Magyar Egyház, 1965 (44. évfolyam, 2-12. szám)
1965-04-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ Nagy Lajos: AZ IGAZI ÉDESANYA Olvasandó: Királyok I. könyve, 3: 16-28. Sokat hallottuk már a felolvasott történetet. Mindig abból a szempontból figyeltünk reá, hogy valóban milyen bölcs király volt Salamon. Ha valaki bölcsen Ítélt, vagy határozott egy-egy ügyben, akkor erre a történetre gondoltunk s mondottuk, hogy salamoni Ítéletet hozott az illető. A Szentirás a Salamon bölcsessége igazolására mondotta el a történetet s a mi szivünk és értelmünk is reáfelelt: igen, Salamon bölcs király volt. A most reánk köszöntő Anyák Napjára szeretnénk valami ajándékot kapni Isten igéjéből, valami olyan fénynek fellobbanását, amelynek világosságában többet látunk meg az édesanyák szivéből. Anyák Napján mindig igyekezünk az Ige fényével belevilágítani az édesanyai szívbe és mindig elámulunk szeretetük mélysége felett. Mindig keressük az igazi édesanyákat, akiket korunk elé állíthatunk mintaképül. Ebből az Igéből most tanuljuk meg azt, hogy nem az teszi a nőket anyává, hogy gyermeküknek életet adtak. Bölcs Salamon tudta és mi is tanuljuk meg tőle, hogy egy nőt a szivében lakozó lemondó és önfeláldozó szeretet tesz édesanyává. I. Hallgassuk csak végig két anyának perét egy élő gyermekért. Egy fiatal király udvarában vagyunk, akinek az Isten Igéje és az emberi történelem a bölcs melléknevet adta. Két asszony áll előtte, akikről azt is feljegyzi az írás, hogy paráznák voltak. Vannak tudósok, akik azt mondják róluk, hogy vendéglőt vezető asszonyok voltak. A történet elmondja róluk, hogy gyermekük született egy időben és az egyik anyának meghalt a gyermeke. Mindkettő magáénak követeli az élő gyermeket. Hallgassuk végig a tárgyalást és biztos vagyok benne, hogy mindannyian tanulunk belőle és megtanuljuk mindenek felett, hogy ki az igazi édesanya? A fiatal király, aki a zsoltáros király örökébe lép, Istentől nem hosszú életet, nem egészséget, nem gazdagságot, nem dicsőséget, nem győzelmet kér, amikor uralkodását elkezdi, hanem értelmes szivet, bölcsességet, hogy tudjon választást tenni jó és gonosz között, hogy bölcsen tudjon Ítélkezni. Isten erre az imádságra felel és ezt mondja: “Imé adok néked bölcs és értelmes szivet, úgy hogy hozzád hasonló nem volt teelőtted és utánad sem támad olyan, mint te.” A király Istentől kapott bölcsességét azzal igazolja, hogy megfelel arra a kérdésre, hogy ki az édesanya. Ki méltó arra, hogy gyermeket neveljen? Valóban erre a kérdésre közönséges ember nem tud felelni. Ki lett volna az a bölcs ember, aki beült volna Salamon székébe s döntött volna abban a kérdésben, hogy kinek adja a gyermeket, amikor két anya állítja, hogy az övé a gyermek? Az egyik anyának állítását a másiknak tagadása cáfolja. Mindkettő azt állítja, hogy övé az élő gyermek, hogy a másiké halt meg. Kinek adod te a gyermeket? Nincs tanú, itt nem lehet semmit sem bizonyítani, de dönteni kell. Hol van az az okos biró, aki nyugodt lelkiismerettel dönt? Melyik anyai ölbe teszed a gyermeket, hiszen két anya karja nyúl feléje? Melyik az igazi édesanya? Kinek higyjen? Lehet-e nekik hinni? Azt mondja az írás róluk, hogy parázna asszonyok voltak. Kétes jellemű asszonyok, akikre gyanakodva nézünk. Könnyebb volna dönteni, ha az egyik tisztességes nő volna, aki példaadó életet él. Elfogadnánk a szavát. De ki mer itt hinni? Szavunk értéke jellemünktől, életünk