Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1957-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 gyár erkölcs, gondolkodás, gazdaság és művelődéstörténetnek. Sok régi magyar prédikációt olvastam végig az ördöghivő, nagy Bornemisza Pétertől, Balassa Bálint nevelőjétől kezdve és sok mindent ismertem meg rajtuk keresztül a magyar társadalom múltjából. * Nehéz a tekenős békának a tekenő, de hasznos a külső ártalmak ellen. A gazdagság is terhére vagyon a gazdagnak, de mégis, amint azt már Salamon megállapította, többnyire keritett város gyanánt szolgál. A gazdagság Tormássy János szerint sem föltétlenül rossz és megvetendő dolog, csupán csak terhes egy kicsit. Ahogy ő mondja: “Jó hát a gazdagság, ha szinte legutolsó is a jók között.” De persze nem mindenre jó, mert miképpen a szélesen kiterjedt élő fa sok madárnak fészket, sok eltikkadt állatoknak árnyékot ad, de alatta nem terem meg a vetemény, ugyanigy vagyunk valahogy a gazdagsággal is: haszna is van, kára is van. A pénznek szerelme ugyanis minden gonosznak a gyökere, de nem a gazdagság, a pénz a rossz, hanem a pénznek a szeretete, — az ember rossz, az az ember a rossz, aki rabja a pénznek, aki rosszul él a gazdagsággal. Tormássy János uram az úri rendek előtt prédikál, olyan urak előtt, akiknek megvan az a szépséghibájuk, hogy gazdagok. Vigyáznia kell hát, hogy meg ne bántsa becsületükben és önérzetükben őket s bár egyre lesi az ember, hogy szemükre lobbantsa azt az általánosan ismert bibliai igét: “könnyebb a tevének a tü fokán keresztül menni, mint a gazdagnak béjutnia a mennyeknek országába”, ez az ige ebben a prédikációban csak nem kerül elő. Dehogy is korholja őket, dehogy is lobbant ja szemükre gazdagságukat: A gazdagság jó dolog, ha legutolsó is a jók között. A fölvett textus szerint — “szegénységet vagy gazdagságot ne adj nekem, Uram!” — elmélkednie kell egy rut dologról is: a szegénységről. — “A szegénység nem egyéb, hanem nyomorúságok örvénye.” — A példázatok könyve megállapítja már, hogy “a szegény még az ő barátja előtt is utálatos.” A szegény ember előtt elrejtőznek az ő barátai, de sokszor ő maga is szemérmes, amivel csak a maga Ínségét növeli. Azonban a szegénység szemtelenné, elszánttá, tolvajjá teszi az embert. A szegénységnél rosszabb tanácsos nincs a földön: Isten ellen való zúgolódásra, irigységre fakaszt, megf agyialj a a bátorságot, leforrázza az elmét, alávaló és porbamászó gondolatokkal tölti bé, merthogy nehéz magas dolgokról gondolkozni, ha nincs kenyér. Hát valóban, a szegénység rossz dolog, de mindenki számára ilyen rossz-e? — Nem, — válaszol rá Tormássy János. — Csak azok számára ilyen rossz, akik a kincset nem az egekben keresik, ahol van és nem az Istent tartják örökségüknek, amint kellene. Ugyanazon nap a sárt keményíti, a viaszt olvasztja. Amilyen az elme és a szív, olyanná válik a gazdagság és szegénység. Örök téma, amelyről sokat lehet beszélni. Beszél is Tormássy János uram legalább is másfél óra hosszat, de beszélnek Tormássy uram óta nemcsak a szószékben, hanem orosz és egyéb modern regényekben, hordó tetején, szociológiai vitaestéken és iratokban s ahogy Tormássy uram nem tudja nagybirtokos urai előtt megmagyarázni a világi gazdagság és szegénység értelmét, azóta sem tudta megfejteni sem Proudhon (a tőke—lopás), sem az emberbaráti iró, Tolsztoj vagy Dosztojevszkij, sem a kommunisták, akik annyira belezavarodtak e megoldhatatlan, megérthetelen kérdésekbe, ezeknek egymáshoz való viszonyába, hogy inkább elvetették, kidobták szótárukból, csakhogy ne kelljen többé törni rajta a fejüket. A Biblia sok megnyugvást nyújt a hivő szegény embernek, de amint ez kilép a templomból, vagy kiemeli szemét a Bibliából, felé merednek e merőben pogány, a krisztusi eszméktől csak felületesen érintett világnak rut és aljas és mégis elkerülhetetlen követelményei és elfelejti az igét, hogy rohanjon a kenyérért, a vagyonért, kincsért, gazdagságért az emberi tülekedésbe. * A népmeséi szegény ember, aki olyan szegény, mint a templom egere, sokszor boldogabb, mint az a tőkés, gazdag ember, akinek kamarájában garmadával hever az arany. A keleti legenda szerint Szamarkand gyógyithatatlanul beteg királyának azt javallották orvosai, hogy vegve magára a boldog ember ingét. Martalócai bejárták az egész országot és amikor már éppen hazatérőben voltak a hasztalan kutatásról, egy düledező, nyomorúságos viskóban megtalálták a boldog embert, de szegénynek — nem volt inge. A pesszimista keleti legenda-iró igy akarta bebizonyítani, hogy mennyire független a boldogság a vagyoni helyzettől. Nem az a gazdag ember, akinek sok vagyona van, hanem az, aki igényeit pénzéből bőségesen tudia fedezni — tanultuk gyermekkorunkban. Tehát a gazdagság az igénytelenséggel azonos. “Szegény király az — mondja Tormássy János —, akinek esztendőnként kétszázezer, forint jövedelménél kevesebb v3f?von; ellenben gazdag városi polgár, akine1- minden esztendőben kétszáz forint interessé jő be... Nehéz, sőt lehetetlen általában megmondani, ki a szegény .. * Tormássy János uramnak rokokó-korbeli urak előtt tartott tapintatos prédikációja ügyes tojástánc a szegénység és gazdagság dicsérete kökött. Valahogy azzal az érzéssel teszi le az ember a prédikációt, hogy szép, szép ez a szegénység, de mintha mégis csak jobb dolog volna nyugodt anyagi viszonyok között élő földbirtokosnak, vagy háziúrnak vagy tőkepénzesnek lenni, persze meggondolván azért azt az igét, hogy “jobb szegényül menni a mennyországba mint gazdagon a pokolba.” Trócsányi Zoltán, (“A történelem árnyékában” cimii kötetéből.)
