Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1957-02-01 / 2. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ MAGYAR MENEKÜLTEK LELKIGONDOZASA AUSZTRIÁBAN Az utolsó Ítéletről szóló megragadó evangéliumi példázatban halljuk, hogy az Ur Jézus Krisztus egykor számonkéri majd az emberektől, miképen viselkedtek a “jövevényekkel” szemben. Jövevényekkel úgy látszik minden generáció találkozik. A “jövevényeket” a mi századunkban “menekülteknek” hívják. Ezeknek roppant seregéhez csatlakozott az utolsó hónapokban magyar honfitársainknak mintegy 180.000- es tömege. A nyugati világ keresztyénéi a magyar menekültekben olyan felebarátokat látnak, akikért Uruknak tartoznak felelősséggel. Ezért bizonyára mindenkit érdekel a kérdés: miképen történik a menekültek lelkigondozása? Van ennek a munkának egy karitativ, egy adminisztratív és egy speciális lelkigondozói része, s e három nagyon szorosan összetartozik. A szociális, karitatív munkát a protestáns egyházak megbízásából az Ausztriai Protestáns Segélyakció (“Evangelisches Hilfswerk in Österreich”) nevű szerv végzi, melynek központja Bécsben van és fiók-hivatalokkal rendelkezik a nagyobb vidéki városokban. Külföldi református testvéreink adományai is a Segélyakcióhoz jutnak. Ezenkívül egyes felekezeti, vagy felekezetközi szervek is végeznek szeretetmunkát. (Pl. Lutherischer Weltbund, WCC, KIÉ, Menoniták, stb.) Gyakorlatilag a protestáns segélyszervek úgy működnek, hogy élelmiszer, ruha és gyógyszersegélyüket elviszik a helyszínre, a nagyobb menekült táborokba, vagy pedig a nagyobb városokban raktárakat tartanak fenn s ezekhez küldik utalvánnyal a rászorulókat. A segítőszolgálattal kapcsolatban három személyes tapasztalatomról hadd számoljak be. Az első nagyobb táborban, ahova kerültünk, minden menekült — akkor pótolhatatlan értékű — jól felszerelt, tisztálkodási szerekkel ellátott csomagot kapott. E csomagokat, mint első segélyt, az Egyházak Világtanácsa megbízottja osztotta. Ezt sekinek nem mondták ugyan meg, csak a beavatottak tudták a kartonjukra ütött pecsét értelmét: “WCCAustria.” Január elején egy éjszakát a határ közelében töltöttem. Megható volt számomra, látni azt, hogy a ott állott a ,WCC nagy csukott teherautója, főzték a teát, kakaót, s a menekülteket, miután megmelegedtek és megerősödtek, autóikon az első osztrák községbe szállították. Kis nemzetközi, valóban ökonomikus társaság volt ott, orvos is volt velük. A határon átjött, holt fáradt, kimerült embereket segítették. Mindez nem volt könnyű munka, különösen ha arra gondolunk, hogy a határon lövöldözés is volt. Egy magyar asszonyt azon az éjszakán lőttek agyon tőlünk pár száz méterre. A lelkészi hivatalokba naponta jönnek atyafiak. Csak annyi ruhájuk van, ami épepn rajtuk van. Az is sokszor már tönkrement. Gyermekeik tápszerre szorulnak. Nagy áldás az, hogy ilyenkor utalványt Írhatnak a lelkészek és a Segélyakció, távoli keresztyén testvérek áldozatos szeretetéből ruha, cipő és élelmiszer segélyben részesítheti azokat, akik mindenüket elveszítették. Adminisztratív munkát is végeznek a protestáns egyházi szervek. Híveiket külföldi kivándorlás számára regisztrálhatják. Ezt nemcsak központi irodáikban végzik, hanem kiszállnak a vidéki menekült-táborokba, — melyeknek száma sajnos nagyon nagy — és ott írják össze a protestánsokat s igyekeznek kivándorlásukat protestáns országokba, protestáns családokhoz előmozdítani. Ez a munka rendkívül nehéz. Az emberekkel külön kell személyesen foglalkozni, egyéni helyzetüket mérlegelni, aggódásaikat eloszlatni, stb. S ez a munka nagyon fontos is. A menekülteket legjobban jövendő sorsuk, továbbjutásuk kérdése foglalkoztatja pillanatnyilag. Hiábavaló lenne türelemre és bizalomra késztetni őket, ha ugyanakkor gyakorlatilag nem tudnánk segíteni rajtuk. A karitativ és adminisztratív munkát jórészt külföldi protestáns testvéreink végzik. A szeretetnek nemzetközi nyelve van. A speciális lelkigondozást és az igehirdetést azonban olyanoknak kell végezniük, akik tudnak magyarul, maguk is magyarok, ismerik a magyar ember lelkivilágát. Külföldi testvéreink erre is gondoltak és három magyar származású református lelkészt küldtek át a tengeren túlról, a menekültek lelkigondozó szolgálatába. Kettőt az USA-ból, egyet Kanadából. Újabban jönn egy ellkipásztor Franciaországból is és átmenetileg dolgozott egy magyar lelkész, aki Hollandiából jött. Az Ur köldött munkásokat hazulról is. Eddig mintegy 30 ref. lelki munkás jött át a menekültekkel, közülük 1-2 lelkész, a többi s. lelkész, vagy theológus. A lelkészjellegü magyar menekültek általában nem mentek azonnal tová'bb, hanem túlnyomó többségük itt maradt egyideig a lelkigondozói munkában. Egyrészük Bécsben lakik és dolgozik, a többiek vidéki városokban vannak elhelyezve s nagyobb körzetekben végzik munkájukat. Evangélikus lelkészjellegü testvéreink száma kb. 10. Nekik nagy segítséget jelent, hogy az osztrák ev. egyháznak mintegy 40 lelkésze tud magyarul is. A lelkészek feladata óriási. A táborokat látogatják, melyeknek száma több száz. Néha “repülő-team”-eket kell kibocsátani gépkocsival, hogy a távolabbi, eldugottabb helyeket is felkeressék. Istentiszteleteket tartanak. A táborokban a menekültek vallásáról nincs kimutatás. A lakók különben is jönnek-mennek. Szinte mindig újból össze kell szedni őket. Helyet kell teremteni a zsúfolt táborokban. Ennek ellenére a munka folyik. A nagyobb helyeken mindenütt voltak ünnepi istentiszteletek urvacsoraosztással karácsonykor, ó-évkor, újévkor. Bécsben minden vasárnap van valamennyi menekült táborban prot. istentisztelet, vagy bibliaóra. Volt olyan nagy tábor, ahol több napos, áldásos evangélizációt is lehetett tartani. Magyar nyelvű énekeskönyv is van, melyet holland testvéreink nyomtattak és bocsátottak rendelkezésünkre. Az igehirdetésnél a lelkigondozók vigyáznak arra, hogy az valóban Ige-hirdetés legyen. Kerüljük más célok szolgálatát. Igyekezünk bizonyságot tenni országokat kereső test
