Magyar Egyház, 1959 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

6 MAGYAR EGYHÁZ csolni akarva az emberi okosság és törekvés, erő vagy erőszak alapján próbálják rendezni emberek és nem­zetek egymáshoz való viszonyát. Nem tesznek különb­séget a megváltó Isten evangéliuma és a tévedő, sok­szor hűtlen keresztyénség között, hanem a szennyes mosdóvizzel együtt a gyermeket, a jövő uj emberét is kiöntik. Kétségtelen azonban az, hogy az istentelen, anyagelvü mozgalom létrejöttéért nagy mértékben az a keresztyénség felelős, amelyik Krisztus evangéliumá­nak gyakorlati megvalósítását elmulasztotta, tehát em­berek és nemzetek egymáshoz való viszonyát nem an­nak a ténynek az alapján igyekezett rendezni, hogy mi mindnyájan ugyanannak az örök Atyának vagyunk egyenjogú gyermekei. Önző egyéni, családi, faji, nem­zeti szempontok, önző gazdagság szempontjai vezették az egyeseket, nemzeteket és az azok parázna szolgála­tába szegődött egyházakat, amelyek nem tanították meg Jézus imádsága két első szavának igazi értelmét: “Mi Atyánk.” Pedig csak ennek helyes megértése, őszinte megvallása és a gyakorlatba való becsületes és erőteljes átvitele hozhatja létre emberek és népek egy­mással való helyes, testvéri viszoyát. Akik megértik és megvallják, hogy Isten a “mi Atyánk,” látják, hogy ez a két szó magában foglalja Jézus egész evangéliumát és ugyanakkor kizárja mind­azokat a tévedéseket, amelyek az emberiség nyomorú­ságát okozzák. Először is kizárja és megcáfolja az istentagadást. Állítja azt, hogy van olyan teremtő hatalom, akihez szólhatunk: “Mi Atyánk, ki vagy.” Van Isten! és Isten szerető Atya! Kizárja továbbá a bálványimádás minden fajtáját és formáját, mert azt vallja, hogy Isten kizárólag csak az az Ur, akit Jézus Atyának nevezett.—Szinte hihe­tetlen az, hogy az ember mi mindenféle “isten”-t kép­zel el és hisz. Az ember megrögzött, konok bálvány­imádó. Éles gúnnyal csúfolja ki ezt a tulajdonságot Ésa­­iás próféta könyve 44. részében: “A bálvány csinálója hiábavaló... Cédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz... Felét tűzben megégeti, felénél húst eszik... Ma­radékából istent készít, bálványát; leborulva imádja azt és könyörög hozzá és igy szól: Szabadíts meg, mert te vagy istenem... És nem veszi eszébe, nincs ismerete és értelme .. Lényegében az ember ugyanígy csinál bálványt tudományából, testéből, családjából, nemzetéből, párt­jából, hatalmából, javaiból. Ezeket többre tartja, mint Istent és ezekért kész megtagadni, elvetni Isten paran­csait és utait. Mindenki és minden bálvánnyá lesz, aki vagy ami az ember számára fontosabb, mint Isten. Ha munkád, pénzed, feleséged, férjed, gyermeked, pártod, nemzeted vagy akár egyházad mint szervezet fonto­sabbá vált életedben, mint a Jézus kijelentésében Atyá­nak megismert Isten, akkor a bálványimádás bűnébe estél, amit pedig az első és második parancsolat ha­tározottan tilt. Nem hiába áll ez a két parancsolat mindjárt az elején a tiznek. Az élet ellen vét az, aki Istent bármilyen vonatkozásban a második helyre állít­ja, mert Isten a “mi Atyánk” és csak az ő gondviselése, az ő gondviselő tanácsának követése vezethet minket jóra. Hiába van családunk, ha Isten nem a legfonto­sabb benne, átokká válik a család. Ha pénzünket nem az Atya tanácsa szerint használjuk, romlás eszközévé lesz. Ugyanígy válik romlásunkra minden egyéb, amit vagy akit fontosabbnak tekintünk Atyánknál, amit vagy akit bálványunkká avatunk. Sok