Magyar Egyház, 1961 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1961-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 amikor egyik leánya követelte, hogy adják oda az úrvacsorát a haldokló anyjának, aki nem is volt anynyira eszméletlen, mert néha még a szemét is kinyitotta? Azután azt sem értem, hogy urvacsoraosztás előtt lehet ennem vagy nem, mert az egyik pap ezt mondja, a másik pedig azt. Azután azt hallottam, hogy az egyik pap, aki pedig okosnak tartja magát, eltemetett egy kommunistát. Hát lehet ezt megtenni? Nem volt-e igaza anna az illetőnek, aki azt ajánlotta, hogy legjobb volna, ha lemondana állásáról? Mi itt hideg háborúban vagyunk a kommunista világgal és ez a lelkész, hogy pénzt szerezzen magának (talán jutott belőle valami az egyháznak is), egyszerűen kommunistát is eltemet. Ideje volna már, ha e téren is rendet teremtene a Ft. Püspök ur. Azután, bocsánatot kérek, én egy szabad országnak szabad polgára vagyok, ki meri megtiltani nekem, hogy én keresztkomámnak el ne hivjam az én kuglizó csapatomból azt a barátságos és kedves zsidó embert, akinek olyan bájos felesége van? Nemrégiben hallottam, hogy az egyik egyházban a Jordán folyó vizével kereszteltek. Hát nem volna szép, ha mi is tartanánk az urvacsorai bor mellett egy pár gallon Jordán-vizet is? Az a fontos, hogy a népet lekössük. Már megszoktuk a karácsony éjféli gyertyás istentiszteletet is, amikor először csináltuk, akkor is csak egy néhány ‘old fashion’ öreg tiltakozott ellene, de ma már megyen, mint a karikacsapás. Igaz, hogy karácsony első napján többen ágyban maradnak, de ott voltak az éjféli gyertyás istentiszteleten és igy elnézhető ez a kis lustálkodás.” Van, akinek az érvelése meg egyszerűen ennyi: “Én ezt láttam és hallottam a szomszédban lévő nazarénus templomban vagy pünkösdi gyülekezetben, ha ott bevált, miért ne válnék be nálunk magyar reformátusoknál is?” Ez a felfogás önt a magyar református vallás asszu borához vizet és rontja el azt. A megszentelt hagyomány, atyáink régi szép és szent szokása, mint a lom, kikerül a szemétre. A Szentlélek tüze helyett, mü, mesterséges kandallók fénye tüzet hazudnak, de a lélek didereg, mert azt nem lehet félrevezetni. A magyar református vallást az ilyen kivülről befolyásolt lelkek szintelenitik el és dobják bele az óriási olvasztó kemence lángjába azt a legszebb virágot, aminek magvait egyszerű, becsületes, ezerszeráldott hivő magyarok a legáldottabb talajban, hü szivükben hoztak ide. * Ezzel a cikkel olyan cikksorozatot kivánunk megindítani, amik feleletek lesznek azokra a kérdésekre, amik magyar református életünkben felvetődnek. Kérdéseink és a feleleteink a magyar református vallás tisztaságát védik. Sem a kérdezők, sem a választadók nevét nem közöljük. Jövő számunkban erre a kérdésre felelünk: kit temethet el egy magyar református lelkész? Következő kérdésekre a későbbi számokban felelünk: Megkeresztelhet-e a bábaasszony vagy az ápolónő egy magyar református gyermeket? Kik lehetnek keresztszülők? Ehetik-e az ember urvacsoraosztás előtt? Kimehetünk-e a templomból urvacsoraosztás előtt azzal a mentegetőzéssel, hogy nem voltam elkészülve? Van-e református utolsó kenet? Ezek a kérdések érkeztek be eddig, de bármilyen kérdésünk van, küldjük be bizalommal a szerkesztő cimére: The Rév. Dr. Andrew