cselekedeteitől függ. Akinek nincs beleírva az erkölcsi törvény a szivébe, akinek mindegy, hogy igazat mond-e vagy hazudik, vagy akit már láttunk hazudni, annak nem hiszünk már akkor sem, ha igazat mond. Egyforma értéke volt mindkét anya vallomásának. Ki mer itt dönteni? Mert valakinek mégis igaza van. Egyik édesanyának gyermeke meghalt és egyiknek él a gyermeke. Egyik itt az édesanya, de mindkettő édesanya akar lenni. Hátha ez volt az utolsó lehetősége ennek a két nőnek, hogy édesanya legyen? A duzzadó kebel az ősi leküzdhetetlen ösztönnel várja, hogy egy édes, éhes pici ajak reátapadjon. Nézd a kis lánykát, hogy szorítja magához rongybabáját, ölelésében benne van minden ősanya ölelése, szerető babusgatása. Kitörölhetetlenül ott lobog vérében, mozdulatában, álmában és minden mozdulatában az anyai ösztön. Hogy a halott gyermek anyja is kívánta a másik gyermekét, az természetes. Annak a nőnek, aki nem akar anya lenni, egyszerűen nincs szive. Az a nő, akinek nem adatott, hogy gyermeke legyen, legalább képzeletben és álmaiban milliószor magához ölelte meg nem született gyermekét. Az a nő, aki sohasem vágyott gyermek után, aki sohasem érzett kínzó vágyat hogy ölébe vegyen egy kis gyermeket és megszeresse, az egyszerűen nem érző lélek, annak Isten elfelejtett szivet adni. Szeretni egy kis emberpalántát szentebb érzés, mint minden érzéki szeretet. Nincsen abban semmi különös, hogy két asszony harcol egy élő gyermekért, különösen akkor, amikor már ezerszer végig álmodta, milliószor kiszínezte azokat a boldog órákat, amiket majd gyermekével eltölt. A nő örök feladata, létének értelme az anyaság érzésének teljesítése. Ám itt egy különös dolgot tanulunk meg Isten igéjéből. Nem elég csak az anyaság ősi, leküzdhetetlen ösztöne a nő szivében. Nem elég csak megszülni egy gyermeket, ez még nem tesz anyává. Nem elég csak táplálni a gyermeket, mert még ez sem tesz édesanyává. Nem elég, hogy egy nő szorosan keblére ölel egy csecsemőt és azt kiáltja a világ felé: “ez a gyermek enyém és nem adom senki másnak! ” Ez még nem anyaság. A két anya perében az dől el, hogy ki igazán az édesanya? Hogy ez eldőlhessen, Istentől kapott bölcsesség kell hozzá, amely belelát a szivek rejtelmébe. Salamon király egy borzasztó, drámai módon igazolja, hogy nem elég egy nő testi, anyai ösztöne az édesanyasághoz. Oda több kell, olyan lemondó és önfeláldozó szeretet, amely előtt királyok és minden nemzedékek meghajolnak. Olyan szeretet kell oda, amely engedi a saját szivét megrepedni, csak azért, hogy a gyermek éljen és boldog legyen. Salamon király kardjával Írja bele a történelembe, hogy az igazi édesanya az, akinek olyan szeretete van, hogy önmagát elfelejti, elemészti és lemond a legnagyobb boldogságról, hogy a gyermeke éljen. Az első pillanatban kegyetlennek látszik Salamon próbája. A kard nem érinti a gyermeket, de átdöfi az igazi anyai szivet még a gondolatra is. A villogó felemelt kard nemcsak az anyai szivet érintette, hanem annak minden titkát és egyszerre igazságot oszt, anélkül, hogy lesújtott volna. Az igazi édesanya felsikolt: “Ne öljétek meg!” Hogy tudná elviselni egy igazi édesanya gyermeke halálát? Ha soha többet nem csókolhatja meg, ha soha többet nem veheti ölébe, ha gyermekét soha többet nem látja is, nem fontos, csak az fontos, hogy a gyermek éljen. Milyen bántó, milyen ördögien gonosz a másik anyának megjegyzése: “Se enyém, se tied ne legyen, vágjátok
