Magyar Egyház, 1959 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 A püspök újévi üzenete Ez uj esztendőnek kezdetén Isten gazdag áldását kívánjuk közösségünk vezetőinek és tagjainak életére és munkásságára. Az elmúlt év egyházunk történelmének alakulása óta legfontosabb esztendeje volt. Áldassék az Ur neve érette. Az alkotmány-módosítások után most már megújult erővel és uj lehetőségekkel jó reménységgel tekinthetünk, hogy egyházunk számára az uj esztendőben is fejlődést, megerősödést tartogat számunkra az Isten. Ebben a gyülekezeteinkben forgalmas gyűlési időszakban Isten Szent Lelkének segítségére van szükségünk. Vezesse az Ur a mi tanácskozásainkat, irányítsa a mi egyházaink életét az Ő keskeny utján. Imádságainkban emlékezzünk meg azokról az egész egyházunk számára sorsdöntő határozatokról, melyről remélhetőleg jövő számunkban már örömmel tehetünk jelentést. Hordozzuk imádságainkban az amerikai magyar reformátusság egységének, eggyé válásának általunk soha fel nem adott és meg nem tagadott gondolatát és adja Isten, hogy ebben az elkövetkezendő esztendőben ennek az ügynek érdekében eredményesen szolgálhassunk az Ő kegyelméből. Béky Zoltán püspök LIGONIERI MOZAIK TÉL. Egy lepedőnyi nagy újság időjárást jelző térképét nézegetem. Mutatja egész Amerikát. Van ezen a megadott világon minden. Kiskör, nagykör, esőt jelentő macskakörmök, zimankót mutató csillagok, nyilak, pontok jobbra-balra. Ember legyen, aki ebben a sok kriksz-krakszban kiismeri magát. De egy dolog túlontúl világos: az az irgalmatlanul kemény vonal, ami északdéli irányban vág keresztül a mappán. Az országnak legalább egyharmadát szeli le, a keleti harmadát s az van rá Írva jó öreg betűkkel, hogy az ember valahogy el ne tévessze: “a tél itt a rendesnél jóval hidegebb!” Hát ezt alaposan eltrafálta a százesztendős angol jövendőmondó, pedig nem hiszem, hogy ösmemé a lőcsei kalendáriumot, amit ugyan úgy sem tudna olvasni. Kutya kemény tél — annak, akinek kint kell lennie, Belülről, tiszta, meleg, barátságos szobából nézve olyan, mint egy tündérbirodalom. A fákon zúzmara csillog, a szelíd hajlású hegyeken hermelin palást a hótakaró s a mi külön Móriah hegyünkön úgy állanak őrt a komoly fenyők, mint egykor a pásztorok azon a bethlehemi éjszakán. Vigyáznak a mi tisztes öreg lakóinkra. Mert ők a telet belülről nézik. Jó meleg tiszta szobából, vagy naponta négyszer megtérített asztal mellől, tisztességes meleg testi öltözetben. S a gyerekek? Hát termett-e már olyan emberpalánta a földön, amelyiknek ne csillanna fel a szeme, amikor kiszakad az angyalok párnája, tükörré fagy a tócsa és sikánkózni lehet? Makkegészségesen, jóllakottam száraz, meleg ruhában, lábbeliben melyik gyerek tiltakozik a tél ellen? A mieink nem. Áldottak legyenek a mi kegyes jóltevőink, akik még a telet is tavasszá tudják tenni. KARÁCSONY. Nagy fa, majdnem a mennyezetig ér, pedig a mi ebédlő termünket jó magasra szabták. Az előbb lettünk készen a díszítéssel. Felvillan a fény: száz színes körte csillog rajta. Alatta: ajándékok halmaza. Itt állunk előtte. Felzendül az ének: “Az Istennek szent angyala...” meg: “Krisztus Urunknak áldott születésén ...” s azután: “Csendes éj, szentséges éj...” Szépen betanította a gyerekeket Kovács Zoltán, a mi fiatal tanítónk. Mindenki énekel. Még Sonny is tátogatja a száját, meg Sandra, pedig ők még csak pedzik itt-ott a magyar szót. Christine, meg Elaine néha már egy-egy egész sort elfognak, ők már professzorok, hiszen ide s tova egy éve itt vannak. Azután imádkozunk. Azután szól a karácsonyi történet a pásztorokról, meg az angyalokról, meg a bölcsekről, meg arról a tündöklő csillagról, ami lám alighanem beleakadt az istálló tetejének a kontyába s most úgy szikrázik ott, mint egy nagy karbunkulus; azután Józsefről és Máriáról s mindenekfelett ama Gyermekről, akinek azért nme volt helye emberkéz csinálta házban, mert Isten-alkotta emberi szivekben kell megszületnie. Lám, a mi házunk is azért van itt, meg ez a gyönyörű szép nagy karácsonyfa, meg alatta a halom ajándék, mert az a Gyermek annyiszor született, születik meg őt szerető sizvekben ... Azután sorra szedjük az ajándékokat. Itt egy gyönyörű sweater. Ez a Pinkyé, ez az Anikóé, ez a Frankié, ez a kicsi Péteré... és igy tovább. Itt egy baba, egy labda, egy vonat, egy autó, egy “világürhajó”... De minek soroljam? Némelyiknek a nevét sem tudom. Mikor én gyerek voltam, az én falumban karácsonyfa sem volt, nemhogy játék lett volna... A mi gyermekeinknek van, mert szerte Magyar-Amerikában vannak női körök, ifjúsági körök, férfi csoportok, vasárnapi iskolák, gyülekezetek, magánosok, amik és akik szeretik ama bethlehemi Gyermeket és rajta keresztül a gyermekeket. Szép karácsony, áldott karácsony ... A hegyen, ahol azok laknak, akik már átléptek a hajlott kor küszöbén, talán kevesebb az öröm hangja (amikor az ember alkonyat táján már hazafele tart, halkul a szava), de annál inkább árad a szeretet és béke melege. Szent este. Most jöttünk vissza templomból, itt ülünk a jó meleg ebédlőben. Énekből sohasem elég. Száll hát a kőtára szedett imádság s utána simogatják a lelkeket a karácsonyi versek. Gyermekeink mondják. Majd a csillogó-villogó fa alól előkerülnek az ajándékok: gyümölcs, cukorka, emléktárgyak, zsebbendők, még vadonatúj ropogós bankók is... A mosolykoszoruzta arcokról eltűnnek a redők, az aggkor barázdái... Karácsony, Ligonier, 1958 ... A MI JÓTEVŐINK. Miből tartjuk fenn az Otthont? Nekünk alapítványaink nincsenek. Tőkénk sincs, ami kamatoznék, vagy értékpapírjaink, részvényeink, amiknek csak a szelvényét kellene lenyirogatnunk ahoz, hogy ne legyen üres az asztalunk, lyukas fejünk felett a tető és télviz idején farkasorditó hideg a szobánk.
