Magyar Egyház, 1965 (44. évfolyam, 2-12. szám)
1965-10-01 / 10. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ ELHAGYATOTT EGYHÁZ “Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék. És parlaggá teszem ; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl; és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak.” Ésaiás 5:5-6. Nem olyan egyházról akarok írni, melyet valami oknál fogva elhagyott a papja, nem is olyanról, melyet elhagytak a hívei, hanem olyanról, melyet maga Isten hagyott el. Ilyen egyház nincs! — gondolja az olvasó. Hogy is lehetne? Ha azt akarja Isten, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson, hogy is tehetné a saját akaratát lehetetlenné azzal, hogy Ő maga tartja vissza az áldást és hagyja magára az egyházat? A Biblia egyértelműiég tanítja, jézus pedig különösen is, hogy Isten szeretet. A Szentirás azonban arról is beszél, hogy mi Istent ki is ábrándíthatjuk, meg is keseríthetjük, meg is haragíthatjuk. Mi lenne az egyházzal, ha Isten igazán magára hagyná? Erről beszél az Ur terméketlen szőlőjéről szóló ének, annak is pedig a második fele. 1. “Elvonszom kerítését . . . elrontom kőfalát.” A keresztyén egyház védett terület, legalább is itt Amerikában. Az egyház hatalmas szervezetté nőtte ki magát, szava, vagyona, tekintélye van. Sokszor kicsinek és jelentéktelennek látszik, különösen ha az ember egy vasárnap délutáni istentiszteletre téved be valahol. A világ azonban számol velünk. Az egyházat először is Isten oltalma védi. De ezenkívül sok más is itt a földön. Már maga az védelem, hogy szabad egyház vagyunk szabad államban. Lehetnénk szemmel tartott, táncoltatott egyház is diktatórikus államban. Ennél erősebb védelem azonban az, hogy vannak templomaink és egyházi épületeink. Nem kell katedrális, nem kellenek méteres vastag kőfalak ahhoz, hogy az ember maga mögött hagyva a zajos világot, imádhassa Istenét a gyülekezet közösségében. Egyszerű, kicsi fatemplom is megteszi. A kívülálló világ, ha nem is hisz Istenben, több-kévesebb tisztelettel néz a templomokra. A templom védelem. De védelem a Bibliánk és énekeskönyvünk is, theológiai tudományunk és vallásos irodalmunk is, történelmünk és hagyományaink is. Védelem a szervezetünk és a hívek testvéri közössége is. Milyen ezzel szemben a védetlenség állapota? Ha szélben, viharban, szakadó esőben kabát és kalap nélkül kilöknek valakit a házból, az védetlen. Hogy milyen védelem a meleg otthon és a ruházat, azt akkor érti meg az ember, ha elveszhette őket. A szőlő sövénykeritése és kőfala a kóbor kutyák, mezei vadak és tolvajok ellen nyújtott védelmet. Ha lerontják, a szőlő védetlenül marad. Eltapossák, lelegelik, ellopkodják. Mi lenne az egyházzal, ha egy nagy vihar minden templomát, minden épületét, minden intézményét elsöpörné, ha egy tűzvész minden Bibliáját, minden könyvét és levelét megemésztené, minden lelkészét, hü szolgáját és vezetőjét elveszítené? Nem halna meg, de védelem nélkül maradna. Akkor is egyház vagyunk, ha velünk az Isten, akkor is, ha nincs velünk. E két állapot közötti külömbség azonban leírhatatlan! 