Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 eposz-részleteit; friss-nyers, eleven izmok történelem-formáló erőbontásait; a “jó” erkölcsi igazságának tiszta, naiv érvényesülését. . . . ! Darabig hittem én is azt, hogy bizonyos nézőrétegeket a lövöldözés-szenzációk vonzzák a vadnyugati “vadságokhoz”, s talán lappangó kaini ösztönök kiélése az öntudatlan ízlés mozizása: egészen a “Ben Húr” azonos nézőseregének megfigyeléséig. . . . Hirtelenjében nem is tudtam mire vélni: a négy órás pisszenéstelen közönség-hallgatást, hiszen a spontán vélemény-hangoskodások legkülönbözőbb változataihoz edződtem immáron hozzá. De, ime, még a csöndnak is van mélyüléses kiteljesedése: . . . római katonák korbácsa láncra-füzött foglyokat hajt gályarabságra a sivatag izzó poklában s a halálos szomjúság vergődői közt kúthoz tántorog a herceg is, de a reszkető kézből a légionárius kirúgja a vizes csöbröt. ... S ekkor odanyul, s vizet merít a szomjuhozónak: egy kéz. ...! S e lélegzet-állitott pillanatban: senki nem lát alakot, fejet, arcot... 5 mégis élik itt mindenek azt, hogy az Ő keze, a Krisztusé . . . ! Lélekbe nyúlt. S ebben a lélek-csendben egyszerre elmerült: zsúfolt nézőtér minden árnya, és az emberi életnek is mindenféle árnyék a vetítő sugarak fénye, és emberi sikereink tudatának elfutó minden ragyogása . .. Amikor az ember rádöbben arra, hogy neki is van szive, egyszeriben meg is tárult már: szomjuhozásra és kielégittetésre. . . . “Én Tibennetek, és Ti Énbennem” átvillanásában egyszeriben megszépültek bennem a srác-suhanc arcok, éppen azokéi, akik különben sok-sok szép-havas Krisztuskeresztre rá sem hederitve siklanak el előttük sivel-ródlival; másszák úgy a magasba-kigyózó hegyi-erdei örvényt, hogy bánatos-hervatag-virágos Krisztus-kereszt szemükbe sem ötlik; füstös bor-sörszagos Gasthaus sarok-asztalán “verik a blattot” s hátukban pókhálósodik a kereszt.. . ! Milyen mély áhítatban áhítoznak most itt ezek a Moped-brugató, autófék-csikorgató, bőrjacklis, vagányfeszesnadrágos, majdnem-ifju-óriások . . . ! S napok múlva villamos perronján szófoszlányokat kaptam el: két toronyfrizurás, pálcika-cipősarkos, szőke meg fekete csoda-jelölt éppen erről a jelenetről beszélt; persze “saját” nyelvükön szólván, igy hangzott a vélemény: “Örült jó volt . . . !” SZEMÉLYI HÍR Id. Papp Ákos csávolyi lelkipásztor és felesége, fiuk, Papp Ákos renwick-i (Iowa) EUB lelkipásztor meghívására október elején Amerikába érkeztek. November végéig tervezik amerikai tartózkodásukat. Címük: Renwick, Iowa 50577. A HETEDIK MAGYAR PROTESTÁNS BÁL november 11-én, pénteken este 9 órai kezdettel lesz New Yorkban, a Hotel Statler Hilton Georgian báltermében (Seventh Avenue és 33rd Street sarkán). A bál tiszta jövedelme a Magyar Protestáns Ösztöndíjalapot szolgálja. Közelebbi felvilágosítások, meghívók a következő címen szerezhetők be: Hungarian Protestant Ball, 229 East 82nd Street, New York, N.Y. 10028. Telefon: (212) RE 4-8144. Nagy Lajos: A Püspöki Naplóból Fürjész Béla A magyar nemzet történetében 400 év óta megtisztelt helyet foglalt el a magyar református lelkipásztor. Ha kitörölnénk történelmünkből szolgálatukat, nagyon értékes fejezetek hiányzanának a nemzet aranyporral hintett könyvéből. Milyen