Magyar Egyház, 1968 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1968-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 MISSZIÓI VASÁRNAP November 3-án Missziói Vasárnapot tartanak az Amerikai Magyar Református Egyház gyülekezetei. Több egyháznál szószékcserét terveznek. A Magyar Egyház jelen számához missziói adományborítékot mellékelünk. Az adományokat vigyük fel a templomba november 3-án. Ha valaki adományát közvetlenül Szentmiklóssy Albert missziói pénztároshoz küldi, tüntesse fel gyülekezeti hovátartozását, megfelelő jóváírás végett. . . . Egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok. János 9:25 A kórház operáló asztalán fekszik egy ember, merően felfelé néz, de nem lát semmit, inert vak. A feje felől egy doktor áll, finom ujjai a vak arcán mozognak, mintha simogatnák. A doktor halk melódiát dúdol, közben-közben valakihez halkan beszél, mintha utasítást adna. Ilyenkor árnyak suhannak, hogy a kért dolgot kezéhez adják. A doktor tovább dúdol, ujjai tovább játszanak s egy idő múlva kissé hangosabban szól: All done.. . Pontosan egy hét múlva, ugyanazon szereplőkkel, ugyanez a jelenet ismétlődik meg és ugyanazzal a két rövid szóval fejeződik be: All done. . . Ez a kétszer megismételt rövid mondat azt jelentette, hogy a vak visszanyerte szemevilágát. Ez a vak ember én voltam. Néhány évvel ezelőtt a hal szemem homályosodni kezdett és rövid idő alatt teljesen elsötétült. Kicsit aggódtam, de csakhamar rájöttem, hogy egy szemmel éppen úgy lehet élni és dolgozni, mint kettővel. Éltem és erősen dolgoztam tovább egy szemmel. Egy évvel ezelőtt a jobb szemem is homályosodni kezdett, de ez már oly rohamos volt, hogy csak erős nagyítókkal tudtam dolgozni, míg végűi ez is teljesen elsötétült, teljesen vak voltam. Gyermek és ifjú koromban ismertem idősebb embereket, többek között két idős lelkipásztort is, akik arra voltak kárhoztatva, hogy vakon éljék le hátralevő éveiket. Nagy részvétet éreztem irántuk, de szomorú sorsukat csak akkor éreztem át igazán, mikor magam is vak voltam. Azt is akkor tanultam meg, hogy sok csodálatos ajándék között egyik legcsodálatosabb ajándéka Istennek az ember számára a látás szerve. Az én sorsom már nem volt sem reménytelen, sem szomorú, mert tudtam, hogy operációval lehet segíteni rajtam. így kerültem ez év februárjában a műtőasztalra. Öt héttel az operációk után, mindkét szememmel tisztán látva, éppen olyan erősen dolgoztam, mint azelőtt és éppen olyan könnyen olvastam a doktoroknak hanyag írással odavetett receptjeit, mint azelőtt. Csoda ez, mert ma a csodák világában élünk. Ma sokkal több csodának vagyunk tanúi, mint a Jézus Krisztus korában élő emberek voltak. Jézus csodákat tett és az emberek leborulva imádták őt, mert hitték, hogy a csoda Istentől jön. A mai ember nem hisz a csodákban, sőt kineveti azokat akik, hisznek. A tudomány megpróbál mindent megmagyarázni és bebizonyítani, hogy ami történik, az nem csoda, hanem tudomány. Ebben én is egyetértek a tudománnyal; mivel én is a gyógyítás világában élek és dolgozom, én is meg tudom magyarázni, hogy a doktor finom ujjai hogyan veszik ki a szemből az elsötétült réteget és hogyan teszik a látást ismét lehetővé. Egyetértek abban, hogy maga az elvégzett operáció nem csoda. A csoda az, hogy Isten kiválaszt embereket, akiket különös tehetséggel áld meg, hogy csodáit rajtuk keresztül vihesse végbe. Azt még a tudomány sem tudja megmagyarázni, hogy miért és hogyan választja ki Isten embermilliárdjai sokaságából az egyiket arra, hogy az eddig oszthatatlannak hitt atomot megossza, a másikat arra, hogy szívet, vesét, tüdőt tudjon kicserélni az élő emberi testben, a harmadikat arra, hogy a vakok szemevilágát megnyissa. Ez az isteni kiválasztás, ez az isteni elhívás a csoda, és én ebben a csodában hiszek mindhalálig. Nekem tehát hiába magyaráz a tudomány, hiába áll velem szemben a hitetlenség, válaszom az, ami a bibliai vaké volt: Egyet tudok: ha ez nem Istentől volna, semmit sem cselekedhetnék. Egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok. Ezért örök hálával tartozom annak az embernek, aki ezt velem cselekedte, de legyen örök dicsőség Istennek, aki ezt a csodát rajtam vele végeztette el. Bütykös Béla ŐSZI KONFERENCIÁK Az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület szeptember első hetében tartotta szokásos évi gyűlését a ligonieri Bethlen Otthonban. Az Irodalmi-est előadását Vatai László tartotta Ady Endre költészetéről. A bibliatanulmányozó csoport az Uppsalai Egyházak Világtanácsa negyedik nagygyűlésének bibliatanulmányozó anyagával foglalkozott, három bevezető előadás keretében, amit Király Zoltán, Hartó András és Kovács István tartottak. Az “újjá teszek mindeneket” vezérgondolat alapján az Isten megújuló szövetségeinek, azok látszólagos emberi kudarcának, az új emberiség életfegyelme kialakulásának s a történelmi megújhodás problémáinak kérdéseivel foglalkozott a gyűlésen résztvevő amerikai és kanadai lelkészek szép számú csoportja. Magáról az uppsalai gyűlésről Nagy Lajos, D r. Bütösi János, Hamza András és Beretz Árpád tartottak személyes tapasztalatokban gazdag beszámolókat. Csutoros István elnöki jelentése és előadása reámutatott az amerikai magyar reformátusság és korunk társadalmi problémái kapcsolatára. Meglátása a kendözet-
