Magyar Egyház, 1965 (44. évfolyam, 2-12. szám)

1965-05-01 / 5. szám

6 MAGYAR EGYHÁZ A trentoniak búcsúztak Dr. Béky Zoltántól Egyházi és világi kiküldöttek, ba­rátok és tisztelők valamint a trentoni gyülekezet mintegy összesen négyszáz­főnyi serege vett részt május 9-én es­te a Dr. Béky Zoltán tiszteletére ren­dezett bucsubanketten. A szónokok sora meghatódottan tett bizonyságot a távozó lelkipásztor iránt való el nem múló szeretetről. Nagy Lajos püspök kiemelte, hogy Dr. Béky Zoltán pász­tori szolgálatának titka az volt, hogy 37 éven át gyülekezetének tagjai testvért találtak benne minden szenve­désükben, bajukban és örömükben. Arthur Holland, Trenton város pol­gármestere a város nemzetközi köve­tének nevezte őt beszédében és átadta a város díszpolgári oklevelét és arany­kulcsát, amely szokatlan és ritka ki­tüntetés. A gyülekezet különböző szer­vezetei ragaszkodásuk számos jelével, értékes ajándékokkal halmozták el Dr. Béky Zoltánt és hitvesét. Az ajándé­kok közül kiemelkedett a “This Is Your Life” cim alatt összeállított diszalbum. Záró szzavaiban Dr. Béky Zoltán ezzel búcsúzott a gyülekezettől: “Örök­ké megmarad az Isten végtelen sze­­retete. Próbáljátok magatokat arra méltóvá tenni.” Mohácsy Endre: Az a szép Baranya Sanyi sóhaja surran imigyen ákom-bákomos leveléből egyenest a szivembe: fölkeltvén benne a napot nyomban, gyermekkori diákvakációs napok sugaras napját, szép ba­rátságok napjait ott: Sanyival, meg a többi falubéli Jó­zsikkal, Fercsikkel, Gyulákkal... Sanyi ugyan már akkor igen erősen Sándor volt, lévén ö tényleges, sőt önálló kovácsmester és mi kölyök­­barátjai sokat gyönyöröltük ráfelnézéssel hatalmas kala­páccsal mosolygós fölénnyel játszadozó izmos karját-kezét, ahogy döngette, csendítette, kongatta az üllőt, s karéjba guggolva műhelyében férfiaskodón fojtott sziszegéssel csap­kodtunk el izzó szikraesőben ingen-nadrágon parázsló­perzselő foltokat. Sanyink tekintélyét persze csak duplázhatta-mélyithet­­te szememben az is, hogy ő végleges falubatérése előtt már országot-járt mozdonyvezető is volt, s ahogy mese­kincseit osztogatta nekem bőven, engem álmaim egébe emelt, ahol én éppen a karcsu-dereku, büszke-hegyes­­hetyke-mellü, óriás-kerekü gyorsvonati gőzmozdonyon fü­­tyültettem s hirtelenséggel indulásra dobogtattam a gőzt. Hát ilyen lélekszólongató- gazdagító barátom nekem Sándor. S ahogy vénülő keze cirkalmát olvasom, mélyesre mélyülnek szivbéli, szép tár sálkodásaink, s imé most is abban a szinigazságban, hogy “az a szép Baranya” bizony szép! Az Istenadta szépségnek nincsen mikor-ja, időtlenül él az szemekben és szivekben, azért is, mert nem tőlünk való. És ez nagyon jó, mert soha nem szivetfájditó, lel­­ket-hasgató, de tiszta és állandó gyönyörűség marad. Az égnek-ime-tenger kékjéből nyári nap sok-sok arany­sugár ja egyszeriben nagy, fényes szinpalástot sző, s ráva­rázsolja ragyogó türkizes szinlepelnek a nagyharsányi hegyre, de akkora nagynak, hogy egész pompázata ráöm­­lik körös-körül, a kőhajtásnyira egymáshoz húzódott sok kicsi falura. Zölden ragyogtatja magát a diófasorok mé­regzöld levelein; a kertek alatt meg a mákvirágon, buksi