Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1957-11-01 / 11. szám

2 MAGYAR EGYHÁZ ADVENTI VIGYÁZÁS Olvasandó: Máté 24. Veszedelmes és sokszor végzetes do­log, ha az ember nem figyel a jelekre. Mi amerikaiak ismerjük a jelek érté­két. Mi nem tudunk elképzelni olyan személyt, aki kocsit vezet és nem fi­gyel a jelekre. Öngyilkos jelölt lenne az ilyen. Ezek a jelek az életünket vé­delmezik, s mig járjuk az élet ország­­útjait, figyelnünk kell a jelekre és en­gedelmeskednünk kell azoknak. Itt csak ember csinálta jelekről beszél­tünk. Ám vannak más jelek is, amelye­ket Isten adott, hogy védje nem a föl­di életünket, testünket, hanem a lel­künket, az örök életünket, az üdvössé­günket. Ki az a vakmerő, aki úgy érzi, hogy szükségtelen lenne ezekre a je­lekre figyelni? Aki az Isten által adott jelekre nem figyel, az lelki öngyilkos­ságot követ el, és olyan halált választ, amiből nincs feltámadás. Milyen szomorú, hogy sokan vannak ilyen vak és könnyelmű emberek. Úgy amint Nőé kortársai, akik ettek, ittak, házasodtak, járták a testi élet örömei­nek útját. Ki gondolt arra, hogy csak az a kis csoport hallgatott Isten Igé­jére és készült a rettenetes ítéletre? Aki nem figyelt az Isten Igéjére, jelei­re menthetetlenül elpusztult. A mi nemzedékünk tragédiája is az, hogy nem hiszünk a jeleknek, és nem engedelmeskedünk az Isten Igéjének. Mi bennünk is sok van Nőé kortársai­nak szelleméből, mi is azt hisszük, hogy az élet csak evés, ivás, házasodás és férjhezmenés. Jaj nekünk, ha csak úgy száll el fölöttünk Isten Igéje, mint a felhő a vándor felett: “Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órá­ban jő el a ti Uratok.” Ugyan ki gondolt akkor vizözönre, amikor a nap ott ragyogott az égen? Ki gondol az Ítélet napjára, amikor muzsika szó hangzik, és cseng a po­hár. Csak nagyon kevesen vannak, akik bárkát építenek, akik hűek, akik várnak visszatérő Urukra. A történelmi egyházak rengeteg egy­háztagot azért veszítettek el, mert nem beszéltek eleget és nem hangsúlyozták ki azt, hogy az Ur visszajön és az Ur visszatérésének jelei vannak, amelyek a mi korunkban is beszédesen figyel­meztetnek, hogy legyünk készek vissza­térő Urunk fogadására. A szekták leg­nagyobb része éppen ezért keletkezett. Viszont a szekták a másik végletbe es­tek, amikor csak vigyáznak, amikor mindig jósolják a világ végét és ed­dig még egy jóslatuk sem teljesedett be. Ők elfelejtik azt, hogy az Ige azt mondja nékik és nekünk is: “Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. Mi református keresztyének hiszünk a mi Urunk másodszori eljövetelében. A mi számunkra az advent ideje nagy figyelmeztetés. Légy készen. Mi tud­juk: “Boldog az a szolga, akit az ő Ura mikor haza jő ily munkában ta­lál.” Mi valljuk, hogy minden tűnő perc közelebb visz minket a nagy nap­hoz. Ezért mondjuk mi azt, hogy az igaz keresztyén ember mindig készen kell, hogy legyen Ura fogadására. Az advent mint egy nagy próféta szün­telen egyet kiált: Az Ur jön. Az Isten Igéje parancsol nekünk: légy készen a találkozásra! A második advent, amelyről oly so­kat beszél Isten Igéje, a visszaérkező Jézust nem a karácsonyi gyermeknek, nem a tizenkét tanítvány szelíd Meste­rének Írja le, hanem bírónak, király­nak, akit nem tizenkét egyszerű em­ber kisér, hanem a menny hatalmas serege. Nem karácsonyi hangulat, ha­nem a siralomház hangulata tölti tele a földet. Mindenki fogja tudni, ami­kor Isten jelei feltűntek, nincs többé kétség, az Ur jönni