Magyar Egyház, 1965 (44. évfolyam, 2-12. szám)
1965-08-01 / 8-9. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ Beszélnek itt a kövek, miket kétszáz éve, hogy összeróttak. Kövek beszédét hallgattam ki, azt beszélem, mit azok szóltak. Ez megmarad, mert ezek nem egymást követő nemzedékek. A kő megmarad, a falak, mik századok havától fehérek. Emlékezésben izzanak most, századok hangját verik vissza. Boldog a kor, mely tusáiban múltak tüzes óborát issza! Fény ragyog itt a sok ablakon, az erős boltivek alatt — az idesereglett élökre, amig áldóan besüt a nap. Éltetője volt ez a nap itt! Isten Napja az Ige fénye, Pásztoroknak és küzdő nyájnak öröm és bántalmak idejére. Ültek vagy álltak, jöttek, mentek öregek, ifjak e szent helyen; hűséget esküdtek, Krisztusnak jegyeztettek el örök jegyben. Karon hozottak, ringó bölcsök sok édes, jövő reménysége: hitet fogadtak, erőt kértek vagy esdeklőn néztek az égre! Letelepültek a kegyelem asztalánál, a bünbocsánat szent biztatását vitték innen a szeretet ajándékának. Békéért adtak hálát, vagy a harci riadók vad zajában volt menedék e szentház! Mindég megállt a poklok ostromában. A tornyokból, a harangokból hivő gatás vagy sir ás kongott; vagy sikoltás, ha veszedelmek napján húzták a vészharangot: Padjaiból, a magas karok sok helyéről, a hit, áldozat, szent buzgóság nevei fénylőn ragyogtak és nem volt kárhozat. Isten kegyelme volt a házzal, e néppel mindég, kétszáz éve ... E kegyelemmel álljon tovább s legyen több, újabb kétszáz éve. Beszéljenek itt a kövek, mik Anyaszent egyház tégláinak égtek e földből s álljanak még késő századok példáinak. Kaba, Magyarország. «|.99 A Budapesten megjelenő Református Lapja cimü hetilapban olvastuk a következőket: Szokatlan címül Írni egy árva kis “t” betűt. Pedig jelen esetben ez a legcélszerűbb. Ha tudniillik a cikk tartalma szerint kellene megállapítani a címet, igen hoszszu lenne, és akkor sem kifejező. A tény ugyanis az, hogy élt Debrecenben egy igen kegyes lélek. Mig közöttünk volt, Mohai Szabó Ferencné, Medgyessy Irénnek hívták. Két gyermeke az első világháború után kiszármazott külföldre. A fiú Brazíliában lelkész, a leány Svájcban négy-gyermekes családanya. E buzgó vallásos nő hűségesen részt vett az istentiszteleteken, állhatatosan járt a bibliaórákra és egyéb vallásos összej övetelekre. Sírja a debreceni köztemetőben van. A sírkövén olvasható felirat 421. énekünk két első sorával kezdődik: Tudom, az én Megváltóm él; Hajléka készen várt reám. A kis t a legszebb bizonyságtétel arról a hitről, amely husvétkor a feltámadást hirdeti. Az énekben a “vár” szó reménységet, a sirkövön a kis t befejezettséget jelent, így telíti meg a lélek a jelentéktelennek vélt kicsiséget is a hit meggyőző bizonyosságával. Erdős Károly ny. professzor G Y A S Z H I R Horny ánszky Miklós, a Magyar Helikon Társaság tiszteletbeli elnöke, 69 éves korában, Torontóban meghalt. A budapesti Képzőművészeti Főiskoláról indul el, már 16 éves korában szerepel a Műcsarnok kiállítói közt. Eleinte portréival és más festményeivel arat sikert, később azonban mint grafikus és rézmetsző válik ismertté. A színes rézkarc-készítés u.n. acquatint eljárásában utolérhetetlen lesz. 1929-ben jött Kanadába, 1943-ban lesz a Kanadai Királyi Akadémia tagja. A torontói College of Art tanára volt. “Closing Time” (Záróra) cimü müvét a washingtoni kongresszusi könyvtár számára vette meg az amerikai kormány. Kanadai és amerikai sikerei ellenére mindvégig hü maradt magyarságához, s magyar kulturszolgálataként maradandót alkotott, mint a torontói Magyar Helikon Társaság elnöke (1954-58), majd 1961 óta tiszteletbeli elnöke. Május 27-én, koporsója mellett Seress Ödön torontói református lelkész tett bizonyságot a feltámadásba vetett hitről. A Magyar Helikon Társaság nevében Dr. Torzsay- Biber Gyula volt elnök búcsúzott. “Haló porai békességet találnak egy idegen országban”, — mondotta Dr. Torzsay- Biber — “amely neki, a magyar vándornak uj hazát adott és amelynek ő oly bőkezűen ajándékozta művészetét és ahol olyan általánosan megbecsültté tette a magyar nevet . . . Mi, a reménytelen, de mégis mindig reménykedő vándorok, csak egy Ígéretet adhatunk neki utravalóul az örökkévalóság felé, neki, az immár nyugalomra tért vándornak, hogy amig az Ur rendeléséből itt kell szolgálnunk a magyar ügyet, példaképpen Hornyánszky Miklós fog előttünk járni.” Sipos Károly református lelkész-költő jelenleg Debrecenben él nyugalomban. Megelőzően Szamossályiban, Vasmegyeren, Nagyrálién és Ártándon lelkipásztorkodott. 1935-ben ő szerkesztette a “Hitvallók” cimü, református költők antológiáját, melynek második kötetének összeállításán most dolgozik. Megjelent verseskötetei: “Boldog Isten”, “Buzaszemek”, “Hóvirággal csengetek”, “Árva gyermek”, “Szigetlakó”, “Hallgatás zsoltára”. Sipos Károly: Egy régi templomban