szegény volna a 16. század a magyar reformátorok nélkül. A protestáns Nyugat, ha tiszteleg a magyar felé, a 17. század gályarab-lelkészei előtt hajlik meg mély elismeréssel. A 18. felvilágosult század lelkipásztorai a magyar tudománynak és ismeretnek tesznek nagy szolgálatot. A 19. század városainak, falvainak lelkipásztorai Kossuthokká válnak. Külsejük, szónoklatuk, s minden cselekedetük örök emlékeztető 48 nagy álmaira. A 20. században szivünkhöz legközelebb az a típus áll, amelyik vállalja a magyar sors mártiromságát. Itt, Amerikában az elmúlt 75 év gyors iramú élete 5-6 lelkipásztori típust termelt ki. Kellene, aki megírná a pioneer, a szervező, az útkereső, a helyezkedő, a megalkuvó, a közömbös, az átmenetet élő és a sorsot vállaló magyar református papok lélekrajzát. Amerikai magyar református életünknek 1966. október 7-én nagy halottja volt. Meghalt Fürjész Béla, a sharoni lelkész. A magyarországi tiszáninneni egyházkerület sok lelkipásztorának, s az amerikai magyar református lelkipásztori karnak szeretett barátja volt. Tele volt mosollyal, jósággal és szívességgel. Mindenkit szeretett és mindenki szerette. Az igazságot kimondotta, ha egyedül maradt is. Végtelenül gyűlölte a képmutatást s nem tudta elviselni a jerikói utón ténfergő szolgatársait. Sharoni egyháza kerítésén túlnőtt és teljes szívvel állott be az amerikai magyarság szolgálatába. Szivéhez nagyon közel állott a Bethlen Otthon, s jaj volt előtte annak a tehetős embernek, aki csak hasznot húzott ebből a szeretet-intézményből, de nem hozott áldozatot érte. Fürjész Béla abban a korban élt, ahol egyik teológiai irány a másik után nyargalt át az élet országútján, de örökre megmaradt hamisítatlan magyar reformátusnak. Volt egy csodaforrása, ahonnan tiszta, üdítő hitet merített: hernádszurdoki édesapja és édesanyja szent hitéből. Mások nagy teológusokat idéztek mindig, ő népei, szolgatársai között egyházakat fundáló édesapja hitét idézte, amelyben az amerikai magyar kálvinista ember a saját hitét ismerte fel. Kiváló és hü pásztora volt népének. Lelkésztársai megtisztelték azzal, hogy a Lelkészegyesületnek többször volt tisztviselője, két éven keresztül megbecsült elnöke is. Nagy dolog volt, hogy Sharonban szép templomot épített s az adósságot kifizette. Nagy dolog volt, hogy ahol megjelent, a társaság központja volt, s szellemes előadásai mosolyt csaltak a legszomorubb arcokra is. Nagy dolog, hogy példaadó, gyöngéd férj és jó édesapa volt. Fürjész Bélának mégis az a legnagyobb érdeme, hogy egyike volt a leghübb magyar lelkipásztoroknak itt Amerikábán. Az 1945 és 1956 után kikerült magyar lelkészeink jelentős csoportját elnyelte az amerikai élet. Soha magyarok hasznukat nem veszik. Ekkor volt csak igazán zordon próféta a mi szeretett Bélánk. Itt született, itt nőtt fel, a sárospataki iskolai évet kivéve, itt iskolázott, az angol nyelvet tökéletesen bírta, sokszor hívták jobban fizetett, kényelmesebb állásokba “Engem az Ur Isten magyar reformátusnak teremtett, én soha hütelenül a magyarokat el nem hagyom. Vállalom sorsukat, s papjuk maradok mindörökre” -— mondotta többször előttünk. A második generációs hü magyar pap, akinek nem volt kényelmes élete és nagy fizetése, megmarad a magyarság
