Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6-7. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ CSORBITHATATLAN SZENTSÉG (Olvasandó: I. Sámuel 4.) Isten elég hatalmas ahhoz, hogy elégtételt szerezzen magának. Benne van ez az Ő istenségében. Ezt a hatalmát senki másra nem ruházza. Szentségét nem engedi megcsorbitani semmiképen. Néha olyan módot és eszközt vesz igénybe ehhez, hogy népe megbotránkozik. Ebből népének meg kell látni, hogy Ő nem istenkedhet, nem járhat a maga akarata szerint. Sőt azt sem tűrheti meg ez a nép, hogy tagjai, különösen felelős tagjai, Isten akaratától függetlenítsék magukat, saját kényük-kedvük szerint járjanak el. Ha Isten népe szemet huny efelett ahelyett, hogy Isten akaratát felelőséggel érvényesítené, Istennek van hatalma arra, hogy szentsége csorbítatlan maradjon. Az Igében egy csapásról van szó, igen nagy kudarccal végződő háborúról. Sötét felleg borul most Izráelre. Bűneiknek szele hajtotta egükre. A nép bűnös, tisztátalan, ugyanakkor Isten felé is tisztázatlan élettel indul neki egy nagy vállalkozásnak. A bűn Éli pap családjából indul el. Fiai megrontották az Vr áldozatát. Az Urnák szánt adományt eltulajdonították és parázna indulatjuk kényére fordították. Az nép viszont azért, mert megutálja az Urnák áldozatát, szintén Isten haragja alá kerül. A nép bűne az, hogy Hojnin és Fineáson tájékozódik, nem pedig az Uron. Kétségtelen, hogy kell az egyház népének az egyház vezetőin is tájékozódni, de csak addig, amig szolgálatuk, vezetésük Isten akaratán belül van. Ezentúl épen olyan bűn rájuk figyelni és a nyomukban menni, mint amilyen bűn mindaddig, mig Isten akaratán belül folyik szolgálatuk, őket mellőzni és figyelmen kívül hagyni. így kerül Izráel vezetőivel együtt Isten haragja alá. Ilyen élettel indulnak neki egy nagy vállalkozásnak, egy nagy harcnak. Ezért hiányzik most az imádság, az Ur megkérdezése és az Ő tetszésének meghallgatása. Máskor ezt nem mulasztották el, de most tisztátalanságuk elválasztja őket az Úrtól. Az Istent figyelmen kívül hagyva, teljesen meddő és hiábavaló lesz minden emberi bölcsesség és igyekezet. Hiábavaló a haditábor, a korszerű fegyverek, a csatarendbe való állás. A pogány filiszteusoktól vereséget szenvednek. Ez észheztériti őket annyira, hogy mostmár szó esik Istenről, sőt arra is rájönnek, hogy Tőle való a vereség. Csupán az nem jut eszükbe, hogy jó volna ügyüket tisztázni az Úrral. Inkább elhozatják az Ur frigyládáját Silóból, reménykedve, hogy igy tudják Isten jelenlétét biztosítani. A frigyláda Isten jelenvalóságát jelképezte Izraelben. Isten jelenlétét azonban csak engedelmesség esetén volt ajánlatos és tanácsos biztosítani. Isten jelenléte engedelmesség esetén áldást, szabadságot, békességet és erőt biztosított, engedetlenség esetén csapást, pusztulást, Ítéletet. Ez igy van mindig, most is. Istent csak engedelmesség esetén tanácsos segítségül hívni. Másképen kár a rivalgásért és ujjongásért. így volt ez akkor Izráel helyzetében. Azért nem rettenhetnek véglegesen a filiszteusok. Bár először megijednek és Izráel Istenét hatalmasnak mondják. Még arra is emlékeznek, hogy ez az Isten Egyiptomot, a szomszédos népet mindenféle csapással sújtotta Izráelért. De végső fokon mégsem rettenhetnek meg, mert Isten először most az Ő népe számára akar Ítéletet jelenteni. Hiábavaló volt a frigyláda Izráel számára. Harcuk másodszor még csúfosabban végződött, mint először. Fineás és Hofni meghalt. A nép közül pedig 3o,ooo ember fizetett az életével a papok és a nép együttes bűnéért. Még