Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-04-01 / 4. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ zett. Julcsa Néni míg élt, mindig valami szokatlant és rendkívülit cselekedett, igy tett halálában is. Nem hiszem, hogy pappal megtörtént volna valaha, ami velem történt. 1964 tavaszán már nagy beteg volt, s nekem egy hetes gyűlésre menve itt kellett hagynom gyülekezetem. Valahányszor az utóbbi években elmentem, mindig meghagytam, hogyha Julcsa Néni meghalna, hívjanak, s jövök haza azonnal, mert az volt a kívánsága, hogy én temessem el. 1964 májusában olyan gyűlésen vettem részt, amelyről nem jöhettem volna vissza. Egyháztanácsommal azon tanakodtunk, hogy mi történne, ha Julcsa Néni ez idő alatt halna meg. Hosszas tanakodás után elhatároztuk, hogy “Tiszteletes Ur megírja a temetési beszédet Julcsa Néni számára, és megkérünk egy lelkészt, hogy a Tiszteletes Ur beszédét olvassa fel a koporsó felett.” így is történt. A 84. zsoltár 4. verse alapján megírtam a temetési beszédet, először életemben olyasvalaki felett, aki még élt. Ha más emberről lett volna szó, akkor bizonyára nem kerülünk ebbe a helyzetbe. Én nem tudom, hogy Julcsa Néni meghallotta-e a presbiteri határozatot, Isten áldja meg emlékét, de az összes tervünket halomra döntötte, s két évvel túlélte a beszédet, s nem McKeesporton halt meg, nem az ő szeretett templomából indult el utolsó útjára, hanem Kalamazooban, Michigan államában. Itt néhány nappal később siratták el harangjaink, s egy héttel később tiszteltük meg áldott emlékét. A legszebb magyar legenda az idegenbe került Árpádházi Erzsébetről szól, akinek kötényében piros rózsává változott a szegények kenyere. Milyen jó volna, ha a csoda megismétlődnék és minden magyar szó, amit leírunk, rózsává válna és telehinthetnénk vele a mi kedves Julcsa Nénénk frissen hantolt sírját. Milyen jó volna gondolatban elszállni a beregdédai májusi virágos rétre és illatos vadvirággal teleszórni megfáradt szivének pihenőhelyét. 46 évvel ezelőtt jött ide Amerikába. Otthon úgy néztek reá, mint a többi szegény asszonyokra: ki törődött velük, ki szánta őket? Ki vette észre az ilyen Julcsa Néniféle szegény asszonyokat? Ó, ha tudták volna, hogy az a beregdédai egyszerű asszony egyszer egy gyülekezetnek legfontosabb személye lesz! Ki hitte volna, hogy a drága fekete fejkendős Julcsa Néniről Californiában, Windsorban, Miamiben, Torontóban, s mindenfelé érdeklődnek, hogy: Él-e még Julcsa Néni? A 40 éves dédai asszony megmarad örökre dédainak. Idősebb korban már nem lehet szivet cserélni. Igaz, hogy ezt csak McKeesporton lehetett megtenni, számára McKeesport Beregdéda lett. Amerikában élt, s kizárta szivéből Amerikát. Itt egy csoportban élt a magyarság, s le lehetett élni egy életet úgy, hogy a más nemzetiségüeket egyszerűen nem vette tudomásul. Ha idegen beszél hozzá, tanuljon az meg magyarul! Lassan mindenki ismeri, mindenki szereti ezt a különös fejkendős nénit. Letelepszik a templom körül, mint a fecske a templomeresz alá fészkel. A templom lesz élete központja. Idejönnek a magyarok, innen mennek hajlékaikba, s lassan a gyülekezet mamája, s minden újabb nemzedék nagymamája lesz. Van fiatal, aki otthon egy szót sem ejt ki magyarul, de Julcsa Nénivel magyarul beszél. Néhanéha nem volna tanácsos megkérdezni a fiataloktól, hogy mit is hallottak Julcsa Nénitől. Mindig szidta a fiatalokat, de senki sem szerette őket úgy, mint ő. Lassan az élet utjának felén járnak ezek a fiatalok, életükben az ő fegyelmezése szeretetté szépült, s mindenki boldog, hogy van egy