Magyar Egyház, 1963 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1963-12-01 / 11-12. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 Harsányi Zsolt: Kiáltvány Jaj micsoda pokolvásár. Szinte szólni sem merek. Jöttök-futtok, lóttok-mentek, hajszolódtok, emberek. Haragosok, alkudozók, szakállosok, ijedők, Káromkodók, bandukolok, köhögök és sietők. Beállók az áradatba, mint szemlélő alak itt, Álljatok meg, ne fussátok a megálló valakit. Fejcsóválva nézlek itten, hajszán botló sereget. Tudom egy nagy titkotokat: mind voltatok gyerekek. Kiket most a felnőtt köznap forró, szennyes vize mos, Mind voltatok ötévesek, kicsinyek, ez bizonyos. Ránc alatt a kislány-arcnak gyenge bőrét sejtem én, Dúlt szakádban gödrös áll van, ezt el nem felejtem én. Tört szemekben régi csillag, rossz mosolyban régi fény, Érdes hangban régi csengés, ó ezt mind kiérzem én. Végignézek százon, ezren. Pillantásom, mint varázs, Minden göthös, horpadt mellett kiskabátba visszaráz. Ez nagyorru, az feszelgő, ez elnök, az nagybeteg, Büszke, vézna, vállas, hajlott: egytől-egyig kisgyerek. Rengeteg,hogy ennyi gyermek.Nézem,nézem.Hogy van az: Mennyi buksi fej van itten, mennyi csacska kis panasz, Mennyi lepke, mennyi csillag, mennyi vágy és mennyi hit: Boldogtalan tömeg mélyén millió gyerek van itt. Félkezem közéjök nyújtom, egyet szépen elfogok: Istenem, hát mond, fiacskám, mért nem vagytok boldogok? Széjjelnéztek értelmetlen. És a kérdés itt marad. Bug a bu, és zug a zaj, és örvényt ömlik a harag. Nézz magadba csendesen, ki ezt a verset olvasod, Magadat, a gyereket, azt hol veszíted, hol hagyod? Szót fogadj és ne ellenkezz, ne légy felnőtt és hiú, Gondold meg, hogy mi vagy belül: kisleány, vagy kisfiú. Kis fejedre szeretettel ráteszem a kezemet, Kis arcodat a tenyerem, dédelgetve veri meg: Ember, kedvesen, szegénykém, szived most kiöntheted. Öreg, szenvedő szemedből nézd rám gyermek-könnyedet. (Harsányi Zsolt, aki a két világháború között az egyik legolvasottabb magyar regényiró volt és akinek életrajzi és társadalmi regényei kedvenc olvasmányai az egész világ olvasóközönségének, most húsz éve — 1943. november 29-én — halt meg. A sárospataki református Kollégiumból költőként indult el irói pályáján és érzései spontán kifejezésére mindig ehhez a műfajhoz is tért vissza.)---------------------O--------------------NAPI JEGYZETEK Lukács 3:9. Gyermekkoromban sokszor elnéztem, hogyan vág ki édesapám egy fát. A fejsze élét odatette a fa törzséhez, arra a helyre, ahova az első ütést szánta. Egy pillanatig ott tartotta a fejszét, és utána a megjelölt helyre nagy lendülettel belevágott. Amikor Keresztelő János emlékezetes prédikációjában arról beszél, hogy “immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére”, édesapám mozdulata villan elém. Isten fejszéje, azaz Ítélete már bejelölte az emberiséget, a helyet, ahova lesújt. Még nem indult meg az ítélet, még nem kezdte meg a fa kidöntését, de a fejsze már kezében van, sőt felmérte a törzsön a pontot, ahol a kivágattatás megkezdődik. Keresztelő János képes beszédét kiegészíti az Ur példázata a fáról, aminek időt adott, hogy teremjen (Luk. 13:6-9). Egy fügefáról van szó. amin a gazda hiába keresett