Magyar Egyház, 1961 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1961-01-01 / 1. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ Az első kérdés: Szolgálat-e az életed a családban? Rögtön lázadozik az akaratod. Ha férfi vagy, azt mondod, de hiszen én vagyok a család feje! Istentől rendelt dolog, hogy az apa a fej és mindenki a családban neki engedelmeskedik. De Jézus nem volt feje a tanítványoknak? Mégis szolgált nekik. Nem csattanunk-e fel sokszor gőgösen, mérgesen: Itt én parancsolok! Nem utasitunk-e vissza sokszor durván minden más akaratot a családban? A szolgálat nem meghunyászkodás, nem anyámasszony katonája magatartás. Sőt keménység, a teher vállalása, de végtelen szeretetből fakad és ezért olyan meleg, ölelő, mihelyst a másik emberhez ér. Szolgálat-e az életed az emberi közösségben, a rokonok, barátok körében, munkahelyeden? Nem csattanunk-e fel sokszor apró szolgálatok kérésénél is? Nem vagyunk-e kelletlenek, visszataszitók, sőt durvák? Észreveszik-e az emberek a mi világosságunkat, amit Jézustól nyertünk és ami belőle rajtunk keresztül árad? Szolgálat-e az életed az egyházadban? Szolgálat-e a presbiterséged? Olyan könnyű erre felelni, hogy persze hogy az. Hisz azért vállaltam. Az egyház ügyét szolgálom, és ezzel csak terheket veszek fel magamra. — Lehet, hogy az életed kifelé ilyen is. Mindenki azt tartja rólad, hogy derék ember vagy! A baj ott kezdődik, hogy sokszor ezt a munkádat tehernek érzed. Vagy nem vállalod a terheit. Tetszik az, hogy elöljárónak tekintenek, hogy tekintélyed van, az emberek megbecsülnek, többnek tartanak. Mindebben sok lehet a hiúság, a magad dicsőítése, az uralkodási szándék. Hogy a munkád szolgálat-e, azt csak Isten döntheti el. Előtte nem játszhatunk, nem színlelhetünk. Ő ismeri a szivünk rejtett indulatait, titkos rugóit is. Áldás csak az önzetlen lélekkel végzett szolgálaton van. A szolgálat ugyanis nem valami világfájdalmas keserűség, nem valami megzápult örömtelenség, savanyú és keserű arccal végzett munka. A szolgálat öröm! Szolgálnod nem kell, hanem szabad. Nem a törvényből fakad, hanem a kegyelemből. Isten akarja adni nekünk a szolgálat lelkét, ami igazi belső öröm, felszabadult boldogság. Tapasztaltad már az önzetlenül végzett munka, jócselekedet örömét, amelyet utána sem mérgezett meg a hiúság, az önelégültség? Akkor tudod, hogy ez az igazi öröm. Eltitkolhatatlan, áradó. Be kell azonban látnunk, hogy mi önmagunktól ilyen szolgálatra képtelenek vagyunk. Neki-neki veselkedünk, de újra és újra visszahullunk a földre. Fölföldobott kőként, mert indulatainkat megrontja az uralkodás vágya. Szolgálni csak Krisztussal lehet. Krisztus mindig szállást akar venni nálad. Zörget az ajtón, bebocsátod-e? Keményszivü, örömtelen, uralkodni, vágyó, hiú ember vagy nélküle. Vele életed megtelik belső tartalommal. Az ő indulata a te indulatod, beszéde a te beszéded, öröme a te örömed, szeretete a te szereteted. Ütésre emelt kezed simogatóvá szeliditi, mérgedet áradó szeretetté formálja. Vele “kicserélt ember” vagy. Közvetlen kapcsolatba kerülsz az Atyával. Számodra nincs többé halál. Belegyökereztél Jézusba és életed áradó erővé, csupa szolgálattá válik. Presbiter vagy, nem azért mert annak választott a gyülekezet, de mert az Isten hivott el szolgálatra. És elhivott vagy akkor is, ha nem vagy presbiter. A szolgálatban Isten munkatársává válsz. Nem a szavad, de az életed hirdeti a keresztyén ember boldog bizonyságtételét: Tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll! Uralkodás helyett szolgálat az életed. És ezért vagy boldog ember. Csia Kálmán 3altija rád December 31.