Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 elhívásával elpecsételte. Mi féltő szeretetből állítottuk eléd Nábótot példaképül, ezt a képet egészítsd ki a pásztori levelekben lévő lelkipásztor vonásaival és akkor megmutattad nekünk az amerikai magyar református egyház püspökének eszményképét. Ezt a képet szolgálattal lehet megfesteni. Indulj el erre a szolgálatra szent kötelezéssel, s mondd el az esküt a mi Urunk és Anyaszentegyházunk hivatalosai előtt. Amen. A maradék gyökeret vert és gyümölcsöt termett BÉKY ZOLTÁN IGEHIRDETÉSE PÜSPÖKKÉ SZENTELÉSE ALKALMÁBÓL. Ézsaiás: 37:31-32. “Juda házának maradványa pedig, amely megszabadult, ismét gyökeret ver alul és gyümölcsöt terem felül... A Seregek Urának buzgó szerelem müvelendi ezt.” Atyák! Testvérek az Urban! Szeretném minden érzelmi és személyi vonatkozás nélkül kezdeni beszédemet és hirdetni néktek csak az Igét, — a megváltó, elegyitetlen, idvességre vezérlő Isten Igét, — amikor először szólok hozzátok, mint ennek a mi kicsiny, de annál drágább és féltőn szeretett Magyar Református Egyházunknak megválasztott és néhány perccel ezelőtt beiktatott vezetője, most már püspöke. Engedjétek meg azonban, ha elfogódik a szivem, hiszen ti tudjátok, mit jelent ez a pillanat nekem, akinek élete 30 esztendő óta — csaknem a megalakulástól kezdve —, annyira össze volt nőve ezzel az egyházzal, melybe életem legjavát, imádságaimat, könnyeimet, álmaimat építettem bele. Ti tudjátok, hogy mióta lábamat az Uj Haza földjére tettem, az Uj Haza hűséges szolgálata mellett, testestől-lelkestől ezé az Egyházé vagyok, mert itt találtam meg a mi Megváltó Krisztusunknak, az ősi hitben elhívott, de az ősi földből kitépett, árva magyar református hittestvéreinknek és egyetemes magyarságunk nagy ügyének a legtisztább és legtökéletesebb szolgálatát. Ezért nekem semmi munka, áldozat nem volt sok. Ezért nekem minden bántalom, megaláztatás meghurcoltatás, harc és küzdelem: gyönyörűség volt. Nekem ez az egyház az életem volt s ha az én megtartó Istenem elhozza az időt: ez borítja rám a szemfedőt; ez kisérjen el áldásával utolsó utamra! Boldog vagyok, hogy ezen a napon ez az egyház Isten kegyelméből fejlődésének erre a fokára juthatott, amikor szervezetében is kiépülve, kiteljesedve, mint Krisztus menyasszonya ékesen állhat meg az örökkévaló Isten színe előtt. íme a megcsufolt, megalázott sokat küzdő, szenvedő egyház áll. Benne zeng az ősi zsoltár és él az ősi hit. S hisszük élni fog az utódokban is. Ha más nyelven is, de a lélek és a hitvallás ugyanaz marad. Ezért érdemes volt élni, harcolni, küzdeni és imádkozni. Engedjétek meg hát, hogy megköszönjem a bizalmat, mellyel engem ennek az egyháznak az élére állítottatok. Nem a magas kitüntetést, az uj címet, hivatali titulust köszönöm meg, mert azokból elég részem van s elég érettnek érzem magamat ahhoz, hogy azok nélkül is megállj am a helyemet és Istentől rendelt kötelességemet elvégezzem. Nem is az élre állittatást, nem az elsőséget köszönöm, mert ebben a mi mai világunkban, amikor megbomlott a fegyelem és nem kívánatos korlát lett a törvény, nem irigylendő dolog a törvények őrének és megtartatójának lenni. Különösen nem az ekklézsiában, ahol világi hatalom és kényszerítő erő nem áll rendelkezésre, hanem csupán a rend és illendőség, belátás és igazság belsőképen ható erejére támaszkodhatunk. A bizalmatokat, a szereteteteket köszönöm meg, amely még több hűségre, áldozatra és szolgálatra buzdít. A bizalmatokat és szereteteteket, amelyre számitok s amely nélkül ezt a nehéz, felelősségteljes hivatást betölteni képtelen leszek. Ha egyebet nem kapok tőletek, mint ezt a bizalmat és szeretetet s egyházunk iránt kipróbált hüségteket, áldozatkészségteket, az ősi hithez való törhetetlen ragaszkodástokat: a hivatalt örömmel vállalom, mely bár terhes, de a ti és az Isten ügyének szolgálatában gyönyörűséges lesz. Ezzel a hittel fordítsuk tekintetünket az Igéhez, amely bár 2700 esztendővel ezelőtt hangzott el, mégis oly megdöbbentően talál és illik a mi különös sorsunkra, küzdelmeinkre és viszonyainkra. Az Ige szerint Izrael és Juda kettős királysága közül Izrael megszűnt. Juda királyságát pedig megnyomorította és csupán Jeruzsálem területére szűkítette le az asszíroknak ostromló serege, akiknek királya és vezére már előre zengte a biztosra vett győzelem dicsekvő dalát. Hezékiás, Judának királya sírva fakadt országa és népe pusztulásának a láttán, hogy országából csak Jeruzsálem s népének csak maroknyi része maradt meg s a megmaradott maroknyi seregnek napjai is meg voltak számlálva. Isten akkor küldte a siró királyhoz és csüggedő népéhez Ézsaiás prófétát a vigasztalásnak ezzel az Igéjével: “Juda házának maradványa pedig, amely megszabadult, ismét gyökeret ver alul és gyümölcsöt terem felül... A seregek Urának buzgó szerelme müvelendi ezt.” Ha visszagondolunk, az első világháború igy nyomorította meg Magyarországot is. Az a mi régi szép Magyarországunk, amely a Kárpátoktól az Adriáig terjedt, ahol a bölcsőnk ringott, odalett, feldúlták, feldarabolták és megcsonkították. A második világháború ezt a kegyetlen országrablást még jobban megerősítette. Az eseményeknek ezt a részét az amerikai magyarság régebbi csoportja Amerika biztonságos földjén élte át. A széthullás és nyomorúság azonban ide is átcsapott, itt is felkeresett minket. Történt pedig ez a Magyar Református Sionnak, a Magyarországi Református Egyháznak, amely addig a világ legnagyobb egységes református egyháza volt, — a megnyomorodása következtében. Mint az országnak, úgy lelki édes anyánknak a testéből is száz és százezres tömegeket szakítottak le és vetettek idegen járom alá. A lélek és vér eme rettentő veszteségének a súlya alatt összetört, koldussá lett lelki édesanya feladta szépen fejlődő amerikai ágát is. A nyomorúság és széthullás állapota átcsapott tehát hozzánk is és kitört a harc a felett, hogy ki hová és merre menjen. Arról, hogy az amerikai magyar reformátusság a saját lábán is megállhat, saját áldozatkészségéből fenntartott önálló, független egyházban is lelki otthont találhat, hallani senkisem akart, abban senki sem hitt. Az amerikai magyar reformátusság valóban tragikus napjai voltak ezek. A keresztyén mivoltában nagykorú és magyar lelkületében érett lelkek valóban könnyhullatás között nézték ezt a tragikus széthullást, missziós segélyekért való koldulást.