gyümölcsöt évről-évre, nem talált. A vincellér közbenjárására, egy esztendei haladékot kap a fa termésre, miután mégegyszer megkapálják és megtrágyázzák, de az év letelte után, amennyiben gyümölcsöt nem terem, kíméletlenül kivágattatik. Az egy év haladék azonos a Keresztelő János által adott képpel, hogy t.i. a fejsze éle ráhelyeztetett a fa gyökerére. Mindkét képnél azonos a kivágás oka: gyümölcs hiánya. A gyümölcsfa a kertben nem azért van, hogy lombot hajtson, hogy virágba boruljon, hanem azért tartják, hagyják meg, hogy gyümölcsöt teremjen. Isten szőlőjében, azaz az egyházban, az Ur joggal várja az ő népétől, hogy Isten akaratával megegyező cselekedeteket teremjen. Nem dísznek, kívül mutatós, szemet gyönyörködtető angolkertnek szánta az egyházat, hanem olyan helynek, ahol a világ megláthatja az ő erejét és hatalmát. Mindennek rendelt ideje van. Meghatározott idő van adva a gyümölcstermésre is, Isten felkínált lehetőségeivel való élésre. Ha és amennyiben az egyház eljátssza az adott időt, nem adja magát Isten kezébe eszközül, csatornául, Ítélete kíméletlenül lesújt. “Mik eddig történtek, előre megjelentéin” (És. 48:3). Isten nem kíván lehetetlent. Világosan és félreérthetetlenül közli akaratát és annak végrehajtására a szükséges erőt is felkínálja. Éppen az a csodálatos szeretete Istennek, hogy amikor feladatot ád, megadja a megoldáshoz a képességeket is. Előre közli, hogy menyi időt ád a feladat végrehajtásához és azt is megmondja, hogy engedetlenség esetén a büntetés nem marad el. Keresztelő János, mint utolsó próféta, rámutat Jézusra, mint akiben Isten hosszutürése és szeretete nyilvánvaló lett, testet öltött. Jézus Krisztus az utolsó “chance”, az egyévi idő. Istennél ezer esztendő annyi mint a “tegnapi nap”. Hogy közel 2000 évet adott gyümölcstermésre, Isten időmértékére és kegyelmére utal. De hogy ez az idő bezárt, hogy eljön a pillanat, amikor “idő többé nem lészen” (Jel. 10:6), az minden bibliaolvasó előtt nyilvánvaló. Az utolsó próféta meghirdette, hogy a világ számára feladatott az “utolsó idők” leckéje. Most még megtanulhatjuk, felmondhatjuk azt. Ez a most azonban meghatározott periódus, tehát lejár. Ma még tárgyalhatunk Istennel, ma még párbeszédet íolytathatunk vele. Ma még odajárulhatunk az ő képviselője, Krisztus elé, aki a halálra Ítélteknek a megkegyelmezés okiratát hozta és akarja átadni. Ma még nem nézi Isten azt, hogy te milyen bűnös vagy, milyen távol vagy tőle: Fia kezében ott az Írás, hogy minden bűnöd el van felejtve, minden bűnöd meg van bocsátva. A nagy futam utolsó szakaszában vagyunk és a lezúduló Ítélet előtt a próféta még egyszer, minden erejét összeszedve belekiáltja a pusztába, a süket fülekbe, a kilúgozott szivekbe: Teremjetek megtéréshez méltó gyümölcsöket! Csak naiv és ostoba keresztyének hihetik azt. hogy a mi időnk még nem az utolsó idő. Figyeled a jeleket, amik a függöny legördülésének a hírnökei: hamis krisztusok jönnek . . . hallotok háborúkról . . . földrengések és éhínségek lesznek ... a szeretet sokakban meghidegü] ... a fügefa, Izráel, kizsendül . . . A fejszét tartó Kéz immár ütésre lendül. Uram, légy irgalmas hozzánk, bűnösökhöz, akik ráadásul vakok is vagyunk. Trombitás Dezső