-én érkeztünk meg Ligonierba az idősek otthonába, az egyetlen magyar faluba itt Amerikában. A hóval takart kis város, Ligonier, csendesen aludt az égből hullott paplan alatt. A szinte kápráztató fehérségekben csak az idősek otthonának fenyői őrködtek, zöld uniformisukban, mint óriások meseország kapuja előtt. A síkosra fagyott szerpentin utón pedig ott dübörgőit nagy bútor szállító teherautónk. Vad erőlködésében, hogy feljusson az otthonba, úgy meg-megcsuszott a hegyoldalon, mint macska a jégen. Vasszive majd szétverte acélból készült testét s belsőrészei párát, füstöt s gőzt okádtak ki magukból. A falunk, mint mindig, csendes volt és megelégedett. A nagy fogadóteremben, férfiak és asszonyok nézték a televíziót, vagy halkan beszélgettek. A betegek lakosztályában fehér ruhába öltözött ápolónők gondoskodtak nagy figyelemmel a gyengélkedőkről. Az év utolsó napja volt. Azonban itt az örökkévalóság szélén, az idő változása nem jelentett nagy mulatozásra való készülődést. Úgy éreztem, hogy itt az embereknek tegnap is ünnep volt, ma is az van és holnap is ünnep lesz. Valóban, akik már több idő óta itt vannak, érzik, hogy visszaérkeztek, az annyiszor elsiratott drága magyar faluba, ahol az Istennel jártak és éltek az emberek. A nagy, idegen, furcsa, örökre ismeretlen nagy városokból jöttek ide haza az emberek. A zajból a csendbe, az izmot és agyat ölő munkából a pihenésre, a küzdelmek és veszedelmek közül a biztonság és béke otthonába. Falunk szilveszter estéje csodálatos volt. Nem láttunk bohócnak öltözött, italtól megmámorosodott, félelmüket s boldogtalanságukat duhaj örömökbe fullasztó embereket. Mégis ünnepeltünk. A Bethlen Otthon igazgatója hirdette az Igét s mélyen, jólesően ihattak a lelkek az Ige örökéletet adó italából. Amig lehajtott fejjel vártam az áldást, azon gondolkoztam, vájjon meddig fog élni ez a magyar falu. Meddig találnak otthont, munkától sztigmás kezű idős magyarok s valamikor templomot fenntartó asszonyok? Meddig égnek a kis magyar tüzek, a nagy furcsa újvilágban? . . . Addig fog létezni ez az áldott intézet, amig nagy hittel tudunk imádkozni és áldozatot hozni érte. Egy percre sem szabad elfelejtkeznünk erről az otthonról. Egyre jobban s több szeretettel kell áldozatot hoznunk érte. Be kell valljuk, hogy szükségünk van jómódú testvéreink hálaáldozatára s a magyar szegény asszony fillérjére. Ide hit kell, áldozat kell, mert aki az intézetet segíti, nem üzletet köt, hanem időseket és árvákat segít. Aki pedig meglátogatja az elhagyottat, az árvát, magát Krisztus Urunkat látogatja meg, neki ad szállást és meleg otthont az Ige értelmezése szerint.-4 0 }>•Még egy szó a “Leechburgi Alap”-hoz Egy kedves olvasónk hivta fel figyelmünket, hogy novemberi számunkban, ahol az “Egyházkerülei Hirek”-ben emlités történt a “Leechburgi Alap”-ról, kimaradt a Palczer-család megnevezése, pedig e család hűségének is köszönhető az alapnak közegyházunk számára történt megtarásta. örömmel pótoljuk ezt a mulasztást azzal a megjegyzéssel, hogy a leechburgi vagyont létesítőket és megőrzőket névszerint felsoroltuk lapunk junius-juliusi számában, melynek egyik cikke teljes egészében ezzel a tárggyal foglalkozott. Tegyük még hozzá: örvendünk, hogy olvasóink számon tartják egyházunk és ügyünk hűséges sáfárait, akik közé méltán tartoznak a leechburgi Palczer-család tagjai.
