Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)

1954-04-01 / 4. szám

MAGYAR EGYHÁZ 7 11/ magyar re^ormátuA templom... Duquesne, Pa. magyar református népének emlé­kezetes napja volt 1954 első tavaszi napján, március 21-ikén. Ezen a napon búcsúztak attól a templomtól a hí­vek, ahol 1913 óta imádkoztak Istenhez, ahol csa­ládjuk szép eseményei játszódtak le, ahol esküdtek életük párjával, ahol gyermekeiket keresztelték, kon­firmálták és eskették, sőt talán unokáikat is itt tar­tották keresztvíz alá. Könnyes és megható volt a búcsú: emlékek tódul­nak a hívek lelki szemei elé. Nemcsak az idős gene­ráció volt meghatott, de a fiatalabbak is, akik már itt születtek, hiszen az ő életük szép emlékei is a 3-ik utcai templomhoz fűződnek. És az öregebbek emlékeztek arra is, hogy ez a temp­lom magyar Amerikának egy darab történelme: itt alakult meg 1924-ben az Amerikai Magyar Független Református Egyház. Elbúcsúztak az öreg, most már szűknek bizonyult templomuktól a duquesnei református magyarok. A Kennedy Avenuen felépült a gyönyörű uj magyar református templom: mely dísze az amerikai magyar református életnek és egyben ékes példája annak is, hogy magyarjaink hajlandók nagy áldozatokat hozni és nagy terheket is vállalni, hogy Istenhez méltó temp­lomban imádkozhassanak, hogy gyönyörű Istenházá­ban zengjenek az ősi zsoltárok. 1910-ben alakult a duquesnei magyar református egyház. 1913 julius 4-én vették e 3-ik utcai templomot. Duquesne nem tartozik a nagyobb magyar települé­sek közé, az egyházközség tagjainak száma épen ezért soha nem lehetett valami nagy: de a jó duquesnei hívek áldozatkészek voltak mindig. És ezt most mutatták meg legjobban az uj templo­muk építésékor. A pompás templom építése és berendezése 160 ezer dollárba került. De hogy a hívek milyen áldozatkészek, talán leg­jobban az mutatja, hogy a 180 családból álló gyüle­kezet 1953-ik évben 20,000 dollárt adományozott a templom építéshez, a bevétel ezévben 30,000 dollár volt, ami fejenként 95 dollárnak, családonként átla­gosan 168 dollárnak lelel meg. Úgy vélem, Magyar Amerikában kevés gyülekezetben adakoztak ilyen szé­pen a múlt évben. A gyönyörű uj magyar református templomot felszentelték március 28-án. A templom menyezete pompás, az óhazai templo­mokra emlékeztető faalkotmány, megkapóan szép. A szentély bútordarabjai és a padok is remekek és a templom oldal ablakait is színes üvegberakás ékesíti: Jézus életéből jelenetekkel. A falak egyszinüek: minden díszítés nélkül, mint az óhazai református templomok. A lelkészi iroda van a templom mellett: annak ab­lakait is üvegberakás ékesíti Luther ,Calvin, Bethlen Gábor és Kossuth Lajos képeivel. Hatalmas kórusa van a templomnak, és azon az emeleten van a fiatalon elhunyt Varga Árpád emlé­kére berendezett kápolna is, amelyet tisztára adomá­nyokból rendeztek be. A templom alatt pompás tár­sadalmi helyiség, uj bútorokkal, kitünően felszerelt konyhával, vasárnapi iskolai termekkel úgy a na­gyobb, mint a kisebb gyermekek számára. A templomhoz csatoltan épült a jól tervezett és épített lelkészlak is, alatta garázzsal. A templom tor­nya 45 láb magas-Gyönyörű a duquesnei magyar reformátusok uj temploma és arra nagyon büszkék lehetnek. Az idő­sebb korosztályú egyháztagok és az uj generáció pél­dásan együtt dolgoznak kiváló fiatal lelkészük Nt. Szőke István vezetésével. (“Népszava” — Fáy Fisher Andor.) JOHN OROSZ excavating contractor HAULING: SAND - STONE - GRAVEL BULLDOZING - CELLAR DUG 112 ALDEN AVENUE - ROEBLING, N. J. Phone Florence 22

Next

/
Thumbnails
Contents