Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1958-06-01 / 6-7. szám

2 MAGYAR EGYHÁZ CSORBITHATATLAN SZENTSÉG (Olvasandó: I. Sámuel 4.) Isten elég hatalmas ahhoz, hogy elégtételt szerezzen magának. Benne van ez az Ő istenségében. Ezt a hatal­mát senki másra nem ruházza. Szentsé­gét nem engedi megcsorbitani semmi­képen. Néha olyan módot és eszközt vesz igénybe ehhez, hogy népe meg­­botránkozik. Ebből népének meg kell látni, hogy Ő nem istenkedhet, nem járhat a maga akarata szerint. Sőt azt sem tűrheti meg ez a nép, hogy tagjai, különösen felelős tagjai, Isten akara­tától függetlenítsék magukat, saját ké­­nyük-kedvük szerint járjanak el. Ha Isten népe szemet huny efelett ahelyett, hogy Isten akaratát felelőséggel ér­vényesítené, Istennek van hatalma ar­ra, hogy szentsége csorbítatlan marad­jon. Az Igében egy csapásról van szó, igen nagy kudarccal végződő háború­ról. Sötét felleg borul most Izráelre. Bűneiknek szele hajtotta egükre. A nép bűnös, tisztátalan, ugyanakkor Is­ten felé is tisztázatlan élettel indul neki egy nagy vállalkozásnak. A bűn Éli pap családjából indul el. Fiai meg­rontották az Vr áldozatát. Az Urnák szánt adományt eltulajdonították és parázna indulatjuk kényére fordítot­ták. Az nép viszont azért, mert meg­utálja az Urnák áldozatát, szintén Is­ten haragja alá kerül. A nép bűne az, hogy Hojnin és Fineáson tájékozódik, nem pedig az Uron. Kétségtelen, hogy kell az egyház népének az egyház ve­zetőin is tájékozódni, de csak addig, amig szolgálatuk, vezetésük Isten aka­ratán belül van. Ezentúl épen olyan bűn rájuk figyelni és a nyomukban menni, mint amilyen bűn mindaddig, mig Isten akaratán belül folyik szolgá­latuk, őket mellőzni és figyelmen kí­vül hagyni. így kerül Izráel vezetői­vel együtt Isten haragja alá. Ilyen élet­tel indulnak neki egy nagy vállalko­zásnak, egy nagy harcnak. Ezért hiány­zik most az imádság, az Ur megkér­dezése és az Ő tetszésének meghallga­tása. Máskor ezt nem mulasztották el, de most tisztátalanságuk elválasztja őket az Úrtól. Az Istent figyelmen kí­vül hagyva, teljesen meddő és hiába­való lesz minden emberi bölcsesség és igyekezet. Hiábavaló a haditábor, a korszerű fegyverek, a csatarendbe való állás. A pogány filiszteusoktól veresé­get szenvednek. Ez észheztériti őket annyira, hogy mostmár szó esik Isten­ről, sőt arra is rájönnek, hogy Tőle való a vereség. Csupán az nem jut eszükbe, hogy jó volna ügyüket tisz­tázni az Úrral. Inkább elhozatják az Ur frigyládáját Silóból, reménykedve, hogy igy tudják Isten jelenlétét bizto­sítani. A frigyláda Isten jelenvalóságát jel­képezte Izraelben. Isten jelenlétét azon­ban csak engedelmesség esetén volt ajánlatos és tanácsos biztosítani. Isten jelenléte engedelmesség esetén áldást, szabadságot, békességet és erőt bizto­sított, engedetlenség esetén csapást, pusztulást, Ítéletet. Ez igy van mindig, most is. Istent csak engedelmesség ese­tén tanácsos segítségül hívni. Máské­pen kár a rivalgásért és ujjongásért. így volt ez akkor Izráel helyzetében. Azért nem rettenhetnek véglegesen a filiszteusok. Bár először megijednek és Izráel Istenét hatalmasnak mondják. Még arra is emlékeznek, hogy ez az Isten Egyiptomot, a szomszédos népet mindenféle csapással sújtotta Izráel­­ért. De végső fokon mégsem retten­hetnek meg, mert Isten először most az Ő népe számára akar Ítéletet jelen­teni. Hiábavaló volt a frigyláda Izráel számára. Harcuk másodszor még csúfo­sabban végződött, mint először. Fineás és Hofni meghalt. A nép közül pedig 3o,ooo ember fizetett az életével a pa­pok és a nép együttes bűnéért. Még a frigyláda