Magyar Egyház, 1964 (43. évfolyam, 3-9. szám)
1964-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 DR. BÉKY ZOLTÁN: rrMit Használ Nekünk Krisztus Feltámadása?” Idéző jelben van húsvéti cikkem címében a feltett kérdés. így van ez pontosan Egyházunk örök értékű hitvallásos könyvében, a Heidelbergi Kátéban. Négyszáz esztendőn keresztül sok millió református keresztyén a világ minden részében hallotta, olvasta és tanulta ezt az örök értékű kátét, melyet joggal neveztek el református eleink: a Vigasztalások Könyvének. Érdekesen hangzik ez a kérdés. Mintha nem is a reformáció korában Írták volna le. Egyháztól magukat távol tartó “modern és tudományosnak” nevezett emberek tesznek fel manapság ehhez hasonló kérdéseket: “Mit használ nekem a keresztyén evangélium? Mi haszna van az emberiségnek a vallásból?” De az áhitatos lélekkel megfogalmazott egyik kérdés és a manapság sokat hallható modern kérdés között lényeges és alapvető különbség van. A káté kérdése ugyanis őszinte és igazi kérdés, amelyikre az életében, igy vallásosságában is eligazitást és útmutatást váró ember választ is vár, mert neki ez a kérdés életbevágóan fontos. Ez igazában az ő életének a kérdése. De a vállukat közömbösen vonogató és saját maguk nagyságában bizó emberek, akik kézlegyintve megjegyzik: “ugyan, mit használ nekem ez az egész húsvéti történet?” egyáltalán nem várnak senkitől feleletet. Illetve azt hiszik, hogy ez az ügy számukra egyszersmindenkorra el van intézve azzal, hogy ők “modern embereknek” tartják magukat. A reformáció és ellenreformáció korában élő embernek is éppenugy szüksége volt az isteni ige útmutatására, mintahogy az egyre jobban megizmosodó és terjedő materializmus korában. A hitetlen embernek ez nem kérdése többé, hiszen ő tudja a feleletet: semmit sem használ neki Krisztus feltámadása. Neki haszon kizárólagosan anyagi jelentőségű. De a keresztyének felületes vallásossága, a világ materializmusához annyira hasonló, sokszor teljességgel azonos önzése rádöbbenti lelkünket annak felismerésére, hogy a materializmus ilyenfoku elterjedéséért mindnyájan felelősek vagyunk, mert életünkben a feltett kérdésre, hogy “mit használ nekünk a Krisztus feltámadása” adott gyönyörű válasz nem lett valóság. Mi a felelete hitvallásos könyvünknek erre az életbevágóan fontos kérdésre? Először: Feltámadásával a halált meggyőzte, hogy minket részesévé tehessen annak az igazságnak, amelyet halálával szerzett. Krisztus feltámadása tehát azt jelenti, hogy az ember az igazság részesévé lehet. Krisztus feltámadott! A keresztyén ember boldog húsvéti bizonyságtétele nem mítosz, legenda, vagy száraz dogmatikai következtetés. Husvét hajnalán történt egyszeri esemény: minden embert döntés elé állít. A tény benne van ebben az egyszerű mondatban: Feltámadott az Ur. Ha valaki ezt nem hiszi és mindenféle költői s szimbolikus jelentőséget tulajdonit ugyan husvétnak, de elfogadhatatlannak tartja a husvét valóságát: nem részese az igazságnak. Áldott az az élet, aki a bűnbánó tanítványok húsvéti megtapasztalását megismerte és részese az igazságnak. Arról hitvallásos könyvünk a továbbiakban igy szól: Másodszor: Az Ő ereje minket is uj életre támaszt. A feltámadás erejéből fakad a tanítványok uj élete. A bátortalan, megfutamodó és bizonytalankodó tanítványok szomorú magatartását nagyon jól ismerjük, hiszen magunkra ismerhetünk. Csak a feltámadás erejéből van uj élet. Jegyezzük meg világosan, hogy a húsvéti hit első gyümölcse a megújult élet itt ezen a földön, ma, ebben a világban, reánk bízott feladattal, hogy a megújult keresztyének élete mutassa az utat a Feltámadott Krisztus felé. A Káté a Krisztus feltámadását tehát elsősorban a ma életének a perspektívájába állítja. Mit jelent ez a ma? Mi a hatása, következménye az én életemben, hogy megismertem a Feltámadott Krisztust és alázatosan elfogadom Öt? Keresztyénségünknek talán az a legnagyobb baja, hogy a Feltámadásról már csak a koporsók körül elmélkedünk, ami egyfelől helyes is, de a husvét jelentősége a katekizmus szerint csak “harmadszor” vonatkozik az eljövendő dolgokra, először az e földön élő és most szolgáló keresztyén tanítvány jelenlegi életét kell megújítsa, betöltse és igazzá tegye. Egy pillanatra sem szabad elfelednünk, hogy a kérdés igy hangzik: “Mit használ nekünk Krisztus feltámadása?” A feltámadás “haszna” nemcsak az egyes keresztyén ember életére vonatkozik, hanem az “Ő ereje minket is uj életre támaszt.” A megújított életek közössége az egyház és az egyháznak is csak akkor van létjogosultsága, ha a feltámadás erejéből él és az uj élet bizonyságtevő szolgálatát végzi. Mig a feltámadott Krisztust megismerő és követő keresztyének egyházaiban valóság a húsvéti evangélium, jó reménységgel lehetünk a jövő felől is. A Heidelbergi Kátét abban az időben írták, amikor befejezéshez közeledett a tridenti római katholikus ökuménikus zsinat. Azon az ökuménikus zsinaton a római katholikus egyház meghatározta önmaga megújításának határait, amely egyfelől sok áldás forrásává lett a római egyházon belül, másfelől azt is jelentette, hogy a protestánsokkal való egység — évszázadokra — még tárgyalások anyagát sem képezhette többé. Ma egy olyan nagyjelentőségű egyháztörténeti korban élünk, amely reménységet nyújt arra nézve, hogy a vallásháborúk kora és a keresztyénség egymástól való rideg elkülönülésének az ideje elmúlt. De csak a krisztusi igazság hivő keresése és megvallása az az ut, amelyen mind a római katholikus keresztények, mind az evangéliumi keresztyének járhatnak jó reménységgel, hogy az Ő ereje minket is uj életre támaszt. Ha felismerjük, hogy a feltett kérdés egyformán kérdése minden igaz és őszinte keresztyénnek, arra is rájövünk, hogy ebben a döntő és lényeges kérdésben a Második Vatikáni Zsinat sem adna más feleletet, mint azt a református atyáink tették. Krisztus feltámadása a keresztyénség közös ereje, amely a négyszáz esztendős testvérharc megszüntetésének egyetlen útja.
