Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1957-11-01 / 11. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ ADVENTI VIGYÁZÁS Olvasandó: Máté 24. Veszedelmes és sokszor végzetes dolog, ha az ember nem figyel a jelekre. Mi amerikaiak ismerjük a jelek értékét. Mi nem tudunk elképzelni olyan személyt, aki kocsit vezet és nem figyel a jelekre. Öngyilkos jelölt lenne az ilyen. Ezek a jelek az életünket védelmezik, s mig járjuk az élet országútjait, figyelnünk kell a jelekre és engedelmeskednünk kell azoknak. Itt csak ember csinálta jelekről beszéltünk. Ám vannak más jelek is, amelyeket Isten adott, hogy védje nem a földi életünket, testünket, hanem a lelkünket, az örök életünket, az üdvösségünket. Ki az a vakmerő, aki úgy érzi, hogy szükségtelen lenne ezekre a jelekre figyelni? Aki az Isten által adott jelekre nem figyel, az lelki öngyilkosságot követ el, és olyan halált választ, amiből nincs feltámadás. Milyen szomorú, hogy sokan vannak ilyen vak és könnyelmű emberek. Úgy amint Nőé kortársai, akik ettek, ittak, házasodtak, járták a testi élet örömeinek útját. Ki gondolt arra, hogy csak az a kis csoport hallgatott Isten Igéjére és készült a rettenetes ítéletre? Aki nem figyelt az Isten Igéjére, jeleire menthetetlenül elpusztult. A mi nemzedékünk tragédiája is az, hogy nem hiszünk a jeleknek, és nem engedelmeskedünk az Isten Igéjének. Mi bennünk is sok van Nőé kortársainak szelleméből, mi is azt hisszük, hogy az élet csak evés, ivás, házasodás és férjhezmenés. Jaj nekünk, ha csak úgy száll el fölöttünk Isten Igéje, mint a felhő a vándor felett: “Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.” Ugyan ki gondolt akkor vizözönre, amikor a nap ott ragyogott az égen? Ki gondol az Ítélet napjára, amikor muzsika szó hangzik, és cseng a pohár. Csak nagyon kevesen vannak, akik bárkát építenek, akik hűek, akik várnak visszatérő Urukra. A történelmi egyházak rengeteg egyháztagot azért veszítettek el, mert nem beszéltek eleget és nem hangsúlyozták ki azt, hogy az Ur visszajön és az Ur visszatérésének jelei vannak, amelyek a mi korunkban is beszédesen figyelmeztetnek, hogy legyünk készek visszatérő Urunk fogadására. A szekták legnagyobb része éppen ezért keletkezett. Viszont a szekták a másik végletbe estek, amikor csak vigyáznak, amikor mindig jósolják a világ végét és eddig még egy jóslatuk sem teljesedett be. Ők elfelejtik azt, hogy az Ige azt mondja nékik és nekünk is: “Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. Mi református keresztyének hiszünk a mi Urunk másodszori eljövetelében. A mi számunkra az advent ideje nagy figyelmeztetés. Légy készen. Mi tudjuk: “Boldog az a szolga, akit az ő Ura mikor haza jő ily munkában talál.” Mi valljuk, hogy minden tűnő perc közelebb visz minket a nagy naphoz. Ezért mondjuk mi azt, hogy az igaz keresztyén ember mindig készen kell, hogy legyen Ura fogadására. Az advent mint egy nagy próféta szüntelen egyet kiált: Az Ur jön. Az Isten Igéje parancsol nekünk: légy készen a találkozásra! A második advent, amelyről oly sokat beszél Isten Igéje, a visszaérkező Jézust nem a karácsonyi gyermeknek, nem a tizenkét tanítvány szelíd Mesterének Írja le, hanem bírónak, királynak, akit nem tizenkét egyszerű ember kisér, hanem a menny hatalmas serege. Nem karácsonyi hangulat, hanem a siralomház hangulata tölti tele a