Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1953-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 VIA DOLOROSA Szentföldi utunk egyik megható jelenete elevenedik meg előttem, amikor ezekben a böjti, nagyheti napokban lélekben ismét végigjárom a szent várost, azokat a helyeket, ahol a Megváltó élt, járt, szenvedett és meghalt érettünk. Egy napon különös lelki meghatottsággal indultunk el, hogy végig menjünk a Via Dolorosán, a szenvedések dicsőséges utján, amelynek minden rögét és kövét vérével és verejtékével hullatta be az érettünk szenvedő, keresztje alatt roskadozó Idvezitő. A Via Dolorosa a Preatoriumnál kezdődik és a Golgothán végződik. Csak néhány száz méternyi ut. Kőházak és pincelakások között egy keskeny, szennyes utca. Képzeletemben a Via Dolorosa mindig úgy élt, mint egy széles, tágas, dicsőséges ut. Ehelyett egy keskeny, szennyes utcát találtunk, amelyhez hasonló a Szent Városban, az arab oldalon, nagyon sok van. Tele a szegénység és emberi nyomor leírhatatlan képével. Koldusok, bénák, csonkák, betegek, leprások az utca két oldalán, sebüket legyek ezrei lepik be. Ruhátlan gyermekek százai rohanják meg a látogatót és sírva könyörögnek adományért. Arab rendőrök próbálták őket pince lakásaikba bezavarni, nekünk pedig megtiltották, hogy lefényképezzük őket. Először a Preatoriumot tekintettük meg. Az épületet Jeruszálem többszöri földig rombolása után eredeti formájában próbálták újjáépíteni. A fényes "Imperial Court” helyén hatalmas épület áll. Benne a "Judgment Hall,” állítólag az eredeti márvány oszlopokkal, kerevetekkel. Középen Pilátus trónszéke. Itt állt - a hely egy márványlappal van megjelölve - megkötözött kézzel az Isten Ember. A szivünk hevesen ver, a vérünk lüktet. ... Az idő, a végtelen távolság eltűnik. . . Úgy érezzük, soha ilyen közel nem voltunk Hozzá. A hatalmas terem megtelik. Gyűlölettől eltorzult arcok, "Feszítsd meg!” kiáltások. . . . Mintha nem lenne kétezer esztendő közöttünk. Világosan látjuk, amint az ideges Pilátus felemeli a kezét, halljuk a vádat: "Te vagy-é a zsidók királya?” Néma csend lesz. . a szivünk verése eláll. . . amint megcsendül az Idvezitő szelíd szava: "Az én országom nem e világból való. .” "Aki igazságból való, hallgat az én szómra. . ” "Mi hát az igazság?” .... "Az, hogy megismerjétek az igaz Istent, aki engemet küldött. . .” Jön a hírnök, egy cédulát nyújt át Pilátus feleségétől, Claudiától Pilátus sápadt arccal olvassa: "Óvakodj ennek az igaz embernek a vérétől”. Pilátus vergődik, tusakodik. Meg van győződve Jézus ártatlansága felől s minden erejét összeszedve szól a gyűlölködő tömegnek: "Én ebben az emberben semmi hibát nem találok”. "Nem vagy akkor Cézár barátja—ordítja egy a vádlók közül. "Aki magát királynak mondja, az a császár ellen beszél.” A gyáva Pilátus megtörik. Megmossa kezét: "Ártatlan vagyok ez igaz ember vérétől.” Kimondja a legrettenetesebb Ítéletet: Ibis crucem! S átadja az Isten Embert vértszomjazó vádlóinak. Szinte szédülten támolyogtunk ki a Praetorium hatalmas terméből, hogy végigmenjünk a Via Dolorosán: egy keskeny, szennyes utca, tele emberi nyomorúsággal, bűnnel. Mintha Krisztus sohasem járt volna itt. . . nem hullatta volna be minden kövét érettünk történt váltsághalálának drága vércseppjeivel. Vagy talán épen azért maradt igy ez az utca, ez a város és ez a nép a szennyben, bűnben és nyomorúságban, mert nem fogadta be Őt és ma sem akarja befogadni? Óh mennyi ilyen utcája, városa és népe van ennek a világnak, ahol szennyben, bűnben és nyomorúságban él az ember, mert nem akarja befogadni az Isten Fiát, az idvesség királyát, a békesség fejedelmét. Az emlékek igy átélt terhe alatt szinte megroskadva, gondolatokba merülve megyünk a szenvedések utján, amelynek minden pontja bibliai emlékekkel van tele. Itt roskadt le először a kereszt alatt. . . Itt nyújtotta neki kendőjét egy asszony, hogy véres arcát megtörölje. . . Itt kényszeritették Cirénebeli Simont, hogy tovább vigye a keresztet. Nem messze a Golgothától egy réz táblánál állunk meg. Rajta ez a felírás latinul és angolul: "If I could be forgiven for my part in the crucifixion I know that I would be alright again.” Ha megbocsátást nyernék az én részemért a keresztre feszítésben, tudom, hogy ismét jól lennék. A különös felírás minden szava szivén üt. Mintha nekünk szólna, mintha mi helyettünk beszélne. Vezetőnk, Dr. Lambi, egy orvos-pap misszionáius hosszabb magyarázatba kezd: Ha Krisztus után 43-ban itt jártatok volna, ezen a helyen egy szegény eszelős koldust találtatok volna, aki itt ült esztendőről esztendőre, halála napjáig. Senki nem ismerte igazán, de mindenki Judának hívta. Ha megállt mellette valaki, hogy egy pénzdarabot adjon neki, Juda felugrott, megragadta az almizsna adásra kinyújtott kart és eszelősen kiábálva, könyörögve kérte, hogy hallgassák meg őt és az ő történetét. Kezében görcsösen szorongatott egy véres ruhadarabot. Juda barátaival együtt egy vidéki faluból jött fel Jeruzsálembe, a Páska ünnepére. Amint a templomhoz közeledtek, egy nagy fáklyás tömeget láttak. Mindenki kiabált és átkozódott. Középen egy fehérruhás ember, megkötözött kezekkel. Mindjárt felismerték: a Próféta, Názáretből! Követték a tömeget egészen a főpap házáig. Juda nem hitt a szemének.. Másnap reggel siettek megtudni, mi is történt. A felbőszült tömeg akkor már a Praetóriumnál gyülekezett, majd felsorakozott az utca két oldalán, fel egészen a Golgotháig. Újra észrevették a fehérruhás Jézust, de ekkor már tövisből font korona volt a homlokán és durva nagy kereszt neheze-
