Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)

1954-03-01 / 3. szám

4 MAGYAR EGYHÁZ URBAN JÓZSEF: BÉKESSÉGRE IGYEKEZÉS Búcsúszavak Rácz Győző koporsójánál. Még most is hatása alatt vagyok a szomorú hírnek, amit a passaici paróchiáról kaptam, mikor megkér­deztem, hogy hazajött-é már Rácz Győző? Igen, ha­zajött, de már el is ment örökre . . . Győző meghalt . . . volt a felelet. Mig elnémult ajakkal kerestem a szavakat, felvillant szemeimben kemény faragásu alakja s enyémmel kapcsolatos élete mint egy válto­zatos film, nagy hirtelenséggel lepergett előttem. Most itt állok koporsója mellett és amikor a FAMRE nevében utolsó istenhozádot mondok néki, néhány gondolatot elmondok abból is, aminek a kifejezé­sére akkor nem találtam szavakat. Bennünket valahogy mindig az ellenkező oldalra helyezett az isteni gondviselés. Már életünk elején is választóvonal volt közöttünk: a gyorsfolyásu Tisza vize. Falunk közel volt egymáshoz, de az övé a sza­bolcsi parton, az enyém meg a Bodrogközön. Őt Deb­recenbe hívta az öreg kollégium, engem meg Patakra; ő a jogi pályát választotta, én meg a theológiára mentem. S amikor a jogi pályának hátat fordított és Amerikában ő is pap lett, végre egymás mellé kerül­hettünk volna a Jézus Krisztus vitézeinek táborában s ime itt is az ellenkező partra kerültünk: ő a csatla­­kozottaknak nevezett magyar egyházi közösségben szolgálta az Urat, én pedig a Független Egyházban. Ez ellenkező partokon való földi vándorlásunkból az következett volna, hogy lelkileg is távol legyünk egy­mástól. Az igazság azonban az — s erről koporsójá­nak szent közelségében tehetek bizonyságot — hogy kevesen vannak, akiket oly meleg barátság és őszinte szeretet fűzött volna egymáshoz, mint bennünket. Igaz, hogy ennek a szeretetteljes viszonynak a ki­fejlődésében és megmaradásában sokkal nagyobb ér­deme volt Rácz Győzőnek, mint nekem. Mert ő min­den körülmények között melegszívű barát volt, akit sohasem tudtak befolyásolni felfogásbeli különbségek, hitvallási vagy dogmatikai ellentétek. Ö sohasem igé­nyelte magának, hogy a felekezeti viták kórusában a vezérszólamot vigye, mert ő mindig csak a szeretet egyszerű melódiájában gyönyörködött; ő sohasem vá­gyott a győzelmes hitvitázók sokszínű virágkoszoru­­jára, hanem megelégedett az őszinte barátság szerény rózsaszálával. Mert ő békességre igyekvő ember és a felekezetközi megértés apostola volt. “Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak” — szól Főpásztorunk a Hegyi Be­szédben. Földi dicsőség helyett Rácz Győző erre a boldogságra törekedett. Ezt kereste még a magas egyházkerületi elnöki székben is. Ö ott is az maradt, aki volt: békességre igyekező és mindkét oldalon lévő szolgatársait szívből szerető szolgatárs. Nem hiú di­csőségvágytói, hanem ettől a szeretettől indíttatva tűzte ki célul maga elé, hogy elnöksége alatt a szét­szakadozott amerikai magyar reformátusság egy tá­borba hozása érdekében megtesz minden tőle telhe­tőt. S e tárgyalásoknál, melyek során némelyek csak dicsőségre, vagy feletteseik vállveregetésére vágytak, ő a maga részére semmit sem akart, sőt a békességre igyekezésben egész addig a határig elment, amelyet a mi Mesterünk jelölt ki számunkra: “Ha valaki el akarja venni tőled a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is, és aki téged egy mértföld útra kényszerit, menj el vele kettőre.” Bizony, ha olyan evangyéliomi lelkűiét élne mindnyájunkban, mint Rácz Győzőben volt, nem lennének közöttünk elkeseredett vitatkozá­sok és perlekedések, hanem az ősi hit megtartása mel­lett, amit mndnyájan akarunk, megtalálnánk azt a boldogságot is, amit Mesterünk a békességre igyeke­­zőknek helyezett kilátásba. Az üstökösökről, ezekről az égi vándorokról mond­ják, hogy amikor vándorlásuk során a nap közelébe érnek, megszépülnek és csóvájuk úgy úszik utánuk, mint a drágakövekkel kirakott menyasszonyi uszály, mikor ellenben elkerülnek a naptól, elveszítik ragyo­gásukat és úgy néznek ki, mint a fénylő tolláitól meg­fosztott páva. Mint az üstökös a maga fényét a nap­nak köszönheti, úgy a keresztyén ember is lelki szép­ségét Isten közelségében nyeri. “Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak”. Rácz Győző koporsójánál el­mondhatjuk, hogy földi életében is Isten közelében volt, mert békességre igyekezett. Most már úgy lát­juk őt, mint aki lelki Napunkhoz, a Teremtő Isten­hez megérkezett és mint egy földöntúli fényességben égő üstökös, egészen beleolvad abba az örökkévaló Fénytengerbe. Testi szemeinkkel nem láthatjuk őt többé, de hisszük, hogy ha mi is úgy futjuk meg földi pályánkat, mint ő futotta, a szenteknek egyességében együtt leszünk ő vele. Addig pedig legyen áldott az ő emlékezete mi közöttünk! Békéért zörgetek Kannás Alajos verse: A mélyben egyre zug a tenger, mint zengő hangú orgona, a hajnal kék völgyben dereng jel s rózsás fátylakban száll tova. Barnás sziklák, fehér sirályok, a víztükrén mélykék az ég s a dombok hátán vadvirágot, ködöt himbál a tnesszeség. A vén tanyák csendben pipáznak, — A réteken bolyhos juhok — Erő, fenség, szelíd alázat, a tájnál értük koldulok. JOHN OROSZ excavating contractor HAULING: SAND - STONE - GRAVEL BULLDOZING - CELLAR DUG 112 ALDEN AVENUE - ROEBLING, N. J. Phone Florence 22 Hogy jusson nékem is csendből, amelyben éltek zöld hegyek. Teger zenélj s lelkemben zengj föl, Isten — békédért zörgetek. Skócia.

Next

/
Thumbnails
Contents