a frigyláda is, amiben reménykedtek, az ellenség kezébe került. Eli, mivel többre becsülte fiait Istennél, követte Hofnit és Fineást a halálba. De az ítélet még tovább folyt, mig csak ki nem ömlött egész Izráelre. Isten, ha hozzáfog perelni, akkor teljesen lepereli azt. Ilyen Isten Ő. Nem engedi, hogy szentségén csorba essék. Jó volna, ha mi is számolnánk azzal, hogy Isten jelenléte, csak engedelmességben ajánlatos számunkra is. Akkor, amikor nemet mondunk önmagunknak és igent mondunk az Istennek. Isten szent és tiszta. Békétlenségünk, reménytelenségünk, életünkben történő és számunkra érthetetlen csapások, űzzenek minket a hatalmas Isten keze alá; megalázkodásra. Ha engedetlenül, anélkül, hogy valami kevés közünk is volna az Isten akaratának megcselekvéséhez, kérjük Istent és rendetlenül visszaélünk nevének emlegetésével, meglátjuk, hogy Ítélete súlyosabb lesz rajtunk. Csak az ember lehet vesztes, csak a nép. Nem azért, mert Isten kényur, aki hatalmát mindenképen mutatni akarja, hanem azért, mert szent és a közellévöktől is szentséget kíván. Népe megbotránkozhat: hogy lehet az, hogy a pogány ok győznek? A felelet egészen világos. Úgy, hogy ŐK nem tudtak győzedelmeskedni bűneik felett, így lehet az, hogy gőgös népének meg kell botránkozni az eszközökön és módokon, melyeket Isten választ. Isten előtt egy a fontos; az Ő akaratának az érvényesülése. Azért, mert csak az Ő akaratában van meg az Ö népének, övéinek méltósága, békessége, igaz öröme, tisztasága, jóléte, egész fejlődése. Ebben van benne az a lehetőség is azután, hogy a pogányok megtanulják csodálni az élő Isten világosságát, amely népén tükröződik és azt, hogy leghelyesebb és legértelmesebb ezen a világon ennek az élő Istennek engedelmeskedni és Őt dicsőíteni. Ez az Isten akarata. Isten nincs hozzákötve népéhez. Meg tud lenni egyháza nélkül is. De az aztán biztos, hogy népe elvész nélküle. Népének meg kell tanulni: a rábizottakat ha nem végzi el, Isten akkor sem jön zavarba. Elvégzi egyedül a harcot, amelyet népe nem tudott megvívni. A következő fejezet a Sámuel könyvében már erről beszél. Az Ítélet, amely elkezdődött az Isten-házán, a pogányokon folytatódott. Isten ott csak egyedül harcolt. A pogányoknak nem kevésbbé meg kell látni, hogy Isten az Ur. Senki más, csak Ö. Az itteni történet egy rendkívüli születéssel végződik. Az Istennek szánt áldozatot megrövidítő és parázna Fineásnak felesége idő előtt szül. Isten Ítélete ezzel fejeződik be. A rendkívüli módon született gyermek neve Ikábód volt. Azt jelentette: oda van Izrael dicsősége. Az újszövetség első lapjain is szó van egy rendkívüli születésről, egy nagyon “megbotránkoztató” születésről. E gyermeket Immánuelnek nevezték. Azt jelenti: vélünk az Isten. Isten az egész embervilággal folytatott perét ott perelte le a kereszten. Egyedül vívta meg azt a harcot, amelyet az egész embervilágnak kellett volna megvívni. Aki ilyen megbotránkoztatván született és halt meg, de még megbotránkoztatóbban támadt fel a halálból és győzött síron, poklon és kárhozaton: Krisztus az. Az előbb azt mondtuk, hogy egyedül győzött. De ez a szó, “egyedül” rádvonatkoztatva is igen hangsúlyos. Azt jelenti: ha te nem egyedül csak Öt tartod magad előtt paizsnak, ha egyedül nem őrá teszed fel életedet, halálodat, bűnödet és tisztaságodat, öiömödet és fájdalmadat, bizalmadat és bizalmatlanságodat, egyszóval mindent, akkor ki menthet meg Isten haragjától? Feleljünk egyszóval. Senki, csak Ő, egyedül csak Ö: Krisztus. Ámen. Pándy András. \ ÍRÁS J És § ÉLET . . .
