Magyar Egyház, 1956 (35. évfolyam, 1-11. szám)
1956-10-01 / 10. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ Semper Reformari! Egyházi rendünk előírása szerint október utolsó vasárnapján évről évre megemlékezünk templomainkban a reformáció születésnapjáról, 1517 október 31.-érői. Ezen a napon függesztette ki Luther Márton a maga 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára és indította meg az egyház megtisztításának munkáját. Jó újra meg újra hangoztatni, hogy a reformációnak ehhez a dátumhoz kötése nem jelenti azt, mintha 1517 október 31 előtt semmi se történt volna az egyház megreformálása érdekében. Tudunk waldensiekröl, a huszitákról és több más az egyház reformációját sürgető és munkáló csoportokról. Másfelől azt se jelenti ez a dátum, mintha ezzel a nappal egyszerűen befejeződött volna a reformáció. A reformáció soha véget nem érő feladat. A címül választott két latin szó, semper reformari, azt jelenti, hogy állandóan és szüntelenül reformálni kell. Végeznünk kell az egyházi reformálást mindaddig, amíg az egyház a világban él. Szükség volt azonban arra, hogy a reformáció szellemi mozgalmát dátumhoz kösse az egyháztörténelem. Az ősz se hirtelen érkezett meg kinn a természetben, hanem lassan, lépésről lépésre. Kell mégis egy nap, és ez szeptember 21.-e, amikor azt mondhatjuk, hogy vége van a nyárnak és megkezdődött az ősz. Az ifjúból sem lesz egyszerre felnőtt. Szükséges azonban, hogy legyen egy nap az életében, amelyen nagykorúvá lesz. És ez a 21.-ik születésnapja. így füzzük az egyház megreformálását is ehhez az 1517 október 31.-i dátumhoz. Semper reformari! A reformációnak naponként folytatódnia kell egyéni és gyülekezeti életünkben egyaránt. Reformáció ünnepe azzal az igénnyel lép elénk, hogy egyfelől hitbeli ismeretünket, tudásunkat állandóan gyarapitsuk, másfelől erősítsük meg Krisztus és az Ö egyháza iránt való hűségűnket. A reformáció emléke és szellemi öröksége arra kötelez, hogy naponként bővítsük, gyarapitsuk a szent tudományok körében szerzett ismereteinket. Valljuk meg őszintén, hogy sokan vannak egyházaink tagjai között olyanok, akik megállották a konfirmáció után. Semmivel se tudnak többet ma “hitünk nagyságos dolgairól’’, mint amennyit tizennégy esztendős korukban tudtak és amiről az Ur asztala előtt bizonyságot tettek. Az ilyen ember nem lehet kedves az Urnák. Olyan, mintha valaki abbahagyta volna a növést 14 éves korában és egész életére akkora maradna, mint gyermekkorában volt. Ha igazán a reformáció népe vagyunk, akkor igyekszünk mind többet és többet tudni az “egy Fövalóról”s Istenről és Arról, Akit ő elküldött hozzánk, az Ur Jézus Krisztusról. Ha méltók akarunk lenni a reformáció örökségéhez, akkor kezünkbe vesszük a Bibliát, megismerkedünk hitvallásainkkal, elolvassuk Kálvin írásait és minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy naponként gyarapodjunk ismeretben. Ide tartozik az a reformációs parancs is, hogy megtisztogassuk ismeret világunkat a sok tévedéstől és hamis hittől. Mint ahogyan szükséges, hogy naponként tisztálkodjék az ember, ugyanúgy szükségünk van arra, hogy hitünket, ismereteinket is naponként a mérlegre tegyük és megtisztogassuk. Gondoljunk csak arra, hogy menynyi tévhit él manapság a magyar református lelkekben. Hányán gondolják például, hogy a keresztyén élet folytatásához untig elég a templomba járni és elfelejtik a Mester szavait, aki igy szólt: “Nem minden, aki azt mondja nékem, Uram, Uram, megyen be a menynyeknek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Vagy hány gyülekezet van, ahol még mindig imádkoznak a halottakért és elfelejtik, hogy halottaink sorsa haláluk órájában, sőt Isten tanácsvégzésében már életükben eldőlt és azon még a buzgó imádság se változtathat. Folytathatnánk ezeknek a példáknak a felsorolását. Minden ara mutat, hogy a reformációnak folytatódnia kell életünkben. Folytatódnia kell azon a téren is, hogy hűségűnkben megerősittessünk. A hűség ragyogó példáit mutatja fel előttünk az egyháztörténelem. Luther Márton, Kálvin János, Zwingli Ulrik hűek maradtak hitükhöz és egyházukhoz. Senki és semmi nem tudta eltántorítani őket attól, amit igaznak ismertek meg. Az életüket tették rá erre az ügyre. Az angliai Zarándok Atyák inkább elhagyták hazájukat és Amerika partjain uj hazát alapítottak, de nem tagadták meg hitüket. A magyar gályarabok inkább válalták a rabszolga sorsot, de nem fordultak el az igaznak ismert ügytől. Az egyházat manapság mindinkáb fenyegető elvilágiasodás folytán minket állandóan kisért az a veszedelem, hogy könynyen vegyük hitünket, megtántorodjunk, vagy elforduljunk az igaz ügytől. A reformáció örökségéhez tartozik az a szent kötelességünk is, hogy Krisztus és egyházunk iránti hűségűnket naponként megerősítsük és az Ur ügye mellett félelem nélkül, bátran és szilárdan megálljunk. Ha a reformációi ünneplésünk csupán emlékezés 1517 október 31- ének eseményeire, kevés hasznunk lesz belőle. De ha ez az évforduló arra ösztönöz bennünket, hogy a Szentlélek segítségével egyéni és gyülekezeti életünkben naponként folytassuk a reformációt, áldott lesz a mi ünneplésünk és áldott lesz egész életünk. Csordás Gábor. October, 1956 - Vol. 35. No. 10 Published monthly except June-July and August- September when bi-monthly, by the MAGYAR EGYHÁZ Publishing Company Editor-in-Chief—Főszerkesztő ZOLTÁN BEKY, Archdean Editor—Szerkesztő: DEZSŐ ÁBRAHÁM Contributors—Munkatársak The Ministers of the F. M. R. Church in America. Publication Office: 331 Kirkland PI. Perth Amboy, N. J. Telephone: VAIley 6-0794 Reentered as second class matter, October 10, 1952, at the Post Office at Perth Amboy, New Jersey, under the act of March 3rd, 1879. Subscription—Előfizetés évi $2.—yearly.