tényleges bálványimádó azt állítja, hogy isten­hivő. Például akik Istenről azt hiszik, hogy kíméletlen, kegyetlen és bosszúálló Ur, aki éppenezért a benne hí­vőktől is megköveteli azt, hogy bizonyos “magasrendü érdekek” miatt kíméletlenek, kegyetlenek és bosszúál­lók legyenek, azok nem a Jézus által hirdetett igaz Istenben, nem a “mi Atyánkban” hisznek, hanem az emberi tévedő szellem egyik szörnyszülöttjében és igy bálványimádók. Kétségtelen például az, hogy amikor állítólagos isten nevében és utasítására embereket és egész törzseket irtottak ki—például az ószövetségi nép tagjai—akkor nem Istent imádták, hanem embercsi­nálta irgalmatlan bálványt. Mindezeknek a bálványoknak az imádását kizárja Jézus imádságának két első szava: “Mi Atyánk!” Azt tanítja, hogy Isten atya. Mégpedig mennyei Atya, aki­ről értelmesen, bizakodóan, hittel tudni kell, hogy ha emberek “ti tudtok gonosz létetekre a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle!” (Máté 7:11). Tudni kell róla, hogy “minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való és a világosság Atyjától száll alá.” (Jakab 1:17). Józan meggyőződéssel tudni kell róla, hogy ez a jó mennyei Atya mindnyájunk atyja, “aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Máté 5:45). Nem csak a te Atyád, hanem az enyém is; nem csak az én Atyám, hanem a tiéd is. Nem csak a templom­­bajárók, a hívők, az imádkozok Atyja, hanem a hitet­lenek és káromkodók Atyja is. Nemcsak a magyarok Atyja, hanem a románoké és cseheké is. Nem csak az amerikaiak atyja, hanem az oroszoké is. A mi Atyánk! Ez pedig azt jelenti, hogy mi testvérek vagyunk, akik ahelyett, hogy Káinnál igy szólanánk, “avagy őri­­zője vagyok-e az én testvéremnek?” kötelesek vagyunk egymást Atyánk szeretetével szeretni és kezelni még akkor is, ha testvérünk gyűlöl minket és akkor is, ha szeretetünknek testvérünkkel szemben őt, magunkat és másokat védelmező fegyelmezésben kell megnyilvánul­nia. Imádsággal, tanítással és jó példával mindenkit reá kell vezetnünk annak megismerésére, hogy Isten az ő Atyja, a mi Atyánk, minden ember Atyja és hogy mi akkor tudunk egymásnak jó testvérei lenni, amikor hiszünk a mi Atyánkban. A leigázott népek országait látogató kommunista vezérek “testvércsókja” nevetséges hazugság, mert miképpen lehessenek egymás csókos jó testvérei azok, akik nem hisznek Atyjukban? Testvér­csókjuk mögött még gonoszabb gyilkot rejtenek, mint a már emlitett egyik mohammedán törzs mérgezett kávéscsészéje. Nem szeretnénk a kommunisták fejétől ma “testvércsókot” kapni, mert készen lehetnénk arra, hogy holnap életünket rabolja el. De itt rögtön je­gyezzük meg azt, hogy a testvéri csók, vagyis a testvéri szeretet nélkül való keresztyénség ugyanilyen nevetsé­ges, sőt torzabban nevetséges; az a testvértelen keresz­tyénség, amelyik például Yaltában mintegy százmillió keresztyén testvérét kész volt eladni a Vörös ördögnek. Akik ilyent, vagy hasonlót tettek akár egyéni, akár családi, akár nemzeti vagy nemzetköző vonatkozásban, elfelejtették vagy megtagadták azt, hogy Isten minden ember Atyja és hogy ezt az alapvető és eltörölhetetlen tényt mindenkivel meg kellene ismertetni. Ilyen és bármely vonalú hasonló tettek azonban nem semmisíthetik meg azt a tényt, hogy mi mind­nyájan az Atya Isten gyermekei vagyunk — még ha Káinok vagyunk is! És ezt a tényt mindenkinek tudo­mására kell hoznunk; állandóan, mindenütt hirdetnünk kell.

Next

/
Thumbnails
Contents