emléke Julcsa Néniről. Julcsa Néni templomunk lelke lett, a dédai harangok szava a McKeesport-i harang szavaivá változtak. Az ének a régi, a beszéd is olyan, mint otthon volt, de a családi székeikhez ragaszkodó hétszilvafás magyarok helyett most egyformává vált kivándorló magyarság beszél hozzá, akiknek szive tele van szeretettel. Igaz, Lánczy tiszteletes ur hiányzik, de itt van helyette Borshy tiszteletes ur és a fiatal tiszteletes asszony, akik úgy becézik, mintha mamájuk lenne. Volt papja, akit fiaként szeretett, oktatott, és szidott. A szivét próbálja édes ügyetlenséggel rejtegetni a hangos szavak mögé, de akármit tesz, kiragyog onnan ez az egyszerű, szerető szív. Átváltozik a biblia özvegyasszonyává, akinek kenyeréből mindig jut az Ur asztalára. Szegény volt, de gyémánt volt a szive. Szegénységéből mindig jutott az Ur oltárára és a papi gyerekeknek. 88 éves korában csomagot és pénzt akart küldeni Lánczy tiszteletes urnák Dédára. Alig tudtam elhitetni vele, hogy Lánczy tiszteletes ur már régen elpihent. Milyen büszke volt egy életen át arra, hogy a legnagyobb tisztségig eljutott amerikai papi pár jóízűen fogyasztotta az ő főztjét is. Miért szerettük Julcsa Nénit annyira? Valljuk meg csak, hogy nekünk is volt valakink. Egy ilyen fekete fejkendős nagyanyánk, vagy anyánk. Azok már mind elmentek régen, csak édes emlékük él a szivünkben. Julcsa Néni mindig rájuk emlékeztetett minket. Szerettük, mert egy kedves magyar falu jutott eszünkbe, ha reá néztünk. Szerettük, mert arra emlékeztetett, aki nekünk nagyon drága volt. Számára a McKeesport-i templom volt a legbecsesebb a világon, mert ezért sok áldozatot hozott. Mint a fecske, idefészkelt, s benne élt, s egyszer csak azt vettem észre, hogy amikor beteg volt, mindig a templomba húzódott, mert a templomban szeretett volna meghalni. Élte a 84. zsoltárt, s inkább akart az Isten házának küszöbén ülni, hogysem lakozni a gonoszok sátorában. Julcsa Néni élő darab volt egyházunk történetéből. Fecske-lelke az Ur oltárához szállt 1966 március 19-én. Dédai harangok és harangvirágok, ti is konduljatok meg a McKeesport-i harangokkal együtt. Hirdessétek hogy van feltámadás és hogy a szeretet erősebb, mint a halál. LELKIPÁSZTORI JUBILEUMOK Csordás Gábor esperes new-yorki lelkipásztori szolgálatának tízéves jubileumát március 26-án este a gyülekezet tagjainak, testvéregyházi kiküldötteknek és barátoknak nagy serege ünepelte. Ábrahám Dezső keleti esperes a régi iskolatárs emlékeivel kapcsolta össze a közelmúlt gyülekezeti és küzegyházi szolgálat méltatását. A gyülekezet és egyesületei értékes ajándékokkal és őszintehangu köszöntőkkel emlékeztek meg Csordás Gábor jubileumáról. * Tízéves lelkészi szolgálatról történt megemlékezés a kanadai Torontóban is, március 27-én. Ennyi idő óta lelkipásztora Dr. Pokoly László a Queen Street-i magyar református gyülekezetnek. A sok ajándék és lelkes köszöntő között ott volt a torontói Független Egyházé is, amit Rabb Benjámin gondnok nyújtott át. Dr. Pokoly László a torontói Független Egyház beszolgáló lelkésze. * Dr. Böszörményi István bridgeporti lelkész, a United Church of Christ Magyar Egyházkerületének volt elnöke, 40 éves lelkipásztori jubileumát ugyan tavaly ünnepelte, de most, az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület Keleti Körzetének mácius 28-án, New Yorkban tartott gyűlésén került sor a jubileumot megörökitő, Bethlen Gábor címerével díszített oklevél átadására. Az oklevelet Vitéz Ferenc perth amboyi lelkész adta át, aki a jubileum idején lelkészegyesületi elnök volt.
