Magyar Egyház, 1967 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Nagy Lajos: A püspöki naplóból San Franciscoi látogatás Különös érzésekkel indultam Californiába. Hallottam, hogy sok magyar verejtékből született dollárt eltelefonáltak testvéreim, hogy számomra “kellemes” fogadtatást készítsenek elő, mert nem a számomra előirt ut szerint szolgálom fajtámat és hitem cselédeit. A repülőtérre menve, az Isten csodatevő keze mentette meg életemet. A repülőgép is ránk ijesztett és egy félórai ut után vissza kellett térni a kiindulási pontra. Emésztettem magam: érdemes-e ezt a sok keserűséget és hántást lenyelni? Nem jobb-é annak, aki beletemeti magát gyülekezete életébe és távolról nézi a vihart. Lélekben, testben megtörve érkeztem Borbás Antal volt tábori főesperes, san franciscoi lelkipásztorunk békés és kedves otthonába. Figyeltem ennek a lelkészpárnak az életét, munkáját, roppant hitét és olthatatlan optimizmusát. Átzugott felettük a huszadik század vihara, kiitták keserű poharát, ették a bus magyar sors könnyel áztatott kenyerét. Akkor kezdtek uj életet, amikor az amerikai ember mindent megkeresett és nyugdíjba megy. Amerikai lelkész lett az egykori budapesti főesperes. Csak egy néhány beavatott tudja, hogy milyen nagy különbség van a kettő között. Mint esperese évekkel ezelőtt meg kellett vallanom, hogy a legpontosabb, a leglelkiismeretesebb és a legszorgalmasabb lelkészem. Lassan kora a 90-ik zsoltárban említett korhatárt érinti, de lélekben fiatalabb, mint sok 40 éves, testében, katonás tartásában, munkabírásában azt hiteti el velünk, hogy valahol az örök ifjúság forrásából ivott. Különös, iró tollára való ennek a nagyon szeretni való magyar református papnak sorsa. Ott van Szegeden a nemzeti hadsereg születésénél, végigjár egy hihetetlen pályát és az Úristen olyan korba küldi el a Csendes Óceán partjára, amikor más már régen élvezi nyugdiját. Borbás Antal drága nejével a szolgálat tüzében, mint a mesebeli főnix madár megfiatalodik és felgyújt magasra a san-franciscoi Arany Kapunál egy magyar világitótornyot, hogy fénye hívogassa a bujdosó magyart, melegénél otthonra találjon az otthont vesztett árva ember. Sok-sok típusa van a magyar református lelkészi karnak, Borbás Antal egy csodálatos szint képvisel benne. Bámulva figyeltem ezt a csodálatos házaspárt. Már 53-ik éve szolgálja Borbás Antal urát és Isten azzal áldotta meg hü szolgáját, hogy egyik legnehezebb szolgálatot adta neki Amerikában. Széthulló magyarságunkat ő tartja össze feleségével kicsi egyházukban. Mindenesei az egyháznak, ha kell a főtiszteletü asszony odaáll a konyhába és egymaga megfőz egy bankettet 200 ember számára. Tizenhét éves ottani egyházuk, amelyet Négyessy Bertalan kezdett szervezni és tiz évig Illés Lajos szolgált. Borbás Antal alatt megtanulta egyházunk népe, hogy az egyházért áldozatot kell hozni és lelkipásztorukat el kell tartani. Az egyház népe megkétszereződött munkásságuk nyomán és ennek a kicsi egyháznak népe templom és terem vételéről álmodik. Most már Építési Alapjuk is van és mindenki érzi, hogy ő fontos személy az egyház életében. Komoly presbitérium együtt munkálkodik lelkipásztorával, van nőegylete, amely hűséges segítő társa lelkipásztornéjuknak, a banketten egy vasárnapi iskolára való magyarul beszélő gyermeksereget láttam. Bár hétköznap volt, amikor ott jártam, de az istentiszteletre és bankettre annyian jöttek össze, hogy egy közepes gyülekezetnek is a tiszteletére vált volna. A lelkészpárt kimondhatatlan nagy tisztelet és szeretet veszi körül. Szerettem