Harsányi, 175 Pershing Avenue, Carteret, New Jersey. A TEMPLOM, AMELYBEN NEVELKEDTEM Irta: Szabóné Lévay Margit Nem tudom van-e történelmileg gazdagabb temploma szülőhazánknak, mint a szerencsi református templom. A Hegyalja tövében épült 1220-ban. Eredetileg római katholikus volt. Rákóczi Zsigmond adományozta a reformátusoknak 1583-ban. S megmaradt évszázadokon át az ős református szellem hit-várának. Két szörnyű háború sem tudta megingatni gyülekezetének Istenben vetett hitét. Nagylelkű adományozója, Rákóczi Zsigmond fejedelem ebben a templomban van eltemetve. Csontjait a templom közepén egy szép vörös márvány kripta őrzi. Az ő fia volt Rákóczi György fejedelem, aki 1616-ban ebben a templomban kötött házasságot Lorántffy Zsuzsánnával. Itt választották 1605-ben Bocskay Istvánt fejdelemmé a templomban tartott országgyűlésen. Volt egy lengyel országgyűlés is a templomban, melyen János lengyel királyt választották meg. A több, mint 700 esztendős kimagasló történelmű templomnak, ahogy visszaemlékszem, már gyermekkoromban is rengeteg látogatója volt. Nem hagyta el Szerencset egyetlen átutazó sem, hogy meg ne nézte volna “Rákóczi Zsigmond templomát.” S hogy meg ne állt volna kegyelettel a fejedelem csontjait őrző vörös márvány emlék-kripta előtt. Nemzetiszin szalagos babérkoszorú fedte az emlék-kriptát s tavasztól őszig mi, gyerekek, kertünk legszebb virágait szórtuk rá naponként, hogy mindig friss virág diszitse. Az első két osztályt ennek az ős templomnak iskolájában végeztem. Minden reggel mentünk a templomba. A leghidegebb, a leghavasabb téli napokon is. Soha nem fázott meg egyikünk sem. Pedig nem volt fütve a templom. Melegített bennünket a hit, az átszellemült érzés s a velünk együtt éneklő-imádkozó öreg nénikék és éltes gazdák simogató mosolya. Kedves volt nekem vallásomnak iskolája azért is, mert úgy éreztem, hogy az édesanyám gyermek-lábnyomain járok . . . Talán még a padba is abban ülök, amelyikben ő ült! — gondoltam nem egyszer. Mikor templomunk történelmi eseményeit lelkűnkbe oltogatta a tanitó, emlékszem, milyen elfogult áhítattal jártam körül Rákóczi Zsigmond fejedelem kriptáját . . . bár beleborzongott gyermeki szivem. Még ma is megmosolygom ezt a respektust, amit én a halál iránt éreztem gyermekkoromban. De nem kisebb áhitattal álltam, mint serdülő leány, az Ur asztala előtt sem: ez előtt esküdtek Loránffy Zsuzsánna és Rákóczi György örök hűséget egymásnak . . . Erről a szent Asztalról éltek az Úrvacsorával, mielőtt elindultak a legszentebb, a leghűségesebb házaséletbe . . . vonult át gondolatomon, mig álltam az Urasztal előtt. S ki tudja, talán éppen azon a kőkockán álltam, amelyen Lorántffy Zsuzsánna állt, amikor elsuttogta 15 éves szerelmes szivével: “Isten engem úgy segéljen.” Mi hozta felszínre ezt a régóta őrzött kedves emléket? Egy hazai hir, mely arról szóól, hogy a szerencsi ősi templomot renoválják. Megviselte és erősen megrongálta az idő, a közel 700 esztendő, de méginkább a két háború. S az azt követő nincstelenség. Nem kért engem gyűjtésre a nevezett templom, illetve egyház lelkipásztora. Nem is gondolja talán, hogy ez a hazai újsághír eljutott a messza Amerikába és a még messzebb Hawaiiba. És én mégis arra gondolok: milyen szép és áldásos lenne, Istennek is tetsző cselekedet lenne, ha az én magyar testvéreim i