földet. Mindenki fogja tudni, amikor Isten jelei feltűntek, nincs többé kétség, az Ur jönni fog. “Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának a jele az égen. És akkor sir a föld minden nemzetsége, és meglátják az ember Fiát elönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. Es elküldi az ő angyalait nagy trombita szóval és egybegyüjtik az ö választottak a négy szelek felöl, az ég egyik végétől, a másik végéig. Egy nagyon fontos dolgot kell megtanulnunk, hogy amikor már a jelek feltűntek, akkor már nem lehet megtérni, jóvátenni, készen lenni, mert az alkalom örökre elmúlt. Amikor az özönvíz jött, már nem vol idő bárkát építeni, mindenki elveszett, aki nem hallgatott az Igére, a bekövetkezendő nagy Ítéletre. Amikor az Ur jön, már nincs idő és lehetőség egy uj élet kezdésére. Most te kényelemben olvasod Igehirdetésemet. Talán tündérmesének tartod az egész prédikációt. Mit gondolnál, ha ebben a pillanatban egy angyal lépne be szobádba és felkiáltana: “Hagyd abba az olvasást, az időnek vége, itt az utolsó ítélet.” Óh hogy könyörögnénk: “Uram, adj még egy lehetőséget. En most már elhiszem minden betűjét a Szentirásnak és teljes szívvel engedelmeskedem minden parancsolatodnak.” Milyen borzasztó lenne hallani: “Késő, nagyon késő.” Az a borzalmas Ítélet, ami az Élet Könyvében le van Írva, borzalmas valóság lesz számunkra, ha fel nem figyelünk adventra és ha egy egészen más ösvényen nem indulunk egy uj életbe. Itt van advent első vasárnapja, még az alkalom aranyalmája itt van a kezünkben, hogy az Ur eljövetele számunkra ne az Ítélet napja, hanem az Urunkkal való boldog találkozás áldott ideje legyen. A nagy kérdés ez: hogyan menekülhetek meg a borzalmas Ítélet napjától? Megmenekülhetünk-e mint a szekták tagjai, csak az ég jeleit vizsgálva? Emlékezünk az égre bámuló tanítványokra, akiket az angyal ébresztett álmodozásaikból: “Galilea-beli férfiak, mit álltok nézvén a mennybe?” Maga az Ur Jézus mondotta tanítványainak: “Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett,” hanem elküldötte őket, hogy legyenek tanúi az egész világon. Az Ur Jézus az ö tanítványaitól, szolgáitól azt követeli, hogy hűségesen végezzék feladataikat, mig Urukkal nem találkoznak. A hü szolgáknak egy percre sem szabad feledni, hogy az ö Uruk vissza jön. Az igazi keresztyén kegyelmi ajándéknak tekinti, hogy ura munkával bízta meg. A keresztyén embeörök engedelemben és vigyázásban él. Amikor az Ur elindított minket életutunkra, amikor szolgáinak fogadott fel: akkor egyforma lehetőséget ad minékünk. Ám mire az advent eltelt, a szolgák két csoportba tartoznak. A hűséges és gonosz szolgák csoportjába. Aki hü szolga marad, annak egy gondolat foglalja el a szivét: az ő Ura biztosan visszatér és mindig kész a számadásra. A gonosz szolga az ő végzetekönnyelműségében az alkalmakat elszalasztja, kincseit eltékozolja, ura vagyonát, véren vett tulajdonát is elzálogosítja, nem hisz Ura visszajövetelében s szolgatársait kínozza, űzi, veri, s visszaél azzal a hatalommal, amivel Urát kellett volna szolgálni. Megkondulnak az adventi harangok. Isten végtelen kegyelmes hozzánk, hogy adja nékünk az advent alkalmát. Zárjuk Isten Igéjét szivünkbe és hallgassunk reá: “Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.” “Boldog az a szolga, akit az ő Ura, mikor haza jő ily munkában talál.” Nagy Lajos