is, amiben reménykedtek, az ellenség kezébe került. Eli, mivel több­re becsülte fiait Istennél, követte Hof­­nit és Fineást a halálba. De az ítélet még tovább folyt, mig csak ki nem ömlött egész Izráelre. Isten, ha hoz­záfog perelni, akkor teljesen lepereli azt. Ilyen Isten Ő. Nem engedi, hogy szentségén csorba essék. Jó volna, ha mi is számolnánk azzal, hogy Isten jelenléte, csak engedelmes­ségben ajánlatos számunkra is. Akkor, amikor nemet mondunk önmagunknak és igent mondunk az Istennek. Isten szent és tiszta. Békétlenségünk, re­ménytelenségünk, életünkben történő és számunkra érthetetlen csapások, űz­zenek minket a hatalmas Isten keze alá; megalázkodásra. Ha engedetlenül, anélkül, hogy valami kevés közünk is volna az Isten akaratának megcselek­­véséhez, kérjük Istent és rendetlenül visszaélünk nevének emlegetésével, meglátjuk, hogy Ítélete súlyosabb lesz rajtunk. Csak az ember lehet vesztes, csak a nép. Nem azért, mert Isten kényur, aki hatalmát mindenképen mutatni akarja, hanem azért, mert szent és a közellévöktől is szentséget kíván. Né­pe megbotránkozhat: hogy lehet az, hogy a pogány ok győznek? A felelet egészen világos. Úgy, hogy ŐK nem tudtak győzedelmeskedni bűneik felett, így lehet az, hogy gőgös népének meg kell botránkozni az eszközökön és mó­dokon, melyeket Isten választ. Isten előtt egy a fontos; az Ő akaratának az érvényesülése. Azért, mert csak az Ő akaratában van meg az Ö népének, övéinek méltósága, békessége, igaz öröme, tisztasága, jóléte, egész fejlő­dése. Ebben van benne az a lehetőség is azután, hogy a pogányok megtanul­ják csodálni az élő Isten világosságát, amely népén tükröződik és azt, hogy leghelyesebb és legértelmesebb ezen a világon ennek az élő Istennek enge­delmeskedni és Őt dicsőíteni. Ez az Isten akarata. Isten nincs hozzákötve népéhez. Meg tud lenni egyháza nélkül is. De az az­tán biztos, hogy népe elvész nélküle. Népének meg kell tanulni: a rábizot­­takat ha nem végzi el, Isten akkor sem jön zavarba. Elvégzi egyedül a har­cot, amelyet népe nem tudott megvív­ni. A következő fejezet a Sámuel köny­vében már erről beszél. Az Ítélet, amely elkezdődött az Isten-házán, a pogá­­nyokon folytatódott. Isten ott csak egyedül harcolt. A pogányoknak nem kevésbbé meg kell látni, hogy Isten az Ur. Senki más, csak Ö. Az itteni történet egy rendkívüli születéssel végződik. Az Istennek szánt áldozatot megrövidítő és parázna Fi­­neásnak felesége idő előtt szül. Isten Ítélete ezzel fejeződik be. A rendkívü­li módon született gyermek neve Iká­­bód volt. Azt jelentette: oda van Iz­rael dicsősége. Az újszövetség első lapjain is szó van egy rendkívüli születésről, egy nagyon “megbotránkoztató” születésről. E gyer­meket Immánuelnek nevezték. Azt je­lenti: vélünk az Isten. Isten az egész embervilággal folytatott perét ott pe­relte le a kereszten. Egyedül vívta meg azt a harcot, amelyet az egész ember­világnak kellett volna megvívni. Aki ilyen megbotránkoztatván született és halt meg, de még megbotránkoztatób­­ban támadt fel a halálból és győzött síron, poklon és kárhozaton: Krisztus az. Az előbb azt mondtuk, hogy egye­dül győzött. De ez a szó, “egyedül” rádvonatkoztatva is igen hangsúlyos. Azt jelenti: ha te nem egyedül csak Öt tartod magad előtt paizsnak, ha egyedül nem őrá teszed fel életedet, halálodat, bűnödet és tisztaságodat, öiömödet és fájdalmadat, bizalmadat és bizalmatlanságodat, egyszóval min­dent, akkor ki menthet meg Isten ha­ragjától? Feleljünk egyszóval. Senki, csak Ő, egyedül csak Ö: Krisztus. Ámen. Pándy András. \ ÍRÁS J És § ÉLET . . .

Next

/
Thumbnails
Contents