az anyagi, erkölcsi, gazdasági, társadalmi, tudományos, kulturális, nemzetiségi, faji problémáknak. Krisztus Ura a hívőnek, a hitetlennek, a kommunistának, kapitalistának. Az egyház feladata, hogy Isten ismeretét eljuttassa mindenkihez s mindenkihez el kell menni. Az egyház nem ülhet elefántcsont tornyában és várja, mig elül a vihar, vagy amig a lelki éhség és szomjúság a világban feltámad. Viszi a világba azt a boldog hirt, hogy Isten Krisztusért megbékült a világgal és ezért a kommunista, kapitalista, lázadó erkölcstelen, békétlen s szociális igazságtalansággal telitett világért halt meg Krisztus. Az egyháznak ebben a világban, ahol a régi összeomlóban van, ahol könnyből, vérből és fájdalomból egy új világ születik, kell járni úgy, mint illik elhivatástokhoz. (Ef. 4:1.) Nem lehet az egyház neutrális ebben a világban, mert akkor nem él elhivatásához méltóan. Az egyház úgy él, úgy tesz bizonyságot ebben a világban, mint aki tudja, hogy Isten hivó szava rajta keresztül érkezik el a ma még hitetlen emberhez, aki holnap hivő lehet. Az egyház feladata, hogy az evangéliumot azoknak hirdesse, akik még nem hallottak róla. Az egyház nem menekülhet el a világtól, mert Isten ide helyezte. Az egyház a feladatát ebben a bűnös lázadozó világban végezheti el. Világ az egyházban. Valaki azt mondhatja, hogy a biblia azt is mondja, hogy “mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Krisztusnak Béliálhoz? Annakokáért menjetek ki közülök és szakadjatok el, azt mondja az Ur.” (II. Kor. 6:17.) Szóval a világtól el kell szakadni. Hát nem ezt a világot szerette úgy Isten, hogy egyszülött Fiát adta érte? Valami nagy ellentmondás van, mig reá nem jövünk arra, hogy attól a hitetlen világtól kell elsza-