fog. “Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fény­lik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendül­nek. És akkor feltetszik az ember Fiá­nak a jele az égen. És akkor sir a föld minden nemzetsége, és meglátják az ember Fiát elönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. Es elküldi az ő angyalait nagy trombita szóval és egybegyüjtik az ö választot­tak a négy szelek felöl, az ég egyik végétől, a másik végéig. Egy nagyon fontos dolgot kell meg­tanulnunk, hogy amikor már a jelek feltűntek, akkor már nem lehet meg­térni, jóvátenni, készen lenni, mert az alkalom örökre elmúlt. Amikor az özön­víz jött, már nem vol idő bárkát épí­teni, mindenki elveszett, aki nem hall­gatott az Igére, a bekövetkezendő nagy Ítéletre. Amikor az Ur jön, már nincs idő és lehetőség egy uj élet kezdésére. Most te kényelemben olvasod Ige­hirdetésemet. Talán tündérmesének tartod az egész prédikációt. Mit gon­dolnál, ha ebben a pillanatban egy angyal lépne be szobádba és felkiálta­na: “Hagyd abba az olvasást, az idő­nek vége, itt az utolsó ítélet.” Óh hogy könyörögnénk: “Uram, adj még egy lehetőséget. En most már elhiszem minden betűjét a Szentirásnak és tel­jes szívvel engedelmeskedem minden parancsolatodnak.” Milyen borzasztó lenne hallani: “Késő, nagyon késő.” Az a borzalmas Ítélet, ami az Élet Könyvében le van Írva, borzalmas va­lóság lesz számunkra, ha fel nem fi­gyelünk adventra és ha egy egészen más ösvényen nem indulunk egy uj életbe. Itt van advent első vasárnapja, még az alkalom aranyalmája itt van a kezünkben, hogy az Ur eljövetele szá­munkra ne az Ítélet napja, hanem az Urunkkal való boldog találkozás ál­dott ideje legyen. A nagy kérdés ez: hogyan menekül­hetek meg a borzalmas Ítélet napjától? Megmenekülhetünk-e mint a szekták tagjai, csak az ég jeleit vizsgálva? Emlékezünk az égre bámuló tanítvá­nyokra, akiket az angyal ébresztett ál­modozásaikból: “Galilea-beli férfiak, mit álltok nézvén a mennybe?” Maga az Ur Jézus mondotta tanítványainak: “Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett,” hanem el­­küldötte őket, hogy legyenek tanúi az egész világon. Az Ur Jézus az ö tanítványaitól, szol­gáitól azt követeli, hogy hűségesen vé­gezzék feladataikat, mig Urukkal nem találkoznak. A hü szolgáknak egy perc­re sem szabad feledni, hogy az ö Uruk vissza jön. Az igazi keresztyén kegyel­mi ajándéknak tekinti, hogy ura mun­kával bízta meg. A keresztyén embe­­örök engedelemben és vigyázásban él. Amikor az Ur elindított minket élet­­utunkra, amikor szolgáinak fogadott fel: akkor egyforma lehetőséget ad minékünk. Ám mire az advent eltelt, a szolgák két csoportba tartoznak. A hűséges és gonosz szolgák csoportjába. Aki hü szolga marad, annak egy gon­dolat foglalja el a szivét: az ő Ura biz­tosan visszatér és mindig kész a szám­adásra. A gonosz szolga az ő végzete­­könnyelműségében az alkalmakat el­szalasztja, kincseit eltékozolja, ura va­gyonát, véren vett tulajdonát is elzá­logosítja, nem hisz Ura visszajövetelé­­ben s szolgatársait kínozza, űzi, veri, s visszaél azzal a hatalommal, amivel Urát kellett volna szolgálni. Megkondulnak az adventi harangok. Isten végtelen kegyelmes hozzánk, hogy adja nékünk az advent alkalmát. Zár­juk Isten Igéjét szivünkbe és hallgas­sunk reá: “Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.” “Boldog az a szolga, akit az ő Ura, mikor haza jő ily munkában talál.” Nagy Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents