Magyar Egyház, 1968 (47. évfolyam, 1-12. szám)

1968-08-01 / 8-9. szám

MAGYAR EGYHÁZ

3

AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA NAGYGYŰLÉSÉNEK

ÜZENETE

Az Egyházak Világtanácsának a svédországi Uppsalában júliusban tartott Negyedik Nagygyűlésén a résztvevő 702 delegátus Üzenetet intézett a hat kontinensen élő 232 tagegyház népéhez, melyben rámutatott arra, hogy a mai világ döntéseit mindennél jobban befolyásolja a “szegény és gazdag között egyre jobban szélesedő szakadék.” Akármit mondanak is a keresztyének, ha cselekedeteikben megtagadják felebarátaik emberi méltóságát, megtagadják Krisztust. “Ezért, mi keresztyének, egy igazságos világközösségben biztosítani akarjuk az emberi jogokat.” Ezért éppúgy dolgozni akarnak a leszerelés, mint olvan kereskedelmi egyezmények érdekében, amelyek igazságosak mindenki iránt.

“Isten újjá tesz mindeneket”, de ehhez az ökumenikus mozgalomnak bátrabbá kell válnia. “Egyházainknak tudomásul kell venniük, hogy ez a mozgalom megújulásra kötelez el . . . Ezért megújítjuk azt a szövetségünket, hogy támogatjuk és jobbítjuk egymást.” “Tudjuk, hogy sohasem éljük egészen azt, amit vallunk. Vágyunk arra, hogy Isten legyen úrrá mindenek felett. De örvendezünk abban, hogy Isten tiszteletében előre bizonyosak vagyunk afelől, hogy Isten újjá tesz minket, minden embert, mindeneket.”

Az Uppsalai Nagygyűlés, mondotta az Üzenet bevezetésében, tudományos felfedezések, diáklázadások, politikai gyilkosságok okozta megrázkódtatások és háborús összeütközések légkörében jött össze. “Hallottuk azok kiáltását, akik béke után vágyakoznak; az éhezőkét és kizsákmányoltakét, akik kenyeret és igazságot követelnek; az előítéletes megkülönböztetések miatt hátrányt szenvedőkét, akik emberi méltóságra tartanak igényt; és azoknak a millióknak hangját, akik az élet értelmét keresik.” Mindannyian szomszédokká váltunk, de nem tanultunk meg együtt élni.

Az Üzenet arra is felhívja a világ figyelmét, hogy új tudományos felfedezések és forradalmi mozgalmak egyformán rejtenek magukban új lehetőségeket és új veszedelmeket. “Az ember nem találja a helyét, mert nem tudja, hogy kicsoda. De Isten megújít . . . Ezért, felebarátainkkal együtt elfogadjuk a teremtés feletti sáfárság felelősségét és megosszuk egymással erőforrásait . . .”

Az Uppsalai Nagygyűlés delegátusai és megfigyelői közt számos magyar is volt, köztük a Magyarországi, Csehszlovákiai, Erdélyi és Jugoszláviai Református Egyházak kiküldöttei. Amerikai Magyar Református Egyházunkat Nagy Lajos volt püspök képviselte. Úgy számítjuk, hogy következő számunkban részletes beszámolót közlünk benyomásairól.

Amerikából még Dr. Biitösi János, a Kálvin Egyházkerület elnöke, Beretz Árpád hammondi és Hamza András new yorki lelkipásztorok voltak Uppsalában. Hamza András előzőleg Kolozsvárott volt a Református Világszövetség igazgatótanácsi gyűlésén, mint az Északamerikai Területi Tanács helyettes titkára.

Harsányi András

AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET KONVENCIÓJA

Az Amerikai Magyar Református Egyesület júniusi konvenciójáról részletesen beszámoltak az amerikai magyarnyelvű napi- és hetilapok, nemkülönben az Egyesület hivatalos lapja, a “Testvériség,” mely a konvenció jegyzőkönyvének teljes szövegét is közli. Ezért nem látjuk szükségesnek e beszámolók ismétlését.

iSzivből üdvözöljük azonban az újraválasztott főtisztviselőket, Dr. Béky Zoltán elnököt, Eszenyi László ellenőrt és Szentmiklóssy Pál pénztárost, valamint az új titkárt, György Árpádot. Ugyancsak köszöntjük az új igazgatóságot, köztük a három alelnököt, Borshy Kerekes Györgyöt, Dr. Szabó Istvánt és Syposs Istvánt. Bizonyosak vagyunk abban, hogy vezetésük alatt az Egyesület és északamerikai magyar református gyülekezeteink együttműködése zavartalan, szoros és kölcsönösen áldásos lesz. Ez az egymásraútaltság a konvenció során is többször kifejezésre jutott, sőt ^annyira nyilvánvaló volt, hogy a konvenció egy határozati javaslatban (Bertalan Imre new brunswicki lelkipásztor szövegezésében) az egyházak közötti egység új útjainak keresésére kérte az egyháztesteket.

Ugyancsak szükségét látjuk annak is, hogy teljes egészében közöljük annak a mélyértelmű Kiáltványnak a szövegét, amelyet a konvenció az amerikai, óhazai és a világ minden tájára szétszórt magyarsághoz intézett (Daróczy Sándor szövegezése);

Testvérek!

Mi, az immár 72 esztendős Amerikai Magyar Református Egyesület közössége szólunk Hozzátok, amerikai magyarok amerikai magyarokhoz, ebben a gyakorta roskasztóan nehéz eleveelrendeltségben sorstársaitok.

Mivel az Ür Isten világában véletlenül semmi sem történik: valljuk, hogy ő rendelt bennünket ide; céllal— “eme jó és tágas földre”, “olyan földre, amelyen nem nyomorogva esszük kenyerünket és ahol semmiben sem szűkölködünk” (5 Móz. 8: 9.) s amely nekünk munkánk és tisztességünk után tisztességet adott és ad.

Hogy ennek a földnek, a Washington és Lincoln országának szeretetében, hozzá való fenntartás nélküli hűségünkben egyek vagyunk; hogy a szabadságot, rendet és törvényt, az igazságot az ő értelmezésük szerint értelmezzük: magától értetődőnek tartjuk; mert mint akik a Bethlenek, Rákócziak és Kossuthok, a Fabriczi Kovács Mihályok és Zágonyi Károlyok népéből valók vagyunk, magyarságunk minket ezekre kötelez.

De fenntartás nélküli amerikaiságunk mellett magyar hátterünk még másra is hitlevél. Arra, hogy egyek legyünk az egymásért való felelősségben, az egymás terhe hordozásában első sorban kanadai véreinkkel, mert hiszen két országunk földrajzi összefüggése s mindkét nyelvünk azonossága erre egyenesen kötelez.

És mert politikai felépítettségében csaknem azonos eme két testvérország magyar hátterű népe szellemi