volna több otthonba eljutni, rövid volt az idő, igy csak Magyary Kossá István gondnok-pénztárnok és Somos Mihály alapitó egyháztag, tb. egyháztanácsos kedves barátaim otthonába jutottam el. San Franciscóban sokat tanultam. Megtanultam, hogy a magyar ember józan ember és roppant felelős ember. Megtanultam, hogy az Úristen néha akkor vár a legtöbb szolgálatot, amikor mások nem tudnak vinni terheket, de ezt csak választottainak adja. Megtanultam, hogy egy kis gyülekezetnek is joga van a legmerészebb álomhoz és hogy a hívőnek minden lehetséges. Végül pedig azt, hogy egy kis gyülekezetnek szeretete és megbecsülése többet ér a világ minden hírnevénél és kincsénél. Sokak számára munkanap volt, amikor San Franciscóban jártam, nekem békességes régi szép vasárnap volt. Ezt az ünnepet sohasem felejtem el. Egy igehirdető 30 éves jubileumán Konok, gömöri természetem vitt Los Angeles felé. Már előre tudtam, hogy jóakaróim és “barátaim” úgy időzítették bombáikat, hogy a hollywoodi ünnepségre robbanjanak. Már a jó Istennek volt két figyelmeztetője és babonás ember visszafordult volna. No nem hátrálok meg, bármi történjék is. A repülőtéren Trombitás Dezső testvérem mosolyog felém. Láttam messziről, hogy már tudott repülőutamról, mosolyog és nem sápadt és ráadásul vár reám. Úgy látszik ez az ember, hogy detroiti és dunántúli létére, olyan a természete mint az én pennsylvaniaigömöri természetem. Kiáll mellettem ha népszerűtlen dolog is. Nyugtat. Elérjük templomát. Először lépek be hollywoodi templomunkba. Nem a templomot figyelem, hanem a lelkipásztorát. Otthon a drága földön láttam a magyar gazdát, amint szemével simogatja vetését, portáját és mindenek felett, serdülő fiát. Trombitás Dezső nézésében, mozdulataiban, a bútort simogató szeretetében látom az örök magyart. Ez a templom az enyém, mondja hangtalanul, benne van a verejtékem, küzdelmem, a hitem, a vérem, mint a dévai várban a Kőmives Kelemenné vére. A szivem reá súgja: igen. Megkérdem tőle: “Ugy-e nincs kedvesebb templom a világon, mint ez?” “Igen”—feleli. A banketten beszéd helyett felolvasta közeljövőben megjelenő könyvének előszavát. Azt mondotta el, hogyan hódított meg egy sarok telket és néhány hü magyar szivet az Isten országa számára. Megrázó volt hallgatni. Találkozom presbitériumával. Nemcsak itt, de otthon is sok presbitériummal találkoztam, de még ilyen Igén nevelt egyháztanácsot nem láttam. László Gyula beszéde tisztára teológia, még pedig a Független Egyház teológiája. Beszédét elkértem, hogy megőrizzük az utókor számára. Kiművelt fők, hivő emberek, akik egyszerre magyarok és keresztyének. Testvéreim, barátaim, mintha réges régen ismernénk egymást. A régi embert próbáló idők emberei közül még vannak szépen, akik kitartottak pásztoruk, mindenek felett egyházuk mellett. Az egyetlen egyház, amit nem öreg amerikások alakítottak, de templomot szereztek és, ha szerényen is, de eltartják a papjukat. Jó volna elküldeni őket misszionáriusoknak oda, ahol 400-500 magyar nem tudott egyházat szervezni, ahonnan a lelkipásztornak el kell menni taxisoffőrnek. Elmondom nekik, hogy magyar református népünk érdekeit szem előtt tartva, az amerikai kálvinista hátterű egyházak kiküldötteivel együtt voltam ott a washingtoni magyar követségen. Ott, ahol annyi uj-amerikás magyar van, ahol azt hittem, hogy az érem másik oldalát nem akarják meglátni, meglepetésemre azt felelik, hogy ez egyház és ide csak keresztyén hang jöhet be. Pásztorukat minden eddigi szokástól eltérően ünnepelték. A presbiteri gyűlésen elmondták, hogy mit alkottak
