Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1957-02-01 / 2. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ Több nyugati nyelvben érdekes hasonlóság található a böjt szóval kapcsolatban: az angol “lenten”, a német “lenz” és a holland “lente” mind közös alapra vezethetők vissza. Igaz ugyan, hogy ezek a szavak is és a mi magyar “böjt” szócskánk is nagyon messze esnek a görök “tesszarakoszté” vagy a latin “quadragesima” szóktól, de általában mindezek a kifejezések azt akarják elénk tárni, hogy a böjtben bőjtölnek a keresztyének. Ha röviden a böjt történetét akarjuk áttekinteni, akkor azt látjuk, hogy eredete a keresztyénség őskorába nyúlik vissza, amikor az emberek a húsvéti ünnepekre készültek igy fel. Az első egyházi atyák, akik emlitést tesznek a böjtről Iréneus és Tertullian. Abban az időben Írásaikból kitűnik, hogy a böjt már egyetemesen bevezetett szokás volt, de mégis különbségek akadtak a böjt idejét és a vele kapcsolatos szokásokat illetőleg. Az egyik csoportba tartozó keresztyének csak két hetet bőj töltek, mások négy ötöt, még voltak, akik hét héten át tartották a böjtöt. Lassan kialakult a szokás, hogy 36 nap lett a böjt amihez még négy napot adva a 40 naphoz érkeztek el. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a negyvennapos böjthöz az a számítás is vezethette az első keresztyéneket, hogy az Ur Jézus keresztfán való halálától egész harmadnapon való feltámadásáig, tehát nagypéntek déltől vasárnap reggelig mintegy 40 órányi idő telt el. Figyelmünkön kívül azt sem hagyhatjuk, hogy Mózes, Illés és az Ur Jézusnak 40 napos böjtölése igen erős befőj ássál lehetett azokra, akik abban az időben éltek. Szükséges azonban, hogy röviden a böjt célját és rendeltetését is számba vegyük. A böjt célja az evéstől, ivástól és bizonyos világi szórakozásoktól való önmegtartóztatás volt, ami jelképezte az Ur Jézusra való szomorú szívvel történő megmelékezést. Jelentett azonban a böjt különleges előkészületet is melyek között első helyen kell megemlíteni a húsvéti úrvacsora vételre való méltó felkészülést. Eleinte minden héten az Ur napján összejöttek a hívek a kenyér megtörésére, de ez lassan ritkább és ritkább lett, úgy hogy a későbbi egyházi kánonok előírták a jó egyháztagság feltételei között, hogy legalább évente háromszor urvacsorázni tartoznak a hívek s ezek között volt az egyik ilyen nap a husvét. Ilyenkor készítették elő a húsvéti ünnepek alkalmával megkeresztelendő felnőtteket, akiknek előkészítéséhez legalkalmasabb eszköznek látszott a böjti időszak. Nem kisebb jelentőségű volt a böjti időszak azok számára sem, akik valami ok miatt az egyház tagjai sorából kiestek, s kellő töredelem és bünbánat után a böjti időben magukat elkészítették, hogy husvét alkalmával újra visszavétessenek az egyház tagjai sorába. Miként ünnepelték meg a böjtöt? Általánosságban a böjtben teljesen tartózkodtak a hústól és a részegítő bortól vasárnapot és némely helyen szombatot kivéve. Hogy azonban milyen ételektől tartózkodtak, arra nézve a legrégibb írások igen eltérő választ adnak. Minden ünnepi jellegű megmozdulástól tartózkodni kellett. Egyes helyeken megtiltották a házasságkötést is böjtben. Minden nyilvános játékok természetesen szüneteltek, színházi előadásokat betiltották erre az alkalomra. Sokkal szigorúbb lett a böjt a husvét előtti héten. Ezek mellet a negativ motívumok mellet ott van a pozitív jel is böjtben. Az egyházakat uj buzgósággal látogatták a hívek. Az istentiszteletek száma szaporodott. Külön is tartottak szolgálatokat. Az Ó és az Újszövetségben egyaránt gyakran találunk emlitést a böjtről. Kétféle böjtöt különböztethetünk meg nagy általánosságban: az egyik a nemzeti böjt, amikor egy egész nép borul az Isten előtt böjtöléssel, könyörgéssel és alázatos lelkülettel, a másik az egyéni böjt. A bibliában szép példát találunk arra, hogy hogyan tartott Isten népe böjtöt nemzeti csapás idején. Sámuel próféta idejében, amikor istentelen bálványimádó utjukról megtértek az emzerek és böjtölés után kegyelmet nyertek. (I. Sám. 7:6). Később is amikor siratták Saul király és az ő fiát Jonathánt akik a Filisztesok fegyvere által vesztek el, megemlíti a biblia hogy bőjtöltek. (II Sám. 1:12). Az egyéni böjtölésre is Dávid királytól kezdve, aki bűne után Istenhez tért, sok példáját lehetne felhozni az igazi böjtölésnek. (II Sám. 12:16, I Kir. 21:27). Jézus korában már annyi lett a hivatalos és kötelező böjt napok száma, hogy a farizeusoknak hetente kétszer kellett bőjtölni hétfőn és csütörtökön. (Luk. 18:12). Egy régi irat szerint pedig némelyek a pénteki napot tartották meg. Az Ur Jézus böjtre vonatkozó felfogását világosan adja elénk Máté ev. 6:16-18 és 9:14-17 valamint az ennek emgfelelő Márk és Lukács ev. igéi. Krisztus se nem szentesítette, se el nem vetette a böjtöt. Az első egyházban is az Apostolok Cselekedetei bizonysága szerint megtalálhatjuk a böjtre vonatkozó féljegyzéseket. (Ap. Csel. 13:2, 14:23). A teljes szentirásra támaszkodva a református egyház nem veti el a böjtöt, de nem is állítja az annyira középpontba, mint más felekezetek teszik. Hivatalosan megszabott böjt nincs a mi egyházunkban. Minden korban azonban szokásban volt a nemzeti és egyéni csapásokkor böjtöt tartani. Emlékezzünk azért meg erről ma, szabad világban élő magyar reformátusok. Töredelmes bünbánattal, szüntelen könyörgéssel és böjtöléssel térjen ma az Úrhoz mindenki. —Á.D.
