Magyar Egyház, 1965 (44. évfolyam, 2-12. szám)
1965-12-01 / 12. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 vágja az orkán. Elborítja a vér. Megragadom, s húznám vissza az álló, kivilágított kocsiba, s akkor látom, hogy a jó öreg Cornu ugrik ki a kormány mellől, magával sodorva táskámat, melyben bibliám, kenyér, bor és a kehely van. A táska siklik a szélben a fagyos havon a meredély széle felé. Ha ott lecsúszik, sohasem találjuk meg. Mozdulnék útónná, de nekivág a vihar a motorháznak. Az óreg tigrisugrással veti magát utána, és lesiklik, eltűnik a táskával együtt az ut széle alatt. “Uram, légy irgalmas!” — ordítok fel, s nem merek arrafelé közeledni. A táska azonban megjelenik a kocsi ablakán kivetődö fényben, s mögötte a fújva felkapaszkodó Cornu. Felhúzzuk. Mindnyájan beülünk, s mig Horace arcára tapaszt ragaszgatok, az öreg indítani akar, de az eddigi sok erőltetéstől a “battery” felmondja a szolgálatot. A motor leáll. Sötétben maradunk. “Itt fagyunk meg!” — sikolt fel az asszony. Cornu gyertyát gyújt és bámul a lángjába. “Miért tette?” — kérdem tőle, a táskára mutatva. Horace fordítja neki franciára a német kérdést. Az öreg simogatja a táskát, s a gyertyalángba suttog, latinul: “Corpus Domini . . .” Ebből gondolom, hogy keresztes torony alatt keresztelték. “Az Ur teste” őneki az úrvacsora szent jegyei. Az öreg tovább suttog. Horace fordítja: “. . . én valamikor, valahol vörös lobogók alatt harcoltam, s most látom, mit tettem akkor. Szeretném, jóvá tenni. Megrendített a magyarok hősi harca. És a hitük . . . ahogy ég a szemük, mikor Önnel énekelnek . . .” Misztikusan lobog a gyertya. Fénye glóriát fon a pillámon rezgő könny fénytörésében az anya és a tüzelő arcú gyermek köré. Az asszonyt Máriának hívják . . . A mindig kedves Horace most rám formed: “Imádkoztál te ezért az utért, a mai szolgálatokért? Oltalomért? . . . Nem érzed, hogy rajtunk az Isten sújtó keze? . . .” Némán, bűntudattal hajtok fejet. Ő is. Kulcsolt kezei fölött hangtalanul mozog a szája. E pillanatban vakító fénycsóva vág reánk hátulról. Nehéz Diesel-motorral óriás teherautó dübörög elénk . . . Félóra múlva, vontatással megindittatván, Máriacellben vagyunk. Valláskülönbség nélkül minden magyar a karácsonyfa körül áll. Szétosztjuk a Holland Református Egyház ajándékát, 200 magyarországi énekeskönyvet. Horace korálkönyv nélkül, “kapásból” is művészien zugatja a harmóniumot. Mindenki énekel. Több, mint 200 lélek. Belépésemkor 21 református és 3 evangélikus vallásu testvér jelentkezett, s most, a rögtönzött urasztala előtt, a kenyér vétele után 39-en hullanak térdre a szent ostyát elfogadni, s utána kelyhet is. Az üvegajtón bekandikáló apácák is betódulnak a szertartás után, de nem kérdeznek az úrvacsoráról semmit. Én sem kérdezem meg, milyen vallásuak voltak a résztvevők; még Cornut sem, aki ■— sugárzó arccal fogadta az általa megmentett szentjegyeket, s most mint egy boldog Mikulás bácsi osztogatja ajándékait az ujjongó gyermekeknek. Közben a beteg fiúcska orvost és injekciót kapott, s már mosolyog. Az ifjú Mária az Isten nevét áldja. A késői vacsora után telefont kapok. Reggel korán Semmeringbe, visszafelé kell indulnom. Amerikai és svéd meleg ruhákkal megrakva 3 teherautó vár. Szét kell osztanom a tengeren túli testvéri szivekből kivirágzott kincseket. Olyan boldog vagyok, hogy nem is értem mi történt. Gyermekek éneke felel meg a gyertyafényes karácsonyfa alól: “Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok . . .” Sohajda Béla Karácsonyi imádság Örökkévaló Isten, Hozzád fordulunk a Te Ígéretednek beteljesedése idején. Szivünket szorongatja az a tudat, hogy kételkedők, lázadozok voltunk, akik nem bíztunk a Te Ígéretedben, vagy nem törődtünk vele. Sokszor belefáradtunk a várakozásba és sokszor hitetlenné váltunk. A Te bümbocsátó irgalmaddal hajolj le hozzánk e karácsonyon és ragyogtasd fel ismét az Ige Ígéretének csillagát. Nyisd meg a mi szemünket a felülről jövő fény, a Te kegyelmed vezetésének meglátására. Növeld bennünk a gyermeki hit és engedelmesség lelkét, hogy kételkedés és felesleges kérdezősködés helyett induljunk el tiszteletet tenni annak, Akit elküldöttél. Tudjuk Atyánk, hogy Te nem azt nézed drága-é az ajándék, amit adunk, amit Neked szeretnénk felajánlani e karácsonyon, sem arra nem tekintesz, hogy milyen a mi külsőnk, Te arra tekintesz, ami a szivünkben van. Ha elmulasztott karácsonyi alkalmak vádja terhel, ha szomorú karácsonyok emléke bánt, ölelj Magadhoz a Te soha el nem fogyó szereteteddel és tedd számunkra e karácsonyt áldott és megszentelt alkalommá, mikor elfogadjuk a Megváltó Ur Jézust, Akiben Életet és Békességet ajándékoztál nekünk ingyen kegyelemből. Add, hogy a karácsonyi öröm töltse be ne csak hajlékainkat, hanem egész életünket s ez az öröm indítson el a szeretet gyakorlásának utján. A megfizethetetlen és pótolhatatlan ajándék: Krisztus elfogadása és befogadása tegyen bennünket osztozóvá a szeretetben, hogy tudjunk jobban szeretni, alázatosabban szolgálni s nemcsak megtartani, de megosztani is másokkal a karácsony örömét. Nincs mit adnunk cserébe a földreszállott Szeretet ajándékáért, de engedd meg, hogy egyet adhassunk át Neked a karácsonyi ragyogás és öröm közepette: összetört, megfásult, bűntől bemocskolt önmagunkat. Bevalljuk töredelemmel és bünbánattal a külső fényben való elveszettségünket és kérünk Téged tedd újjá a mi életünket a megújító karácsonyi ajándék, a Krisztus által. Ámen. Király Zoltán Reményik Sándor: HA ÉN . . . Ha én feküdnék most a hant alatt, Anyám, Te drága, Neked fekete volna minden pillanat. Hogyan képzeljem el Alakodat Karácsonyeste síromra hajolva, Rendezgetve a fenyőgallyakat? . . . Szived ha rögtön meg nem szakadt volna, A mosolygást, a mosolygást Bizonyosan elfelejtetted volna. Én itt maradtam, S azóta számtalanszor mosolyogtam, Mintha nem Te feküdnél hant alatt. Anyám, Anyám, Bocsásd meg az én rossz életemet És minden beteg mosolygásomat.
