Magyar Egyház, 1968 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1968-08-01 / 8-9. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ Egyszóval engem valóságos lovagkori hangulat fogott el, amire olykor erősen nagy szükség is van, hiszen bármily büszkék vagyunk is arra, hogy pl. maholnap talán már a Holdba is hajókázhatunk, azért mégsem igen mondhatjuk mái világunkat “lovaginak”. . . De meg az is húzott engem oda a nyári hüsbe, hogy a fákon sok-sok kicsi madárka fügyülgetett, csivagott naphosszat egymásnak, mondhatnám konferenciázott szép, szívbéli egyetértésben, tiszta szeretetben. Örültem én bizony annak, hogy ilyen is van, ilyen konferencia is. így aztán semmi csodálkoznivaló azon nincsen, hogy e madárkák ősei egykoron Assisi Ferenc prédikálását oly szép figyelemmel hallgatták. Biztosan azért, mert szívük tiszta volt, tehát ők “Istent meglátták” úgyis, hogy vígan szedegették magukba az ige-magvakat. Utódjaik is azért énekelnek most ily szép dicséreteket Istennek, mert éppen olyan bennük a szív, azaz szivük van . . . Hangulati rákészülésemben nem is volt hiba, csak éppen “üres óráimból” lett a baj. Ezekre u. i. háziasszonyom, a “mámi”, valósággal rácsapott, mondván: Az elemi iskolában a megszállási beszállásolások miatt tanítás nincs, tanító meg sehol, a gyerekek is megcsömörlötték a rosszalkodást, tehát legyek én a tanító! A csűr padláson van hely elég, idő is bőven, mert most csépléskor háromórás az ebédszünet, tehát kipihenhetem közben a kévevillázást is. Majd ő beszervezi a környéki gyerekeket. Nekem az egész csak szórakozás lesz! Sőt. . . . “Sőt . . !”—mondtam én is hebegve. “Különben is csak az ABC-re kell őket tanítani!”—így a mámi. “Igen, csak . . sőt”—makogtam én sáppadozva. Aznap bizony én se láttam, se hallottam az ABC-től. Ott lebegett, káprázott előtten, mint vészes Menetekel. “Megszámláltattál . .”, mondta nekem a lelki jelírás, s mondta volna bizony “máminknak” is, hogy bennem való minden bizodalma megrendüljön. Mert azt ő, hogy én soha ABC-t nem tanítottam, még könnyen elhitte volna, de azt, hogy azt nem is tudom tanítani, csak nem-akarásnak hitte volna, ami viszont a többiek háta megett nekem duggatott sonkatízóraikat csak étvágygerjesztő emlékekké foszladoztatta volna. Kutattam hát magamban elemisla emlékeim között. Láttam én magamat egykor a papnöveldeutcai, fővárosi elemiiskola tetöterraszán, játszóterünkön, honnét a falréseken át homokot lehetett leszórogatni az utcára; meg a folyosón is ottan, ahol afféle forráscsapokból lehetett úgy inni, hogy nikkel keretbe hajolva kis nyomásra egyenest szájba szökött a viz, tehát fertőződésekről sem lehetett szó, de meg nagyszerűn leheti spriccelődni is. De meg azokat a szép, sokszínes képeket is “láttam”, amelyek egykori ABC-s könyvemben az egyes betűket “szemléltették”, csak persze az oktatás módszerét nem “láttam”. Hirtelenjében az sem nagyon bátorított engem, hogy Arany Jánoskát az ő öreg édesapja tanította meg az ABC-re hamuba irt betűkön, méghozzá Jánoska még négy éves korában, pedig az öreg Arany György se volt tanító, de mái szóval afféle “háztáji dolgozó”. Igen ám, csakhogy Jánoska legislegelső olvasókönyve a Biblia volt, s aki azt olvassa, azt maga az Isten olvastatja személyesen s ád bizony a hamuba-írt vonalak megélesztésére képzelőerőt is. Arany Jánoskának meg aztán adott Ő bőven később is. Amit nekünk azért is tudnunk kell, mert amikor már Jánoskából a nagy Arany János lett, a sok-sok hibakurkászó-bíráló az ő műveiben semmiféle fogyatékosságot nem találván, kisütötte azt, hogy Aranynak nincs fantáziája. Ez meg csak azt mutatja, hogy az Isten nem mindenkit tanít meg “olvasni”, még akkor sem, ha már kilós könyveket irt volna is .. . yégül azért engem is az Isten tanított meg ABC-t tanítani. De persze nem minden töredelem nélkül. Legelsőben is szelíden szememre vetette a tanítóról és annak munkájáról szóló egykori fennhéjázó, gőgös vélekedéseimet. Esti imádságaimba valósággal belezáporozta számonkéréseit: Gondolod-e még ezután is, hogy ez-meg-az csak egy tanító; hogy amit a tanító csinál, az semmi?! Megmutatod-e most, hogy milyen ímé az a semmi . . —Bemutatott ő igy engem úgy saját magamnak, hogy még a verejték is kivert... Dehát Ő a Kegyelemnek Atyja is, és ez mindjárt másnap reggel lett váratlan csendes megbocsájtás számomra. Nagy megtörtségemben bekéredzkedtem gazdámtól Murau városába, inkább menekedés céljából. Ott őgyelegtem aztán bánatosan a bajommal, ösztönösen is a könyvesboltok előtt s néztem az üres kirakatokat, mivelhogy akkor egyszeriben minden kirakatos könyv tilos könyv lett. Nem tudom, miért is nyitottam be mégis az egyik könyvesboltocskába. Mit látok én egyszeriben a sok-sok üres polc egyikén? Egyetlen egy könyvet! ABC. Alcímnek meg azt olvashattam: “A kőirás legújabb tanítási módszere!” Mondanom sem kell talán, hogy ki készítette elébem ezt a könyvet! LIGONIERI NAPOK Északamerikai magyar református gyülekezeteink presbiterei és lelkipásztorai szeptember 1-től 4-ig, Isten segítségével ismét presbiteri és lelkészi konferenciákra gyűlnek össze Ligonierben. A gazdag és változatos programmot ígérő meghívók idejében szétmentek. Hisszük, hogy az Igazságnak Lelke sokakat hív el Ligonierbe s a jelenlévők egyakarattal munkálkodnak majd lelki házunk építésén.
