Magyar Egyház, 1964 (43. évfolyam, 3-9. szám)
1964-11-01 / 9. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ kálvinizmusa és látomásai hogyan színezték, gazdagították életünket? Volna sok mondani való a “Békykorszakról” is, amikor egyházunk szárnyakat kap és a világfórumokon hirdeti, hogy van Amerikában is egy Magyar Református Egyház! Pelsajogna a magyar bánat Írásunkból, amikor arról Írnánk, hogyan sirt a magyar református lélek a magyar református lélek után, a testvér a testvér után, akik a könnyebb utat választották, akiket föl-fölemeltek és annyiszor megaláztak, akiknek egyetlen sürgős feladatuk van, felolvadni a nagy óceánban, hogy ne nyugtalanítsanak többé senkit sem. Ezekről most nem írhatunk. A 40 éves évfordulón mélységes szeretettel állunk meg azok előtt és tisztelgünk előttük, akik szemtanúi, szereplői és Isten Szent Lelke által formálói voltak egyházunk történelmének. Mélységes hálával köszönjük meg Istennek, hogy olyan világi vezetőket, híveket adott nekünk, akiknek párjuk csak a 16-ik és a 17-ik századi magyar református történelemben akadnak. Megvalljuk a világ előtt, hogy Isten Lelke érintésére a mi híveink kemény, kitartó, minden áldozatot és harcot vállaló hite teremtette meg a mi drága egyházunkat. Papjainknak az volt erőforrásuk és ihletésük, hogy tudták népünkről, akik minden áron egy önálló, független magyar református egyházat akarnak, amit maguk tartanak fenn és amit maguk kormányoznak a négyévszázados magyar református hagyomány és szokás szerint. Szivünk minden szeretetével körülöleljük azokat az idős lelkipásztorokat és még élő magyar református testvéreinket, akik az arany paizs védelmének harcát megharcolták. Ezerszer megáldjuk azok emlékét, akió hazamentek és hűek voltak mind halálig! Negyven éves jubileumunkon megfogadjuk újra, hogy az arany paizst, szent magyar református hitünket gyermekeinknek átadjuk és úgy neveljük őket, hogy sohase legyenek Roboámok, akik hitük arany paizsát rézre cserélték. Üdv az arany paizs védelmezőinek ! "MIRE VALÓ AZ IGAZSÁG?" Erdély kiváló püspökének, Vásárhelyi Jánosnak “Mire való az igazság?” cimü cikkét olvastam el egy pár nappal azelőtt, hogy alapgondolatot választottam volna Egyházkerületünk negyven éves fordulójára szánt cikkem megírásához. Mély megindultsággal olvastam el újra meg újra a főpap szivéből fakadt, magyar szivekhez szóló sorait, melyeket aggódó szeretetével hagyott minden kisebbségi sorsban élő egyházi és nemzeti csoportra. Megkapó szavakban ad kifejezést népe iránt érzett szeretetének és kötelességének. Cikkében kiemel két magyart: egy tanítót és egy politikust, népünk vallásos és nemzeti életének két példaképét. Elmondja, hogy arra a kérdésre, hogy “Mire való az igazság”, diákkorában az ifjúsági önképzőkörben kapott egy öreg tanárjától bölcs feleletet. Az önképzőkörben saját irodalmi dolgozataikat olvasták fel s bírálták meg. Nagy gyönyörűséggel keresték meg a hibákat s azokat kíméletlen gúnyos megjegyzésekkel élezték ki. A jóságos szivü öreg tanár mindig inkább azoknak fogta pártját, akiket a bírálók kíméletlenül megbíráltak. Még a leggyöngébb dolgozatban is talált valami jót s azt, ami jó volt, kedves gyöngédséggel mindig kiemelte. Ajkán megértő szelíd mosollyal sokszor intézte a diákokhoz e szavakat: “Ifjú Barátaim! Soha se legyenek kizárólagosak és türelmetlenek, még akkor sem, ha úgy érzik, hogy teljes mértékben saját részükön van az igazság. Ne feledjék, hogy az igazság nem arra való, hogy abból botot faragjunk, hogy azzal agyonverjük egymást, hanem az igazság arra való. hogy igazságunkból kinyújtott segítő, testvéri kezet formáljunk, hogy annak erejével magunkhoz emeljük a gyöngét, a tudatlant, a tévelygőt.” A másik példaképe cikkének gróf Tisza István. Elmondja, hogy az országban tombolt a heves választási küzdelem. Tisza István megjelent Kolozsvárt és hatalmas beszédet mondott. Beszédének megtartása után elindult a főúton lakására. Párthívei arra kérték, hogy ne a főúton menjen haza, mert annak mentén nagy tüntetés készül ellene. “Azt gondolom, hogy az utón szabadon járhat a becsületes ember akkor is, ha nincs egy véleményen az utca népével,” felelte Tisza István s elindult nyugodtan egyedül. Természetesen igazi hívei és a beszédétől elragadtatott diákok mindenrekész elhatározással mentek utána. Szidalmak áradata, ocsmány megjegyzések, itt-ott egy-egy kődarab is repült Tisza István felé, aki ezek ellenére nyugodtan ment előre. Mikor Bethlen Pál gróf lakásához ért a menet, Tisza István megállóit, visszafordult, hogy elbúcsúzzék kísérőitől. Az egyetemi hallgatókhoz intézett szavai ezek voltak: “Midőn megköszönöm Önöknek, ifjú barátaim, hogy engem ezen a nem épen kellemes utón hazakisértek, fogadjanak el tőlem, mint idős embertől. egy jó tanácsot. Helyesnek és igaznak megismert meggyőződésükhöz mindig a mostani koruk rajongásával, szenvedelmével ragaszkodjanak, de tanulják meg azt is, hogy amilyen tiszteletet kívánnak másoktól saját meggyőződéseik iránt, éppen úgy tudják tisztelni mindenkiben a más meggyőződését. Ha pedig saját becsületes meggyőződésükért az életben valami bántalom érné, tekintsék úgy, mint a szemetet, mely kabátjukra hullt, fricskázzák le s haladjanak tovább az egyenes utón.” Az öreg tanár bölcs feleletéből megállapíthatjuk azt az igazságot, melyszerint az egyházak, a nemezetek, az emberiség sok fájdalmas kellemetlensége és szenvedése támadt abból, hogy egyesek és népek készséggel hajlandók botot faragni saját igazságaikból s egymásra törni s agyonverni egymást saját igazaikkal. Elfeledkeznek arról, hogy az örök igazságok között örök béke van. Tisza István gróf nyilatkozatával világosan rámutat arra az igazságra, hogy felismert igaz meggyőződésünkhöz ragaszkodni nemcsak jogunk van, de komoly szent kötelesség is. Ha az elmúlt negyven esztendőben szükség volt arra, hogy megismerjük az igazságot, akkor a mai időkben, különösen nagy szükség van arra, hogy az erdélyi bölcs öreg tanár atyai tanácsát, gróf Tisza István férfias Útmutatásával harmóniába hozni igyekezzünk s igy keressük meg mindig a mérsékelt, komoly, áldásos állásfoglalásnak útját. Ma, amikor amerikai magyar református egyházi közösségünk negyvenéves fordulóját ünnepeljük és visszatekintünk az elvégzett munkára, lássuk meg azt is, hogy mennyire szükségünk van a bölcs tanácsra: “Az igazság arra való, hogy testvéri kezet formáljunk belőle és segítsük egymást NAGY PÁL JÁNOS A Magyar Egyház olvasóinak áldott karácsonyi ünnepeket és békességes ujesztendőt kívánunk.
