Magyar Egyház, 1960 (39. évfolyam, 1-9. szám)
1960-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 Megjegyzések Tóth Sándor hattyúdalához Még nem láttuk a Reformátusok Lapja uj szerkesztőjének kiadásában megjelent első számot és éppen ezért nem szívesen szállunk vitába lapjával, amiért ő nem felelős. Hisszük, hogy ő lesz az első, aki a volt szerkesztő tulajdonképpen minden magyar református egyházat, lelkészt és presbitert — denominációkra való tekintet nélkül — oldalbarugó hattyúdalára az arra illetékes választ megadja. Bennünket névszerint nem bántott, mikor az általa szerkesztett utolsó számban a ligonieri konferencia végzéseivel foglalkozott. Kétszer is megemliti az egyhangú határozatokat, melyért mi nem vagyunk felelősek és igy a papuralom ingét sem vesszük magunkra, mert hiszen szerinte azt teljes egyhangúsággal kivánták magyar egyházkerületbeli, presbiteriánus és független világiak és lelkészeik egyaránt. Csak sajnáljuk magyar egyházkerületbeli testvéreinket, hogy oly sok nyugtázott adomány, oly sok nyugtázatlan védelmezés, óvás, szeretgetés után velük igy elbánt még egyszer és utoljára, Dr. Tóth Sándor! A Magyar Egyházkerületről azt Írja ugyanis, hogy az “jóval nagyobb csizma, mint amekkorára nekünk a mi lábainkhoz mérten szükségünk lett volna”. Vajon mit szól ehez a Magyar Egyházkerület egyik ama vezetőembere, aki alig egy éve, hogy teológialag állapitotta meg a Magyar Egyházkerület helyességét, annak keskeny ut mivoltát, az általános keresztyénség és ama független nacionalizmus között? Mert, úgy látszik, Tóth Sándor szerint a kerületi csizma nagyon tág. Az is nagyon biztató a Tóth Sándor hattyúdalában, hogy azt Írja: “amig saját maga nem fogja kérni megszüntetését”. Vajon lehetséges-e, hogy a távozó szerkesztő, aki ugyanebben az utolsó számban siránkozik a lancasteri tanszék beszüntetése felett (már azóta Elmhurst is megszűnt), minden további nélkül hajlandó lenne feladni a Magyar Egyházkerületet. Mi sohasem titkoltuk, hogy a Magyar Egyházkerület hatalmas lépés volt az egység gondolata felé, vagy legalább is mi annak tekintettük. Nem mi mondtuk az egységtárgyalások idején, hanem az egyházkerület oldaláról hangzott el az Ígéret, hogy a United Church azt sem bánja, ha mi püspöknek hívjuk az állandó elnököt, csak menjenek be a függetlenek. Csodálatos, hogy még a papuralom bunkósa is a legjobban szeretett tanítvány megviselt egyházkerületi vállain vág a legnagyobbat, mert hiszen még az 1955-ös ligonieri konferencián is ezt az elgondolást magyarázta a sorok írójának. Vájjon akad-e majd egyházkerületi vezetőember, aki világosan megmagyarázza Tóth Sándornak, hogy az általa “római egyháztól megrontott” magyar református egyház nem a romlottságában volt egyedülálló, hanem abban, hogy több, mint négyszáz éves püspökök vezette történetében egyetlen egy egyházszakadás nem volt, mig viszont a Tóth Sándor által annyira nagyrabecsült nyugati és püspöktelen kálvinizmusról ezt egyáltalán nem lehet elmondani. Mi magunk nagyrabecsüljük a nyugati kálvinizmust, de vajon nem hallotta Tóth Sándor, hogy mit mondott a skót Torrance a magyar református egyházalkotmányról: hogy az a jövő esetleges kibontakozásának útja. Nekünk fáj, hogy ilyen tudatlannak tartja lelkésztársait, hogy ilyesmit le mer írni. Kár is tulajdonképpen az Írógépszalagot pazarolni egy magános öreg és sikertelen sírásóra, mert hiszen pontosan negyven esztendeje ássa az amerikai magyar reformátusság sírját és még mindig nem akaródzott népünknek elfoglalni a Tóth Sándor által számukra kijelölt elmúlás sirgödrét. Meglepő és megható, hogy a “grand old man”-t oly sok ajándékkal lepték el kerületi testvéreink. Most szép háladatosságot kaptak örökségül. Meghallhatták, hogy bő a kerületi csizma, vissza az agarakkal és tessék feloszlani, mert hiszen az a keresztyén és az az ökumenikus és nekik, a Magyar Egyházkerülethez tartozó világiaknak, lelkipásztoroknak, ligonieri őszinte felajánlkozása az egység szolgálatára nem volt más, mint aljas szegregáció és papuralom utáni vágy. Ha jól értettük meg cikkét, akkor ő nem minket bántott, hanem a Magyar Egyházkerületnek tiszteletreméltó és a magyar református egységért aggódó vezetőségébe rúgott bele! Megtette ő azt már negyven évvel ezelőtt is. De akkor még nem volt bő kerületi csizma, hogy válaszoljon. Most már más időket élünk. A Magyar Egyházkerület jelenlegi vezetősége nem vallaná azt eskü alatt semmilyen perben sem, hogy politikai okokból voltak Magyarországon református püspökök, avagy nem fontos a Második Helvét Hitvallás. Pedig a McKeesport-i hires pörben Dr. Tóth Sándor úgy vallott. Tudjuk, hogy a Magyar Egyházkerület jelenlegi vezetői igy sohasem vallanának. Hiszen a ligonieri napok egyik legmeghatóbb jelenete az volt, amikor a Magyar Egyházkerület már Amerikában képzett egyik volt elnöke és hazai és amerikai képzettségű volt alelnöke egyformán sürgették és javasolták a Második Helvét Hitvallás újból való kiadását. Hisszük, hogy Tóth Sándornak megadják a választ azok, akiket tényleg lényegükben bántani akart: az Evangéliumi és Református Egyház Magyar Egyházkerületének vezetői és arra alkalmas, elhívott teológusai.-y