káposzta-fejeken, pelyhedzőre fölszökött világbakanditó hagymafőkön, meg levelek rejtekéből kukucskáló-pirosló cseresznyén váltogatja magát; vagy arany-feredővel élteti a kas körül zsongó-órvendező méhecskéket, de az udvari aprójószág apróbbja is megéled tőle, s búvik ki a sö­vényen a hátsó-kert “rengetegébe”, hiába pörölné-kodá­­csolná vissza őket kotolva nevelő-anyjuk. Közel van itt a házhoz, faluhoz a szomszéd falu is, meg annak a szomszédja is vadgesztenye fasori szép sétá­nak, meg a hegyoldali lombos erdő is: felülről köritvén a lenti borospince-sort, s túl az erdőn legfönt a tetőn éppen most egész napi arany-nap melege mézesiti a sző­lőt... Onnét föntrül látni aztán igazán, hogy mennyi sza­bályos sárga-kalász szőnyeggel, meg lilavirágos lucernással van terítve szép sorjára az egész határ, s túl a mező bársonyán ott fehéredik a puszta... S közelebbről felhu­nyorognak kicsi fehér, nádas meg cseréptetős házak ab­lakai, az eresz alól meg sok-sok paprika-füzér fest belé pirosat a nagy fehérségbe. Amilyen szép közelségben él itt háztáj, szántó, erdő, szőlőhegy, kopasz pusztaság, olyan közel az emberei is. Ezért szives-ség a munkástársas életnek is a legtisztább forrása. A lófogatos “pógár” akár a tizedik szomszédnak is hazakocsizza erdőről a fáját, megszántja lovatlannak a földecskéjét, piacra sziveskedi asszonyait, mert az meg kapáláskor, részibe-aratáskor, csépi őskor “megszógájja”. Napokkal meg félnapokkal mérik itt a munkát s ha­miskodásról, rosszul járásokról szó nincsen, hiszen igaz barátságok “szomszédoztatják” össze őket egymással, tehát minden barátságok éltetője, a szeretet mozdítja egyenként társulásra. Egyszerű igazsága ennek pedig az, hogy a szeretet csak növekszik, csak gazdagítja magamagát is, meg a másikét is, és az ember szerétéiből nemcsak s o k­­mindenre képes, de mindenre is képes. Tudják ezt itt, ha nem is beszélnek róla bölcseket. Tudják, hiszen Istentől tanulták, mi a szeretet: ottan azokban a kakastornyos kicsi templomokban, kik falu­­örködön-vigyázón föl-fölfehérlenek mosti nyári tarkaság fölött trónolván. Mert csak Tőle lehet megtanulni azt, hogy mi a szeretet s azt is, hogy mi az ember-szeretet. Tőle, Aki maga a szeretet. Sándorom is Tőle tanulta. Ezért sem lehet kétség felőle: igazat irt nekem Sándorom: “Baranya szép!” Aki u.i. Istentől tanul, az csak szinigazat szól. Persze nemcsak Sándor tanulta Tőle az igazságot. Ahány kicsi házban én ott megfordultam, Isten könyve ott fényes-feketéllett a sublód sarkán és pontosan a ke­nyeres kas fölöttin, állandó, egyszerű bizonyságtételnek. Csak azért említem ezt most is, mert minap uj Ba­­ranya-könyvet lapozgattam: igen tudós, szorgalmatos-kuta­tás Írást. Arról szól, hogy miért s miként fogyatkozott volt a baranyai magyar parasztság. Tétele igazát szerző úgy megindokolja-bizonyitja-szemlélteti-ábrázolja lapalji jegyzetek sürü bozótjával szegélyezve, tizedszázalékolt lé­­lekszám-statisztika-oszlopokra “emelkedve”, hogy legény legyen a talpán, aki még nála is méltóbbá akarna lenni valamely üresedő egyetemi tanszékre. Könyvében viszont mindenről van szó: a sulyos-nagy

Next

/
Thumbnails
Contents