Magyar Egyház, 1963 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1963-03-01 / 3. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ és ma is élnek olyan emberek, akik semmit sem tudnak Isten “üdvözitő tervéről”. Vannak emberek, akik saját hibájukon kívül, soha nem hallottak a bibliáról, Jézus Krisztusról, a keresztyén egyházról, a sákramentumokról és a Tiz Parancsolatról. Ezeket az embereket nevezzük pogányoknak. Vajon minden pogány a pokolba fog kerülni? Vagy minden pogány üdvözülni fog? Vagy Istennek van egy külön terve a pogányok megváltására? Ostobaság lenne, ha azt mondanánk, hogy egy pogány a pokolba fog jutni azért mert nem hisz Jézus Krisztusban, amikor nem is tudja, hogy van Jézus Krisztus. Azt kell hinnünk és mondanunk, hogy Isten szeretete és bölcsessége oly nagy, hogy meg tudja és meg is akarja tenni, hogy a pogányok is üdvözölhessenek Jézus Krisztus érdeméért, még ha nem is hallottak Jézus Krisztusról. Hogy Isten ezt hogyan viszi véghez és hogy a pogányok közül kik és hányán fognak a mennybe jutni, ez természetesen titok mi előttünk. A pogányokkal kapcsolatban nékünk keresztyéneknek a legelső kötelességünk az, hogy vegyük komolyan Krisztus missziói parancsát. Krisztus azt a parancsot adta nékünk, hogy tanítsunk minden népet, vigyük el az evangéliumot, a bibliát a “föld legvégső határain élő” pogányokhoz is. Nekünk nem azon kel aggódnunk, hogy vájjon a mennybe jutnak-e a pogányok, hanem azon, hogy vájjon hajlandók vagyunk-e elmenni a pogányok közé, hajlandók vagyunk-e imádságainkkal és anyagi áldozatainkkal lehetővé tenni, hogy a pogányok is megismerhessék az Ur Jézus Krisztust és az Isten üdvözitő tervét. Ha Isten úgy szeretetett minket, hogy keresztyén családba és nemzetbe születtünk bele és kora gyermekkorunktól fogva tanítottak bennünket az üdvösség útjára, akkor nékünk keresztyéni kötelességünk a “világ világosságának” lennünk és megosztani minden embertársunkkal a mi áldásainkat. Hogy még ma is vannak lelki tudatlanságban élő pogányok, ez arra figyelmeztet, hogy Krisztus parancsát még nem töltöttük be teljesen. Reá kell döbbenünk embertársainkért való felelősségünkre. Kovács István-----------o----------MIAMI EGYHÁZUNK ÜNNEPE Miami egyházunk életében emlékeztes nagy nap volt az elmúlt február 10-e, amely vasárnapon Dr. Béky Zoltán, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke meglátogatta az egyházat és hatalmas gyülekezet és vendégek közösségében felavatta az egyház uj Petőfi termét. A püspök szolgálata vasárnap délelőtt rádiós istentisztelettel kezdődött. Egész Miami magyarságához szólva az összefogás, egymás megtalálásának és az egymással való megbékélésnek igéit hirdette. Ezt követően szépszámú hűséges egyháztaggal, jó ismerősökkel és az özvegy jelenlétében felavatta az egyház alapitó lelkészének, néhai Péter Antalnak sírkövét. Délután az ünnepi istentiszteleten a Petőfi termet felavató imádsággal és igehirdetéssel szolgált Dr. Béky Zoltán püspök zsúfolásig telt gyülekezetben, majd az azt követő ünnepi banketten az Amerikai Magyar Református Egyház egész közösségének üdvözletét tolmácsolta a miamii egyház lelkipásztorának, Nagy Pál Jánosnak, hűséges egyházi vezetőinek és a gyülekezet tagságának. A miamii összmagyarság egésze képviselve volt ezen az alkalmon és remélhető, hogy Dr. Béky Zoltán püspök nagyjelentőségű szolgálatának eredményeképpen megoldódnak azok a kérdések, amelyek az azonos hit és lélek egységének megvalósulását eddig késleltették. Dr. Béky Zoltán püspök a termet a következő igehirdetéssel avatta fel: “hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani . . .” Lukács 20, 40 Arról beszélnek sokat, sajnos még amerikai magyarok vezetői is, hogy nincs jövőnk és “amerikai magyar református életünk alkonyát éljük”. Hallottam már olyan lelkipásztort is, aki “amerikai magyar életünk késő délutánjának” nevezte ezeket a mai történelmi időket. Most ennek a nagyszerű alkotásnak látásán én nemet mondok azoknak, akik igy beszélnek. Hiszem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus is ezt mondaná itt helyemben. Nem, és nem! Ott ahol hűséges szivek még biznak a mindenható Isten kegyelmében, ahol még vannak reménységgel teljes álmok, ott alkotásra vágynak, — és ott alkotnak! Mert az bizonyos, hogy sokan vannak közösségünkben, akik életüknek kenyere javát talán már megették, de ime Isten adott erőt, hitet és bátorságot e nagyszerű uj alkotás megteremtésére. S ha eljár is felettünk az idő, ha mertünk életünk folyamán Krisztus tanítványaiként hitünk nevében cselekedni; kései nemzedékeknek hirdetni fogják a kövek, ezek a kövek, templomok, iskolák, kultúrpaloták, otthonok mindazt a hűséget és szeretetet, amely ezt a népet és ezt a nemzedéket jellemezte és jellemzi. Szép nevet választottatok; Petőfi Sándornak, a halhatatlan magyar költőnek nevét. Szimbolikus jelentősége van ennek a névadásnak. Élete rövid lángolás volt: áldozat, égő áldozat a szabadság és népe függetlensége oltárán. Sirját soha nem találták meg. A magyar nép mondavilágában legendává lett az eltűnt Petőfi, aki majd egyszer hazajön. Sohasem halt meg népe számára: alkotásaiban, gyönyörű költeményeiben él, örökké ifjan, örökké lángolva, uj áldozat, uj hazafiság példáját gyújtva fiatalok szivében. Ha ti elhallgattok, a ti szorgalmas életetek kezének munkájában megszületett ilyen intézmények fognak kiáltani: Volt itt egy nép, sohasem halt meg, sohasem veszett el, mert Istenének dicsőségére, eljövendő nemzedékek számára mert építeni, alkotni. Nem halt meg, mert szeretett. Ámen.
