Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1957-08-01 / 8-9. szám

MAGYAR EGYHÁZ 3 A befelé való építésnek az ideje ez Részletek Béky Zoltán főesperesi jelentéséből A “Magyar Egyház ismertette legutóbbi szá­mában Béky Zoltán főesperesi jelentésének azt a részét, melyben a Független Amerikai Magyar Református Egyháznak az elmúlt év világesemé­nyeihez való viszonyát adta elő. A következőkben e jelentés folytatásából kivánunk idézni, amely közegyházunk belső kérdéseivel foglalkozik. “Hogyan áll a mi egyházunk ebben az egész emberiség létét fenyegető veszedelemben és zűr­zavarban? Hogyan állunk mi pásztorok, vezetők, egyháztagok hithüség, fegyelem és gondolkozás szempontjából? Hogyan töltjük be hivatásunkat, melyre eskünk kötelez azon a helyen, ahová az örökké való Isten állított minket?” “Hangsúlyoznom kell” — mondotta a főespe­res —, “hogy igazi egyház csak ott van, ahol az Isten Igéje tisztán hirdettetik, a sákramentumok helyesen szolgáltatnak ki és az egyházfegyelem pásztorokra és tagokra egyaránt kötelező erővel gyakoroltatik. Ennek a hármas elvnek maradék­talan keresztülvitelére nemcsak a Szentirás, hit­vallásaink és törvényeink, hanem eskünk is kö­telez. A mi egyházunk hitvallásos egyház. Minket a Szentirás, hitvallásaink, kálvini tradíciónk és törvényeink köteleznek és irányitanak. Senki itt uj tant nem hirdethet, senki uj irányt egyénileg az egyháznak nem szabhat és senki magát az egyházi fegyelem és törvény kötelező ereje alól ki nem vonhatja. Minden egyénieskedés, önkényesség vagy fegyelemezetlenség az egyház erejét, egységét és békéjét bontja meg. Minket az Isten ennek az egyháznak a tagjaiul hivott el. Számunkra ez az igazi egyház. Benne vállalnunk kell atyáink hitét, bibliás tanítását, kegyességi gyakorlatát és fegyelmét, melyet hitünk ősei — mártirok, reformátorok, gályarabok — vérükkel és szenvedésükkel szenteltek meg a mi számunk­ra. Benne vállalnunk kell a munkát, a terhet, a bántalmakat, a megcsufoltatást, melyek csak hű­ségűnknek és elszántságunknak a próbái lehet­nek. Egyházunk egységét és békességét csak ez­zel az odaadó és áldozatrakész hűséggel őrizhet­jük meg. Ezt a hűséget pásztoroktól, vezetőktől, tagoktól elvárjuk; de nem kényszerből, hanem egyházunk iránt való szeretetükből.” “A fenti irányelvek megtartásával végezte egyházunk az elmúlt három év alatt az Istentől reá bizott munkát. Nem volt könnyű három esz­tendő. Három évvel ezelőtt, mikor a mai veze­tőség átvette az egyház kormányzását, egyházunk történelmének egyik legmegpróbálóbb és legvál­ságosabb idejét élte. Válságos idők alatt értem az egységtárgyalásokat, amikor úgy látszott, hogy soraink megbomlanak és széthullunk. Volt fő­esperesünk, Dr. Vincze Károly tragikus hirte­lenséggel bekövetkezett halála idején sokan bi­zonyosra vették, hogy a felszámolás, beolvadás, vagy felbomlás elkerülhetetlen számunkra. Csak­hogy egyházunk nem embereken, hanem az egyetlen fundamentumon, az Ur Jézus Krisztu­son épült. S amig erről le nem tér, amig gyö­kereit a láthatatlan egyházban birja, amig tagjai hűek maradnak a Krisztushoz, addig nem kell félteni a jövőjét. Addig meg fog maradni. Mint még nála is kisebb más egyházak, végezheti Is­tentől reá bizott hivatását. Vannak nagy nem­zetek és egész kicsiny parányi nemzetek, vannak nagy felekezetek és egyházak és vannak kicsiny egyházak és felekezetek. A Szentirás egy helyen azt mondja: ‘Nem a tömegben van a te erőd Uram, sem a lovak erejében a te hatalmad . . . A kevélyek nem tetszenek neked...’ Judit 10:16-17.” “Egyházunk tehát, ha kicsiny is, áll és végzi Istentől reá bizott munkáját. Ezen a tényen el­lenfeleink sem tudnak változtatni. Ha számban kicsinyek vagyunk is, de a legnagyobb kincsnek vagyunk a hordozói és megőrzői és a protestáns világ előtt becsületünk van. Elismernek minket, mint a történelmi, hitvallásos kálvinizmusnak egyik legrégibb és legtisztább hajtását és ágát. Ezt a becsületet és hivatásszerű poziciónkat meg kell őriznünk és meg kell tartanunk a jövőben is.” Ezután a főesperes részletesen foglalkozott az amerikai magyar reformátusság lelki és szervi egységének a kérdéseivel, valamint azokkal a tárgyalásokkal, melyet az ügyben a különböző denominációk vezetőivel folytatott. Végül az egy­ség kérdést ezekkel a szavakkal zárta be: “Mi ma sem zárkózunk el egy olyan egység­től, ahol önállóságunk, ősi hitünk örökségei, hitvallásaink és verejtékkel szerzett vagyonunk biztosítva vannak. De minden feltétel nélküli becsatlakozásról, önállóságunk, ősi hitünk, örök­ségeink, vagyonunk feladásáról nem lehet szó. Erről népünk hallani sem akar.” “Éppen azért belül kell épitenünk falainkat, belső egységre kell törekednünk, hitben kell ne­velnünk, erősítenünk egyházunk tagjait. Több hűségre, áldozatkészségre és alázatra kell szok­tatnunk őket. A befelé való épitésnek az ideje ez. Egyházunknak és gyülekezeteinknek az legyen a főgondja, hogy szivósan és áldozatosan meg­tartsa, ami nála van. Amig a magunk háza táját rendben tartó törvényes rendben és igazi békes­ségben élő gyülekezeteink vannak, addig erőt képviselünk, addig még egyházpolitikai ellenese­ink előtt is tisztességünk és tekintélyünk van. Ezt csak benső megerősödéssel tarthatjuk fenn.” KONFERENCIÁK SZLOVÁKIÁBAN Nagy lelki örömmel vettük a hírt, hogy Szlovákiá­ban levő magyar református véreink számára mind a hét egyházmegyében a presbiterek és a lelkipásztorok számára külön-külön és közös konferenciákat tartottak. Ezen felül nagy ünnepek előtt evangélizáló hetet is tar­tottak szép sikerrel. Kiadták Szikszai imakönyvét, mely­nek eddig a szakértők számítása szerint 99 kiadása volt, s a biblia után a legnépszerűbb magyar könyv. —A.D.

Next

/
Thumbnails
Contents