2. “Parlaggá teszem.” Elég tavasszal csak egy hétig nem menni a kertbe és olyan gaz veri jel, hogy az ember azt se tudja, mit csináljon. A parlaggá tett egyház olyan, mint egy kert, melyben ugyan van valami, csak éppen soha senki se megy ki metszeni, gyomlálni és kapálni. A mi kertünk éppen ilyen volt egy évvel ezelőtt. Aki elvetette és gondozta, elköltözött. Mire mi idejöttünk, már magasan felverte a gaz. Tudtam, hogy van benne valami, mert mondták. De mennyi időbe és fáradságba került pl. csak a krumplit is megtalálni és felszedni! Az egyház úgy és akkor lesz parlaggá, ha az ünnepek és az év egyéb eseményei noszogatják is a dolgokat előre, emellett azonban senki se csinál semmit. Vannak istentiszteletek, azonban az emberek nem járnak. Vannak prédikációk, azonban szárazok mint a katángkóró. Vannak egyesületek, melynek összejövetelei azonban kihaltak és sokszor el is maradnak. Még a veszekedések is az eleven egyházi élet jelei közé tartoznak! A parlaggá lett egyházban azonban már nem is veszekednek, mert nincs min összeveszni. Hogy milyen az ilyen egyház, azt akkor látja meg az ember, ha egy ébredés sodrába kerül. És hogy mit jelent egy egészséges, eleven egyházi élet, azt akkor látja meg az ember és sírja vissza, mikor egy parlaggá lett egyházba kerül. Arról a gazról és tövisről pedig, ami ilyenkor elhatalmasodik, jobb nem is beszélni. 3. “Parancsolok a jellegeknek . . .” Emberé a munka, Istené az áldás. Ennek a mondásnak igazságát legegyszerűbben az eső szemlélteti. Ma már kémiai ismeretekkel, tudományos módszerekkel, korszerű mezőgazdasági gépekkel, traktorokkal, kombájnokkal művelik a földet. Az iowai farmerek öt és hat élű ekéikkel óránként 4 holdat megszántanak. Elvetik a szójababot és a kukoricát, aztán várják az esőt. Amit vetnek, ki is kel. Ha azonban nincs eső, nincs növekedés se. A levelek megsárgulnak, összetöpörödnek és elszáradnak. A szántóvető munkájának csak akkor van értelme, ha esőt ád rá az Isten. Az egyház életében is lehetnek ilyen szárazságok. Vannak aszott hitü emberek, akik sohase jutottak el hitbeli érett nagykorúságra. Mi történt velük? Elszáradtak. Évekkel ezelőtt résztvettem egyszer egy evangélizációs héten, melyen az egyik legkiválóbb és legsikeresebb evangélizátor hirdette az Igét. Még egy vagy két évvel azelőtt is tömegeket nyert meg Krisztus számára. Szava hengerelt, mint a gőzgép. Akkor azonban valahogy elmaradt az áldás. A magvetés nagyszerű volt, de nem volt eső. Van ilyen. Hogy tényleg van ilyen, azt akkor veszi észre az ember, mikor megjön az eső! Akkor a legügyejogyottabb kis beszédre is, a legdadogóbb kis bizonyságtételre is sírva fakadnak, bünbánatot tartanak és Istenhez térnek az emberek. Visz-e át lelkeket a Megváltó halálból az életre, kárhozatból az üdvösségre a mi szolgálatunk nyomán? Esik-e az eső nálunk, Magyar Amerikában? A magyar Biblia igyekszik visszaadni a héber eredetiben használt szójátékot a hetedik vers utolsó szavaiban: jogőrzés helyett jogorzás, irgalom helyett siralom lett abból, amit Isten várt az Ő népétől. Ezért is az Ítélet szavai. Csak egy betű külömbség kell ahhoz, hogy a dolgokból valami más legyen. A hasonlat csak illúziója az eredetinek. Mint egy művirág. Milyen szépek a művirágok! És mégse szeretem őket, mert minden szirmuk, minden levelük hazugság. Meg lehet egy asztalt teríteni papír szalámival, plasztik gyümölcsökkel és hasonlókkal is vacsorára. Az ilyen asztal mellett azonban nehéz jóllakni. Milyen a mi egyéni és gyülekezeti keresztyénségünk? Igazi, vagy látszat? Ha védtelenül hagyatik az egyház, parlaggá lesz és áldás nélkül marad, mit mondjunk? A Sátán rontása ez? Nem, hanem Isten büntetése. így néz ki az elhagyatott egyház, és még ennél is rosszabbul, ha vadszöllőt terem a jó helyett. Félelmetes a haragvó Isten arcát szemlélni. A másikat azonban csak Jézus által ismerhetjük meg. Jézusban, általa, benne és érette egyedül, az Isten szeretet. Ámen! Papp Ákos
