Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ “Drága gyermekem..és mind a ketten hosszút hallgattak. Kálmánnak már könnyes volt a szava: “Hogy van édesanyám?” “Most igen jól édes gyermekem, tudtam, hogy jösz. Már a múlt éccaka itt volt az angyal, nagyon kellett kémem, hogy maradhassak mig megjösz...” A kinokon keresztül mosolygott az édes arc. Könnyebülést hozott magával Kálmán. Napról-napra erősödött a lelkem. Még egy kis szint is szedett már az arcára. “A halálból jött vissza”, suttogták a falu hajtott hátú nénijei, a tiszteletest pedig fél szentnek hitték. Kálmánnak minden apró kedvessége, minden szeretettel szóló szava erőt öntött nemcsak leikébe, de testébe is a betegnek. Az első hét észrevétlenül futott el. A második héten már fölült az ágyon, úgy beszélt a látogatóknak fiáról, sírig tartó nagy öröméről. Mikor pedig Kálmán elujságolta, hogy a község lelkészének meghívására ő végzi a húsvéti istentiszteletet, ő osztja ki az úrvacsorát: előszedte a szépen kivasalt fekete szoknyáját és ments Isten volt említeni az ágyban maradást. A szent reggelen úgy kiöltöztette magát kis ápolójával, a Bözsivel, hogy szinte fiatalabbnak láttszott. Már az első harangszóval elindult Bözsire támaszkodva, szegénynek úgy megtelt a szive örömmel, mint a templom néppel. Ott volt a falu apraja, nagyja. Hiszen még soha sem hallottak amerikás papot, meg a gyógyulásból fakadó szent hir is csalta őket. Hát meg mikor Kálmán végig lépegeit a fapadok között, maga előtt engedve a falu lelkészét! “Én édes Istenem, milyen derék ember, be gyönyörű a feje, akár az apja volt, szegény”, az emberek megilletődve állottak fel. Mikor pedig a nagy ének után Kálmán felment a kathédrába: olyan csönd volt, hogy meghallotta édesanyjának gyorsuló lélekzetét. Milyen szép imát mondott. Bezzeg nem szunyókált most senki a prédikáció alatt, még a rektor ur is csupa fül volt. Édesanyja minden pillanattal boldogabb lett, de gyöngébb is. ügy hitte, hogy álmodik. Tisztán hallotta fiának minden szavát, de mintha beborult volna egy kicsit. Ni-ni az angyal is itt van, most hozzá hajlik. Szelíden megsimogatja homlokát. Mosolyog... “Menjünk?” — Súgja nagyon halkan, nehogy meg zavarja fiának imáját. “Még ne, egy kicsit még ne”, és görcsösen belekapaszkodik a mellette ülő Bözsi kezébe. A közönség énekbe kezd. A tiszteletes az Urasztalához jön. Megáldja a- szent jegyeket. Már magához tért. A többi asszonyokkal ő is körbe áll. Arca sápadt, de szeme mosolyog, mikor Kálmán odanyujtja a szent kenyeret. “Egyétek, vegyétek...”, olyan mint Mária, Jézus édesanyja volt, villan át Kálmán gondolatán. Egy csöppet ő is visszamosolyog ... “Ezt cselekedjének az én emlékezetemre ...” A poharat segit anyjának ajkához emelni. “E pohár az én vérem, mely tiérettetek kiontatík”... Úrvacsora után Bözsire támaszkodva kifáradt a templomból. Kálmán aggódva nézett utána. Belekezdett a hálaadó imába. Még két verset énekeltek, mialatt a nép üresen hagyta a templomot. A falu lelkészével ő is elindult, már csak a rektor ur maradt utánuk. Azután nagyon szomorúan, megkondult a halott harang. Adományok a Ligonier-i Bethlen Otthon számára 1957-ben Nt. Daróczy Sándor, a ligonieri Bethlen Otthon igazgatója nemrég küldte szét azt a kimutatást, amely feltünteti az amerikai magyar református gyülekezetek részéről az Otthon javára 1957-ben befolyt adományokat. Az összes egyházi adományok meghaladták a 16,000 dollárt. Ebből az Evangelical & Reformed Church kebelébe tartozó egyházak, 56 gyülekezet, közel 9,500 dollárt, a (Független) Magyar Református Egyház gyülekezetei, számszerint 21, 3,000 dollárt, a presbiteriánus magyar gyülekezetek, számszerint 24, valamivel kevesebb, mint 2,500 dollárt, az “independent” egyházak valamivel több, mint 1,000 dollárt adtak. A fenti felsorolásban a gyülekezetek száma természetesen nem azt jelenti, hogy az illető egyháztestbe összesen annyi gyülekezet tartozik, hanem azt, hogy egy-egy egyháztesten belül annyi gyülekezet adakozott a Bethlen Otthon javára. A gyülekezetek közül hét egyház adománya haladta meg az 500 dollárt: Cleveland-West Side (Ev. &Ref.), Cleveland Első (Ev. &Ref.), Canton (Presb.), Elyria (Ev. &Ref.), Carteret (Függ.), McKeesport (Függ.) és Detroit (Independent). A montevideoi magyar reformátusok megalakították egyházukat A montevideoi (Uruguay, Délamerika) magyar protestánsok ezév januárjában közgyűlést tartottak, amely a jelek szerint döntő jelentőségű lesz a gyülekezet jövőjére nézve. Az egyház nevét hivatalosan Uruguay-i Magyar Evangéliumi Református Keresztyén Egyház (Iglesia Cristiana Evangelica Reformada Hungara en Montevideo, Uruguay) szövegezésben állapították meg. Lelkipásztornak a Presbiteri Világszövetséggel való tárgyalás után Tiszt. Kallós Árpádot hívták meg ideiglenesen, akinek első évi javadalmazása Genf részéről biztosítva van. A lelkész megérkezéséig — aki jelenleg Európában a magyar menekültek közt végez szolgálatot — a montevideoi gyülekezet ügyeit 12 tagú intézőbizottság vezeti. Ennek a bizottságnak elnöke Nagy János építési vállalkozó, titkára Biró Imre. A gyülekezet lelkészi vezetésére Nt. Nagy Balázs Dezső buenos-airesi lelkipásztort kérték fel, aki már eddig is többször szolgált Montevideoban. Istentiszteleti szolgálatokat végez Nt. Hefty Frigyes lutheránus lelkész is, a Lutheránus Világszövetség támogatásával. Nagy Balázs Dezső költségeit a (Független) Amerikai Magyar Református Egyház, a Szabad Magyar Reformátusok Világszövetsége, valamint saját gyülekezete fedezik. * Az újonnan alakult montevideoi egyház intézőbizottsága nevében Biró Imre titkár köszönőlevélben kereste fel Béky Zoltán püspököt abból az alkalomból, hogy közegyházunk missziói alapjából fedezte Nagy Balázs Dezső buenos airesi református lelkész két montevideoi útját, hogy a még lelkipásztor nélkül lévő gyülekezetben hirdethesse az Igét.
